Üzenet 2005/3. Kosztolányi Dezső
Gulyás József
Éjszakai feljegyzések
1959
Április 18.
Tetszik nekem sajnos, hogy nem tetszik ezeknek a költészetem, így tudom, nem vagyok hozzájuk hasonló, nem vagyunk egyek, egyformák. Az volna ma az egyik nagy, tán a legnagyobb bajom, ha kellenék, ha elismernének, elfogadnának, ha szeretnék amit írok, mert akkor egy kévében lennénk, amitől isten ments! Az egyetlen és biztos út az, amelyiken szembejövőkkel találkozom, mind többel. Ez végzetes helyzet, viszont szellemi létszükséglet számomra.
1967
Március 19.
Sokszor szégyenlem bevallani, hogy írok, hogy költő vagyok. Írni szégyen, pirulni kell miatta. Mert mi az hogy vers? Mi az?
1970
Augusztus 8.
Furcsa, meglepő, bántó, visszás, megalázó, szégyent és szomorúság-érzést kiváltó kép a kisváros utcáin: papírba csomagolt kapa, illetve annak a vasa.
1991
Május 5.
"Maga olyan disszonánsan fejezi ki magát" - mondta Ildikó, a 7 Nap lektornője. A vallás új térhódítását, a volt szoc. államok (köztük Magyarország) gyors vallásiasodását gúnyoltam ki. VMDK: Imádkozzatok! Abcd-személyek: Miatyánk Isten stb. stb.
1992
Október 10.
Istennel szembeni előnyöm, hogy én élek, vagyok, ő pedig nincs. De én meghalok, ő meg, úgylehet, örökké fog élni.
December 14.
A Magyar TV új elnöke A II. Magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilmet máris elintézte, elvette az élét, kicsorbította. Amit külön szerettem és nagyon fontos volt benne és nagyszerű: levágta az elejét, meg a végét is. A korabeli, 45 előtti mottót, amely prólógus és epilógus. Tahát néhány nappal a TV puccsszerű elfoglalása után máris drasztikusan intézkedett a magyar jobboldal. Ezeket a dolgokat nem bírták elviselni, lenyelni. Én ezt régóta tudom. Tudtam mi bántja a kormány csőrét, külön az Antallét. Ezek és az ilyen dolgok zsenírozták. Tehát a TV új elnöke kicsorbította Sára Sándor filmjét, amit még akkor Sára becsületesen megcsinált. Na, Csoóri Sándor, ehhez mit szólsz? A te filmed, a te párod, a te elnököd.
1993
Január 15.
Az Isten is kommunista - mondta a szegényház egyik lakója -, azért van annyi piros csillagja. Mennyi piros csillagja van!
Május 21.
Ami igaz, akkor is szép, ha csúnya. Így vagyok a széppel is: akkor is igaz, ha mese.
A szépség (esztétika) mondanivaló. De a legfőbb és legnagyobb szépség az Igaz.
Az év nyara.
Czine Mihály Leányfalun így hozzám: "Maga is Szatmár környékéről való református?"
"Nem. Én délről jöttem. Reformátusnak ugyan református, de azt én inkább szocialistának mondanám. Így hát szocialista református lennék, továbbgondolva: a szocializmus reformátora."
A nő hogyan könyveli el a halált? Hogy számol el róla magával? A férfi dolga tán könnyebb? A férfi öl, alkot, iszik, háborút csinál, bosszút áll, megpróbál bosszút állni...
Az ember ne gyónja meg, hanem szolgálja le a vétkeit, mondta Vera, a sógornőm. Igen, szolgálja, dolgozza le, ha tudja, ha lehet, azt mondom én is.
1994
Május 10.
A nő ha meglát valami csillogóbbat vagy hasznosabb dolgot, rögtön faképnél hagy érte, mondjam talán emígy: könnyen elhagy, otthagy, hátat fordít.
November 11.
Még az idén szükségünk lenne a jövőre, amit ígérnek!
1995
Március 6.
Sörre lehet dinnyét?
Hogyne. A skót férfiaknál megszokott dolog.
Azért is járnak szoknyában.
Június 7.
Hogy van Isten, könnyű azt mondani, mert három ember közül most három és féltől ezt hallani. De ha ezek azt mondják, én miért nem mondhatok mást? Hol van az ő nagy demójuk, az a híres, világra szóló?
1996
Április 10.
Vali néni: Itt vagy te is... nyugdíj nincs, az újságok meg nem vagy alig fizetnek. Mi lesz veled?
Valahogy majdcsak lesz vagy nem lesz sehogy...
1997
Ferbruár 10.
Csépe originális költői tehetség volt. Fehér Ferencről ez sajnos nem mondható el így, ilyen egyértelműen. Szerintem igen szürke költő és írogató volt. De van egy szép, igazán szép verse, a legszebb Fehér-vers, amely a Hét évszázad legszebb magyar versei köteteibe való, sok egy-versű magyar költő versével együtt; ez az Éjjel a Vágóhíd soron.
Egyébként sok egy-versű (egy-két-versű) költő található a költészetben, a miénkben is. Kövezzenek meg: Szilágy Domokos is az, egy-versű, nekem már annak látszik, a Kérvény című remekével.
Néhány ilyen költőnk: Tompa (A madár, fiaihoz, A gólyához), Lévay József (Mikes), Vajda (Húsz év múlva, Harminc év után), Gyóni Géza (Csak egy éjszakára...), Mécs László (A királyfi három bánata, Adys csengésével), Dsida Jenő (talán A sötétség verse), Juhász Gyula (Milyen volt...) stb.
De ha már ilyen szépen belemelegedtem, íme egy pár nagyon ismert, elismert és emlegetett, de alig-alig olvasható, illetve olvashatatlan, divatból kiment poétánk: Reviczky, Szép Ernő, Sík Sándor, Reményik Sándor, Erdélyi József, Balázs Béla (egy csomó Sztálin-verssel), Vázi Mihály, Károlyi Amy (aki nemrégen még fönt magasan állt, de az un. szavatossági időn belül), Zelk Zoltán (Kossuth-díjas).
Szavatossági idő. Azt nevezem én így, azt az intervallumot, amikor még tart, nem cserél a költőre jellemző divat és ízlés. A csere nagy próbatétele a költészetnek, költői műveknek.
Február 15.
"Gulyás, a konok szabadverselő és autodidakta..." és "a Csoóri Sándoréval rokon hitvallás sugárzik az ő nagyverseiből".
Én Csoóri Sándorral semmilyen rokonságban nem vagyok, nem vagyok... Juhász Ferenccel igen, akit Bognár Anti szintén említ velem kapcsolatban.
Köszönöm a rólam 60. születésnapomra a Magyar Szóban közölt írását, nagyon jólesett ebben a velem mostohán bánó és csúnyán elbánó, a sajtó által uralt kicsi, de nagy világban, de el kell oszlatnom egy tévhitet, akkor is ha ez fájdalmat okoz nekem mások miatt, leginkább ha a barátaimról van szó, a barátaimnak: Sem őstehetség, sem autodidakta nem vagyok. (Mindkét szó elhangzott rólam a köszöntőben.)
Május 6.
Bori Imre a vajdasági irodalom, a vajdaságiasság hirdetője. Ha európai, az Vajdaság szerint európai, sugallja. Ennyi és ilyen lokalitás, kis megszorítással, számomra is elfogadható.
Május (?)
Borinak: "Utolsó előtti levelében azt írta: Akiket pedig név szerint említ versében, azok majd szidni fogják. Igen, sajnos fognak. De a szidásnál rosszabb, kedves szerkesztőm, csak az lenne számomra, ha nem szidnának. Ám ha szidnak, jobb lenne, ha hangosan, a fülem hallatára tennék vagy olvashatóan, mert aligha van rondább és pusztítóbb az ember háta mögött ejtett szavaknál, a sanda alattomnál".
Szeptember (?)
Én hülyéket (a hülye szó ebben az esetben is nem csak tehetségtelent jelent), én hülyéket láttam már, de ekkorákat még nem, mert ekkorák nincsenek, nem lehetnek, mondom a Magyar Napló verseit olvasva.
1998
Május 11.
Nagy Lajos író, mint oly kevesen, amikor ír, minden megelevenedik, mert elhatol az élőig... míg mások, a legtöbb, mint például Szabó Palócz Attila, most olvastam szegényt, elakad a felszínen, rögtön az első centinél, nem jut tovább, lejjebb, üres, ötletezik.
November 2.
Így nem játszunk! Engem a Híd negál, kizár. Igen, tudom, megsokallták a kritikusok, kritikusaim, amit mostanában róluk, velük kapcsolatban írtam és mondtam...
1999
Május 15.
Zákány és a Szeli István-féle "fejlődéslíra".
Zákány igazi költő. Erről, efelöl legyen megnyugodva (és aludjon békén, helyettem is) Szeli István. Ugyanakkor szeretném megnyugtatni azokat is, akik hivatkoznak rá, helyeslik, helyesnek tartják irodalomra vonatkozó szentenciáit. Én állításai zömének pont az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve. Szeli István nem ért a vershez. Zákány költészete "nem fejlődéslíra", mondja, Thurzó Lajos meg kapott egy nagy előszót a Szeli által válogatott verses kötetéhez. Nem akarom én Thurzó Lajost bántani (én "lenézni" helyett használom a "bántani" szót), Szeli István kedves földijét, az itt-ott s néhanap nekem is olvasható költőt a nem régen kezembe került Szeli-féle Thurzó-antológia ürügyén, dehogy is akarom, isten ments, nincs rá semmi okom. Mert hát nem őt akarom bántani, erről van szó, ez az igazság, ő ugyanis ártatlan ebben a dologban (általában pedig nem oszt, nem szoroz), hanem azokat akik körülötte és az irodalmi életben nyüzsögnek azt képzelve, hogy ilyesmiből (Thurzóból) meg lehet élni-lenni az irodalomban.x
- - - - - - - -
x - Pedig Thurzó Lajossal - meg kit mondjak még hirtelen? D. Magdolnával - nem jut messzire, még itthon sem, talán Zentáig sem Szeli és rokoni köre. Thurzó Lajossal nem lehet messzire érni. És megsúgom: Szeli Istvánnal sem.
- - - - - - - -
Továbbá azokat (ugyanazok, más orcával), akik idegesítenek vele: eltúlozzák jelentőségét, emlegetik, tanítják (még tanítják
is!), válogatják, "melegen tartják", citálják (nem a verseit, csak a nevét, mert hallják egyik a másiktól, és nem csupán az alacsonyabb olvasó, a kibic, a sznob, a mindennapi értelmiségi, hanem a nem kellően hozzáértő, kisebb tehetségű, gyarlóbb szellemi képességgel megáldott vagy téjékozatlan íróféle is). Zákány költészetének meg nincs fejlődésrajza, mondja Szeli és mondják, visszhangozzák szellemének idézői. Így előz Thurzó, noha - újra és kiáltva: nem akarom őt bántani és senki költőt sem a maga helyén, az őt megillető helyen... nem könnyű kérdés, de és plusz: mindennek van helye és a maga helyén minden megfér és elviselhetőbb -, így előz Thurzó, mondom, noha Zákánynak féllábszárig sem ér. Szeli István nem ért a vershez. És más se nagyon. Zákányról alkotott véleményéből -, kicsit is ismerve a költőt - pusztán, elemzés nélkül is nyugodtan levonható ez. Thurzó Lajos még Urbán Jánosnál is alacsonyabban repült a költészet egén vagy sekélyebben szántott földjében. Neki, Urbánnak még vannak, mindennek ellenére, de Thurzó Lajosnak egyáltalán... vagy alig akadnak, nem versei, hanem csak verssorai is. "Nem fejlődéslíra"! Hát majd az lesz, ha kell és ha más szem nézi. De kell-e hogy az legyen? S ha nem az, akkor nem költészet? Mert úgy látom. És fordítva: ha az, akkor már költészet? Úristen, hogy lehet ekkora butaságot mondani! Micsoda elvárás! Ilyet nem szabad mondani kritikusnak vagyis költészettől általános elítélő érvénnyel, hogy nem "fejlődéslíra". Csakugyan nem szabad, mert rögtön hitelét veszti, sőt nevetséges lesz a mondó, ennek a mondója. Mire jó ez? Nekünk arra, hogy levonjuk: Szeli István nem ért a vershez.
Hallod-e Zákány Antal? Költészeted "nem fejlődéslíra" és ez megbocsáthatatlan, úgy nézd. És levon, sokat... s így jön ki az, ami ellen én mennyit és mióta, de hiába beszélek: a nulla.
A nulla, Zákány Antal, a nagy, végtelen, kerek nulla.
(Déryrőlx és Maurics Ferencről, mint költőkről - Bori és a Symposion - pozitívabb képet alakítottak ki a köztudatban, mint Zákányról.)
- - - - - - - -
x - Bori nagyobb költőnek tartotta Déry Tibort, mint Zákányt; a Felhőállatokról, az írónak erről a korai szürös, avantis, izmusos, ha jól tudom általa alig becsült, tán meg is tagadott micsodájáról Bori többször és elismerőbben írt, mint Zákány egész költészetéről.
- - - - - - - -
Én meg evvel a makacs, rossz, bolond fejemmel azt gondolom, merem gondolni - jaj nekem, mit nem merek! -, hogy a XX. század második felében élt és alkotott rozsdamentes magyar költők legjobb öt-hatja közt van a helye.
Az első, az 56-os leszögezések csúf bélyegeként, öröknek látszó érvénnyel pecsételik meg és gátolják költészetének valódi értelmezését, értékelését.
A szakma s ennélfogva a köztudat megmaradt, ottragadt és ma is ott vesztegel (lásd Juhász Gézának a költő összegyűjtött verseihez írt utószavát, jó példa rá) ennél az első, hibás, téves, de sajnos egy szilárd alapot teremtő, politikai eredetű (kényszerű, de nem kénytelen) hangleütésnél. Zákány pesszimista, Zákány saját bajainak a költője. A többi, a legújabb bottal, már az első leütések variációja. Tehát egész napjainkig nyúlnak a szálak. Hogy ezentúl meddig? Válaszom: az irodalomkritika újjászületéséig.
Tovább is érvényben van, érvényes, újra, sokadszor íme prolongálva a pályázat: Kritikusok kerestetnek, közel és távol.
A "nem fejlődéslíra" és az "embergyűlölő volt" (Bori), rém összecseng, két fejből ugyanaz az ítélet.
Május 18.
Zákányról, tovább... a Szeli-féle megvilágításban.
Újra csak: Szeli István nem ért a vershez. De mások se nagyon, közel és távol. De kérem, hogy ez őt nem vagy legalább ne nagyon vigasztalja esetleg, az tehát, az a nyilvánvaló tény, hogy mások se értenek a költészethez, a magyar vershez és költészethez, itt és máshol, sehol sem. Ahhoz Pista bácsinak jobb, másabb, például tágabb fül kellene. Zákány lírája "nem fejlődéslíra", mondja (a fejemben újra és újra, legalább századszor). Most szidalom ez vagy dicséret, Szeli úr, Szeli urak? Mindegy, Szeli István nem ért a vershez. Cifrázva egy kicsit - de mintha már említettem volna ezt valahol -, erre lehetne azt mondani, hogy magas színvonalú butaság, hozzá nem értés. Ha Végel László szerint Koncz István nagy költő, akkor én meg azt mondom: a kitűnő költő Zákány Szénlopó Ábel emlékezete című verse például, jól fogózkodjon meg a karszékében és az Akadémiában, a legszebb magyar versek közé sorolható. És ezt nem hogy ő, Szeli, de mások sem tudják -, Szeli István azért nem, mert mások sem, mások meg azért nem, mer Szeli semx - érdekes állás - és micsoda ördögi kör! -, de majd megrudják, ugyanúgy közel és távol. Igaz, tudom, ettől, vagyis hogy nem tudják, még forog, sajnos. Mások sem... de mondom, emiatt Szeli István bá feje ne fájjon és ne zavarja nagyon (aludjon békén, rossz alvó, helyettem is), ne röstelje, de ne is vigasztalja magát, hogy mások, más "értők" sem értenek hozzá és nem tudják, mi a vers. Tehát - van vagy nincs, kell vagy nem kell a hiányolt "fejlődéslíra" - az említett Szénlopó Ábel emlékezete az egyik legszebb újkori magyar vers! Akinek ez nem tetszik, tegyen róla, vagyis no, gondolkozzon el jobban és főleg másként. Majdnem azt mondtam: aki nem hiszi, járjon utána, de nem, inkább: foglalkozzon klasszikus irodalmi kérdésekel, nyelvi problémákkal, fejtegessen, hasonlítson össze, hasonlítgasson, akademizáljon, járjon a jól ismert csapáson - Petőfi, Arany, József Attila - ott nem tévedhet el, ha nem, mert vigyázat, még az se biztos.
- - - - - - - -
x - T. O. egyszer, nem olyan régen többek közt azt mondta, hogy ő hívta fel a figyelmet ránk, Vajdaságiakra, mégpedig külföldön, talán Párizst mondott, és azóta jönnek, járnak hozzánk, keresnek bennünket az anyaországi kritikusok, irodalmi szakemberek, illetve -, hogy ne hazudjunk, azelőtt is jártak errefelé (és nemcsak drótos tótok) -, tehát onnantól élénkült meg a felfedező célú közlededés, jövés-menés, gyöszmékelés a Vajdaságban. Ebben lehet valami. Csakhogy a valóság azért másképpen fest. Csakugyan jönnek, járnak hozzánk odaátról, de nem felfedezni és megismerni minket, nehogy már azt higgyük és hitessük és elhitessük egymással. Egyrészt a mieink által sajátosan, "szimpátia" szerint válogatva és irodalmi estekre, felolvasni, beszélgetni, okítani, "téríteni" jönnek, másrészt saját maguktól, nem hozzuk, hívjuk őket, de előregyártott, kész koncepcióval és keresik az abba beleillő személyeket, dolgokat, és harmadszor azért, hogy itt legyenek s közben, ha már itt vannak, megkérdezik például éppen Szelitől, az irodalom szakértőjétől, tanártól, kritikustól, akadémikustól, hogy ugyan legyen szíves, mondja már meg, kedves tanár úr, ki a költő, az író itt a Vajdaságban. És ő megmondja. A tálalt módon.
- - - - - - - - -
Június 29.
Nem tudom milyen vagyok, sem kívül, sem belül. És azt se tudom, nincs hozzávetőleges, távoli elképzelésem se, milyen vagyok, milyen lehetek mások szemében, szemével - konkrétan és elvontan. Szeretném látni magam néhány méterről, kísérni, figyelni - kíváncsi vagyok nagyon. Szeretnék saját nyomamba szegődni és követni, figyelni magamat, mint egy idegent. Vagy maszkba bújva ismerőseimet faggatni, kérdezni G. J-ről, mi a véleményük róla, milyennek látják. Furcsa dolgokat hallanék biztos, gondolom olyanokat is melyeket el se tudok, merek képzelni vagy eszembe se jutna. Így hát nem ismerhetem meg magamat, pedig, mondom, mennyire szeretném, egy ilyen tükörben. Az alakom éppúgy, mint a gondolkozásom. Egyszer nagyon jó lenne valakivel, sok emberrel - írókkal, barátokkal (bár a Szabadkára nősült Mészáros Sanyi szerint nekem nincsenek, nem lehetnek barátaim, mert abban a kérdésében, hogy "Vannak-e barátaid?", az ott van) - úgy beszélgetni magamról, mint harmadik személyről. Sokért nem adnám. Olyan kicsit ismerjük magunkat, nincs erre módunk. Így kell meghalni?
Július 26.
Magyar Jancsi festő barátomnál voltam egyszer. Estefelé jött hozzá egy még javakorabeli nő, asszony, vevő, inkább rendelő a férjével, de úgy láttam, ő csak kísérője a nőnek.
Olyan szép naplemente kellene neki, mondta bent az un. műhelyben, mint amilyenek ott lent voltak régen, a Magyariné-tanya körül és ecsetelte, hogy milyenek. Harmincöt év körüli nagysága-forma asszony volt. Erről az esetről, inkább ennek alapján és így írtam később egy helyen:
Tudjuk, bizony tudjuk: karszékben alszanak, ülve,
a hajuk miatt, a hajukért élnek, ülnek s élnek és
amikor megveszik őket vagy hozzámennek egy autóhoz,
szép naplementét szeretnének festetni maguknak
festőikkel vadonatúj házukba, olyant, amilyen
majorok körül vala régen.
Július 30.
Én sokáig nem hittem magamban. Nem hittem, hogy meg tudok tanulni valamit. Úgy gondoltam, hogy hitetlennek születtem. Később azonban, amikor elhatároztam magam valamire, minden erőmre szükség volt ehhez, látta, hogy az akarat, az akarás hiányzik belőlem. Könnyen, játszva megtanultam például nyakkendőt kötni - és ez nem is annyira magától értetődő, ha tudjuk, hogy ahonnan jöttem, az a világ nem ismeri a nyakkendőt -, sakkozni, előbb azt hittem, ezekre sem vagyok képes és csodálkoztam, amikor sikerült. Azt gondoltam, semmire sem vagyok képes, nem emberekkel kommunikálni, hanem egészen egyszerű dolgokat sem, melyeket említettem és mindig nagyon csodálkoztam, ha valami sikerült... S így lassan-lassan visszanyertem, sikerült visszaszereznem valahol, valaki által, talán még elődeimben elvesztett hitemet, önbizalmam.
Augusztus 8.
Elejében, megmondom, én semmi se akartam lenni. Aztán sokáig úgy állt, hogy nem is leszek, semmi se lesz belőlem. De később összeszedtem magam, ahogy tudtam, mérgesen belerúgtam az ajba és kinyílt... Föl kellett mérgesíteni magamat vagy föl kellett, hogy mérgesítsenek. Indulatba kellett jönni akaratlan, álmos, fáradt, tán ősfáradt valómnak... Elég ehhez annyi, hogy ludaspusztai vagyok, Ludaspusztán, nagy homokban születtem. Igaz, a fekete föld se kíméletes. Azt is megjártam...
Január (?)
Dobó Tihamér (Tolnaitól kapott nagy méretű) fotójára: Hozzáképest Castro csak egy Dobó Tihamér.
Január 21.
Azt a jogot, törvényt és szokást, buta szokást, melyet a mai és mindenkori különbek is mély meghajlással tiszteltek: én tagadtam, semmibe vettem...
A jogot, amely dolga és helyzete szerint különbséget tesz ember és ember közt; törvényt és szokást, hogy aki okosabb, többet és s érdemel... hogy a szellemi-értelmi ember a valaki, neki több jár, azt több illeti, mint az egyszerű (mondjuk, halász) embert s halandót.
Február 8.
No, ennek a Márai-naplót (Föld, föld) a rádióban folytatásokban felolvasó Kertész Imrének sem jósolok sikeres, hosszú irodalmi jövőt. Nem szívesen lennék a bőrében holnap, holnapután...
(Hát nem Nobel-díjat kapott!)
Február 28.
A Kossuth Rádióban elhangzott hír - Kína: Figyelmeztetjük Amerikát, ne próbáljon beleavatkozni Tajvan és Kína ügyeibe. Tajvan nem Irak és Jugoszlávia. Kínának megvannak az eszközei.
Itt a kiállításon nagy karimájú kalap, otthon meg lehet, hogy nyakig érő szegénység...
Március 14. (Hajnali 2,35 perc.)
"Írok rólad, a verseidről", mondta Kiss Ferenc. A korzó sarkán találkoztunk újra, az önki ajtajában futottunk össze, onnan lépett ki épp felpakolva, 1972 lehetett, a Pirossal, feketével kötetem volt akkor ilyesmire aktuális. Sokáig vártam az írást, aztán lemondtam róla, elfelejtettem az ígéretet. A közelmúltban kirobbant irodalmi botrány Kiss és Dévavári Zoltán közt aztán eszembe juttatta. Mégiscsak írt rólam, gondoltam, csak Dér Zoltán neve alatt jelent meg a kritikája. Akkoriban azt a csalást én nem is sejtettem, senki sem sejtette, talán senki itt a Vajdaságban. Ki gondolt volna ilyesmire? Azért, emlékszem, volt valami furcsa, megmagyarázhatatlan, homályos érzésem erről, motoszkált bennem; Dér Zoltán azelőtt soha sem írt ilyen irodalomkritikákat és milyen bátor, alaposan szövegelemző, ítéletalkotó írás, írások, mert Kiss Ferenc kettőt is megeresztett a verseimről, sőt a költészetemről, vele kapcsolatban messzemenő, merész következtetéseket is levonva, de másokat is elővett, szinte mindenkit közülünk itt, költőt, írót a Szembesülések kötet tanúsága szerint...
Április 3.
A rossz újságíró (de van-e jó?) minden szarból aranyat csinál. Pedig tudjuk, mindenki tudja, a szarból nem lehet aranyat csinálni. Fordítva igen, az aranyból... De ehhez is nagyon értenek.
Április (?)
Nem, nem és nem, az Istennek sem tud megszületni a régen elavult, de számomra sosem volt érvényes Symposionnal ellentétes, vele szemben való vagy másféle, elütő látás- és gondolkozásmód! Mindent elöntött s mélyen eláztatott ez az árvíz. Meddig nyúlik még, mint a pokla, a Symposion-féle gondolkodás? Ezt is én csináljam? Mindent én csináljak? Mindent nekem kell csinálnom?!
Április 8.
Sértő Kálmán... Egy új Ady, mondták fellépte idején. Nana. Olyan mingyán nem keletkezik ám egy új Ady Endre. Sok Sértő Kálmán-félének kell jönni-menni, mire...
Június 6.
Feri, hát nekem kell a védelmembe venni a szocialista eszmét és gondolatot, a szocializmust, nekem, akinek semmit sem adott, szemben azokkal, akik szívták, fejték, apasztották, más képpel, más szóval, akik kiették, kirágták, mint a dinnyét és odadobták a disznóknak?
Június vége.
Drága kis nációm ezzel a szappannal akar bejutni az EU-ba! Ezzel akarnak ők az EU-ba kerülni? Ezzel nem oda, hanem legfeljebb Ugandába lehet menni, de csak Bulgáriáig lehet vele eljutni.
Nem vagyok olyan és ebben az értelemben Kádár, a Kádár-korszak híve, ahogy sokan képzelődve, mint rossz puska, félrehordó eszükkel gondolják, de azt mondom: Kádár legrosszabb szappana is jobb volt - talán azt a különbséget, a nagyképű csomagolást kivéve; a csomagolás új, ez változott általában -, mint a legjobb mai magyar szappan, mellyel az ország az EU-ba igyekszik, feléje menetel, mert a szappan is benne van, azt képzelem én, az EU-ba jutás feltételeit képező egészben...
Azért oda fog kerülni, hamar, nem Ugandába, de Bulgáriáig, hanem az EU-ba, csak annak más oka lesz, politikai.
Június 31.
A szabadkai KODDE Kosztolányi diáksegélyzőről:
Ejh, KODDE, KODDE
(sok magyar, egy hit)
szép az alakod, de
nekem még se tetszik.
Augusztus 6.
Mi vén tűzoltók és más senkifélék, az ünnepség ruskaja, az iskolaudvaron, régi iskolám udvarán - ahol a jóelőbb az összegyűlt nép megszólítása a dobogóra lépett N. J. szájából "Uraim és hölgyeim" volt - a fal tövében eszegettük a "jegyre" sűrűbabot kolbásszal, katonamódra, míg nem messze tőlünk, a Kanizsai-úti Otthonban, melyet a legszegényebb itteniek építettek, svédasztallal folyt a dáridó a ludasi falunap és vásári vasárnap délutánján...
Folytatva a "sűrűbabot kolbásszal, katona módra" kis pofázást: Minket amoda nem hívtak. Jobb is, persze a részemről, a részemre, szerencse. Inkább a babot az önkéntes öreg tűzoltókkal és akár magam, más "senkifélékkel" az iskolaudvaron, mint a közeli (hajdan én is építettem) Kulturházban a svédasztalt hízott városi urakkal, a falu "jóakaróival" és más helybeli, rohamosan gyarapodó és őket kiszolgáló alakjaival...
"Nézze meg azt a két sapkát ott fönt" - mondta az öreg önkéntes tűzoltó babozás közben. Nagyi Miskával ültek egy asztalnál.
És ezt én elértettem. Repetáért menve a kondérhoz s elhaladva az asztaluk mellett, egy szégyenletes nagy hibát követtem el. A megszólításra ezt mondtam:
"Maga meg nézze meg - mutattam föl az égre -, hogy otthon van-e az Isten!"
Miska (akit valamikor, nem tudom miért, Piros Tízes gúnynéven emlegettek): "No, azért azt már ne..."
Szóval a saját pénzén szépen, svéd módra (ahogy azt felénk szokták) vendégül látták, megetették, megitatták a falu szegény népét, úgy hogy el ne felejtse, emlékezzen rá, emlegesse száz év múlva is, hogy megemlegesse.
Csak nehogy majd az új vezetés is megemlegesse.
Szeptember 5.
Örkény Istvánt hallgatom naponta. Őt szerepelteti a Kossuth Rádió 15-20 perces délelőtti irodalmi műsorában.
Kitaláltam róla egy kis szójátékot
Örkény,
nem Tömörkény.
Szeptember 6. (A Kanizsai Írótábor megnyitó napján.)
Amit B. János ajánl, abból szerintem semmit sem viszünk magunkkal a XXI. századba, sőt a szerzőt, a könyv íróját sem visszük.
2001
Január 5.
Remélem, hogy Kína nem adja be a derekát, nem bírják rákényszeríteni, hogy kapitalizáljon. A Nyugattal szemben - Amerika, Anglia, Németország - Oroszország, a volt Szovjetunió, ha kell, mindig kész lesz az egységre Kínával.
Január 6.
"Tollászkodnak", mondja a nőkről gyönyörűen Domonkos Pista egyik, a Mese c. versében... Paraszt szó, kifejezés, a falu, a puszták népe jól ismeri, használja, eredeti értelmében és máshogy. Például, ha valaki húzza az időt, lopja a napot, lassan dolgozik, azt mondják neki: Ne tollászkodj, vagy Sinka-korabeli intézők, béresgazdák és újkori munkavezető, brigadérosok fölényeskedő módján: Ne tollászkodjunk! Ilyen, eféle, idevágó rokonértelmű szavak: bolhászkodik, vakaródzik, alszik, szunyókál, genyózik, gatyázik.
Most még csak azt Domonkosról, hogy Tolnaitól ragadt, ragadhatott rá az a forszírozott irodalmi szexualitás. Én, megmondom, nem szeretem, rontja az irodalmat, a művészi élményt, az igazit lehetetlenné teszi.
Január 18.
"Azám, a Csordás! Mikor láttad?"
"Éppen tőle jövök."
"Hogy vannak?"
"Jól, éldegélnek... Nem akarják megváltani a világot."
"Mért, ki akarja?"
"A Dudás például. Havonta többször is meg akarja váltani."
"Az az ő baja."
"Meg az enyém."
Január 29. hétfő
Néha magam is meglepődök, sőt megijedek attól amit mondok, a szavaimtól, merész, túlmerész gondolataimtól.
Április 2.
Fokhagymaszag ellen rágjunk petrezselymet, lepkeszegmagot (?) vagy édesköményt.
Június 2.
Nem azért születtem, hogy vigaszt keressek az életre... Én tudni akartam a rettenetes igazságot, mindent tudni akartam, vigasztaló hazugságok nélkül... titkokat föltárni, vérezni és elvérezni, ahogy kell... jegyet harapni belé s itthagyni...
December 4.
Én, Gulyás József, ma 2001. december 4-én elhatároztam és kijelentem: Földet, vagyont pedig vissza nem adok. Úgyszintén mától kiméletlen (szellemi) harcot kezdek - már folytatva -, harcot hirdetek, meghirdetem ma és mindig, örökké tartó harcomat a tőkés társadalmi rendszer ellen - a dolgozó ember szent nevében.
(Én még Castronál is jobban gyűlölöm a kapitalizmust.)
Szívemben Petőfi, Ady, József Attila.
Zászlómon vagy ingemen Szabadság, Egyenlőség, Testvériség.
Akinek nevethetnékje van, nyugodtan nevessen. Még lehet. És addig nevessen, amíg lehet. (Azt az emberkáromlást már nem mondom, hogy aki nevet, az nevesen akkor is, amikor nem akar.)
Egyébként ez a három fenséges szó mindegyik járó francia fémpénzen ott látható. Hát ne legyen ott hiába.
2002
Január 31.
Eliot Hamvazószerda című hosszabb versét olvasva jut az eszembe:
A költő őse Rilke.
Arc poeticaja a lét abszurditása.
Pilinszky ezen a vonalon haladt. Mintha egy későn visszatért Eliot lett volna.
Egyfajta zamatos, keserű, savanyú édesség. Szopogatni való. Tessék hát!
Kevert; sok benne az automatikus vonás.
Pilinszky, a magyar Eliot vagyis: mintha Eliot a nem hitt, nem remélt visszatérés után mégiscsak visszatért volna, de csak homályosan emlékezne mindenre, pl. hogyan írt és most így folytatná tovább. Ez, ilyen kb. Pilinszky.
Eliot a Rilkei vonalon, egy ugrással és nagy erővel folytatta. Pilinszky, ha Rilke és Eliot mellé helyezem, valósággal elenyész.
Február (?)
Ilyen párnát, mint itt a kórházban adnak, én még nem láttam! Volt már a fejem alatt kiskabát, mezsgyekaró, kő, hancsik, sőt sziklás hegy, de ehhez a párnához képest hengerelt, sima lágy búzaföld...
Március 19.
Tudod-e, hol halt meg Napóleon?
Szent Ilonán.
Jó. És Munk Artur, orvos és író?
Azt nem hallottam.
Ferenci Ibolyán.
No. Ezt meg honnan veszed?
Így tudja valaki a városban.
Május 23.
Ünnepi könyvhét, 2000. Füst Milán összes levelei, Kossuth Rádió. (Felolvasás).
Hát ezért nézett ő olyan hosszan és szomorúan, rezzenéstelen arccal, pillantás nélkül a felvevőgépbe...
Július 10-20.
"Hogy élsz? Családi állapotod? Nős vagy?" - kérdezte tőlem Mária.
"Sajnos legény vagyok, legényember, az maradtam, öreglegény, az vagyok, az lett belőlem." - mondta a tanító néninek, Rozs Máriának, aki Ludason kezdő tanítóként, nagyon fiatalon tanított a negyedikben. Amilyen mindig volt, nem hiába Mária a neve, szelíden, sajnálkozó szeretettel nézett rám, picit hosszabban...
Szeptember 14.
A nő is csak ember, nem angyal, csupán a férfi számára tetszik annak... A férfinál egyébként mindenki jobb: az állat, a nő, természetesen, és különösen a gyermek...
Október 11.
A tejgyárban nagyok a fizetések. Hogyne, mikor a paraszttól ingyen veszik a tejet. Nem egészen. Na, úgy hogy jól mondom: ingyen. Nem egészen, de félig... ami alig több a semminél. Ez pedig akkor csak ingyen van, nem?
2003
Január 8.
"A magyar kultúra magva a keresztény hit", mondja Erdő Péter és Kovács Nándor újságíró a Hét Naptól, a Hét Napban. Ezt nem kell, ezt sem kell kommentálni. Ekkora számárságot már nem kell.
Ekkora butaságot ritkán hall az ember. De mostanában egyre sűrűbben.
Január 18.
Voltak otthon nyulaim, sok-sok nyulam volt. Erről most csak annyit, hogy megállapítottam, meg tudtam állapítani, melyik bak (baksi) és nőstény, megnéztem és megállapítottam.
Milyen különös most ez is számomra.
Ja! Valamit még ide muszáj írnom.
"Szapora, mint a nyúl", mondta apám, leszögezve egyet a nyulakkal, nyulaimmal kapcsolatos tapasztalataiból. Egyébként jellemző volt rá, hogy egykettő vagy ahogy nagy csodálkozásomra sokan mondták itt, áncvánc képes volt valamit definiálni, szólást alkotni stb. - Ilyen volt, csoda leleményes az egész Oldal-család, a testvérei, mindegyik, de legelöl járt ebben Illés bácsi, a legöregebb Oldal - ezt a magállapírást is a gyorsan elszaporodott, a nyúlházból kitört és rövid idő alatt az egész ház környékét elözönlő nyulaim láttán fogalmazta meg.
Január 19.
Rosszini-nyitányt hallgatok; nem tudom melyik művéhez írta, lemaradtam az elejéről... Ez a nyitány felér Mozart legszebb műveivel. És Beethoven is mélyen benne van. Reggel megnézem a zenei lexikont, hogy is állunk. Tévedtem. Rosszini később élt a két óriásnál. A nagy német zenének akkor is az olasz volt a bölcsője.
Január 24.
Kontra Ferinek: Az hozzá kell hogy tartozzon az emberhez, hogy ne csak olyan dolgokat közöljön, amilyeneket lehet, hanem (ezt Déry biztos aláírná és nekem az ő szava szent lenne), hanem olyanokat is, amilyeneket nem lehet, nem szabad.
Minden, mindenféle elképzelés bír pártot alapítani, alakítani, ha néhány tagból állót is, de bír, ezt már illik tudni mindenkinek. Azért mondom ezt, mert Kertész Imre Nobel-díjas írónk abból is, hogy könyvének néhány példányát a minap szétszaggatták és elszórták széjjel az utcán, arra következtet, hogy Magyarországon dühöng az antiszemitizmus. Németországban szerintem erősebb a zsidógyűlölet, de Kertész ott jobban érzi magát, boldogabb. Ami pedig az esze okosságát illeti, az egy valódi nagy "famászás". Lehet hogy tud írni (amit én nem hiszek), de a filozófiája, a társadalmi gondolkozása egyrészt arisztokratikus, másrészt pedig ókori és primitív. Kedvenc írói például Krúdy, Színi, a másod- és harmadsoriak. (Rejtőt nem tudom kedveli-e. Remélem.) Magyar zsidógyűlölet van, létezik és biztos óriási probléma. De Németországban nincs antiszemitizmus? Hát legyen, tisztelt Kertész, Márai rajongó, mert bizony van! Egy Nobel-díjas író azért ne legyen már ennyire okos.
Azért attól, hogy Vajda Gábor (újabban megint) dicsér, én még költő vagyok, annak hiszem magam, kívánságom ellenére teszi, amit tesz, nem tehetek róla.
Január 25.
A Csontvári-filmről. Méltóképpen megfogni Csontvárit? Ezek? Az izéjüket tudják ők méltóképpen megfogni, ha és az az egyetlen, nem Csontvárit!
Január 26.
Tomán Lászlónak egy B. Fokit bíráló, bírálgató kis írását is elolvastam ma a Kilátóban. A "kritikusnak" a szerző könyvecskéjére vonatkozó véleménye tetszik, jónak ítélem, gondolom: objektív, reális, hangvétele nyugodt, mértéket tart, ami Tománnál ritka, elvétve fordul elő, tán ritkábban, mint kertásás közben az aranypénz. Ezt illetően akár békét is köthetnénk. Csakhogy ő Giont is belevonja az ügybe és igen furcsa módon. Ugyanis nem Gion találta fel a spanyolviaszt, ahogy Tomán gondolja, hanem ő is csak használta, nyomta. Mert az hogy Gion a szereplői nevét, keresztnevét a kezdőbetűvel jelzi - és ezt az írásmódot szerinte sajnálatos módon B. Foki átveszi tőle -, nem Gion-találmány. A minta Kafkánál, az egyik legismertebb és legközelebb eső helyen keresendő és található - a többi nyom, előtti-utáni, számomra elvész -, és Joseph K. ugye a szerzőnek a Per c. regényében. No, meg még valami, ami nevetséges okoskodás, az, hogy miért B. a Foki, amikor a Fokiak, ő utána nézett, nem bezdáni eredetűek.
Ejnye, Tomán László! Nem sok ez egy picikét?
Február 10.
"Lenin, az a marha!" Tudtam, hogy a Gyurkovics Tiborok olyan rettenetesen okosak, még a hülyénél is okosabbak, de hogy ennyire, azt azért nem hittem volna.
Gyere át, mondom a telefonba a szomszéd Bözsikének.
Minek?
Ha átjössz, megmondom, de gondolhatod...
Nem érek rá.
Mit csinálsz?
Semmit.
Hűha, akkor csakugyan... De azért átjöhetsz... majd később, ha befejezted.
De én hű vagyok.
Ugyan kihez?
Magamhoz.
Hát akkor... mire vársz még?
Március 26.
Senkinek semmi biztos nincs a kezében az életén kívül... Hát az meg a legbizonytalanabb.
Április 2.
Henin, egyik kedvenc, talán a leges-leg teniszezőnőm... De ebben a szoknyában nem megy neki: túlszűk, folyton huzgálja, mert felcsúszik. Szóval így nem megy neki úgy a játék.
Április 29.
Füst Milán nagy költő (lehet), de nem abban az értelemben, mint Petőfi, Ady... nem is, visszafelé haladva, mint Bori Imre, tehát ahogy József Attila, Ady, Petőfi nagy költő. Nagy, de kint a szélen van, a pálya jobb szélén, mint ma sok nagynak tartott.
Május (?)
A kenyeret ha elejtettük, "megsóztuk", így mondtuk, meg kellett csókolni. Fölvettük, a kezünkkel leporoltuk, aztán meg lefújtuk és megcsókoltuk... Egymást soha, minket sem senki, de a kenyeret... És így volt jó számunkra. Én apámat sose - esetleg csak kezet fogtam vele -, anyámat is egyszer csókoltam meg. Egyszer? Kétszer, merül föl most bennem, két alkalommal: amikor bevonultam, véletlenül, ügyetlenül és amikor hét hónap után leszereltem, leszereltek, 59 január elején. Emlékszem, leszálltam Palicson a Kmecc-sarkon a villamosról; a jármű elhaladt, sivalkodva lassan elkanyarodott előttem, az orrom előtt és elhaladt, ott álltam a kofferral és láttam, hogy anyám jön át az úttesten a cukrászda felöl, karjával evezve, fürgén lépked, de alig-alig halad, mintha erős szélben, nehezen leküzdhető közegben mozogna (pedig még csak 55 éves volt, igaz, nagyon kidolgozott); biztos az akkor még kis fűszeres boltba igyekezett, ahol valamikor én dolgoztam. Kis alakja jött felém és mosolyogni kezdett, amikor meglátott. Én is elindultam és az út közepe táján, ahol találkoztunk, tán le sem téve a koffert -, Úristen, milyen süket voltam! - valahogy megöleltem, fél kézzel, ügyetlenül és lehajolva hozzá oldalról arcon csókoltam. Utoljára? Nem. De jóval később, 1978-ban, a halálos ágyán. Párszor vittem is a karomban, úgy akarta a sors. Akkoriban sokat hajoltam közel hozzá, az arcához, hogy halljam, mit mond kérdésemre, hogy "Fáj valamije?" Mindig azt súgta, nagyon halkan, alig hallhatóan: "Nem fáj semmi". A lehetőséget kihasználva, igyekeztem, hogy arcomat mennél többször az arcához érintsem, odategyem, hozzá értessem. Idegen volt az arca, különös, furcsa, pontosabban az az érzés, idegen, mégis oly közeli... Ötvenöt éves koromig közel volt hozzám ez az arc, ismertem, mindent tudtam róla (semmit se tudtam), mindent láttam rajta (semmit se láttam), de ilyen közel még sosem volt, ilyen közel még sosem voltunk egymáshoz...
Május 21.
Valami Verebes Ernő: "Servood... elesett"... De - a költészetnek egy széles, talán világi körben való (a magyar 19. század végi vagy annál is mélyebb) mélypontján - a költő is elesett, de nézetem szerint nem is állt soha kétlábon, négyről beszélt hozzánk, négylábról...
Hát ezért meg más ilyen színvonalú írásokért én nem fogom tovább venni a hétvégi dupla Magyar Szót.
Május (?)
És voltak ott vasárnapok, micsoda szép boldogtalan nyári vasárnapok voltak! Igen, azok a vasárnapok, vasárnap délelőttök, melyekhez hasonlókról egy dalt is beszél, a világon a legszomorúbb hangon...
Június 5.
Az a Híd, amelyik nem bírja el ezt a súlyt és terhelést (az Éjszakai feljegyzések 1999 c. naplóm közlését), az rosszul van szerkesztve, nincs esélye a fentmaradáshoz, össze fog törni. De az ilyen Híd törjön is össze!
Június (?)
Az irodalomból egészen jól meg lehet élni! Csak nem az írónak, hanem a szerkesztőnek, kiadónak, könyvkiadónak.
Azt hiszem, én is istállóban születtem. De ez nem jelent semmit. Mért mondom, hogy azt hiszem? Ház volt az, de olyan, hogy más büszkébb ember talán a lovát se kötötte volna be oda.
Június 12.
Én is magyar vagyok, csak nem olyan kicsi, mint amilyen nagy magyarok ezek.
Június 15. (Reggel korán, 7,35-kor.)
Tománnal és sok mással szemben meg kell, okvetlenül meg kell védeni Bori Imrét. De az igazsággal - meg kell mondani, amit én annak hiszek, azzal - szemben sokszor már nem tudom...
Június 16.
Azt mondják, az ember Istennel messzebbre lát. Hát csak mondják és higgyék. Tévedni emberi. Meg hazudni is.
Június 25.
A lét titokzatos nagy sötétségében kis elemlámpa csak az emberi ész. Rövid, gyenge és szűk sugár, mit mutathat meg? Szinte semmit. Tehát az orrunkig se látunk.
Július 9. (Hajnali 2,20.)
Meg van nekik egy időre a "gitt", a rágnivaló, a mai magyar okosoknak, az elmúlt 45 év, csámcsoghatnak vele, rajta. Hogy meddig? Nem tudom, de sok időt nem adunk nekik, mert (én is segítem) eljön új alakban, új utakon, megújulva a szocializmus, mert még - akit, mint beszéd közben a "praktikusan" és más töltelékszavakat, úgy ismételnek, a legnagyobb, akit a legnagyobb elismeréssel emlegetnek, Marquez kolumbiai Nobel-díjas író szerint is a világ lassan - Lovas Ildikó Kilátós elmélkedéséből tudom, mert az írót magát nem olvastam, azaz csak egy írását ismerem, úgy emlékszem A pátriárka halála a címe és valami esszé-novella - mert még őszerinte is a világ lassan, de biztosan, a szocialista rendszer, a szocializmus felé halad és, a szocializmus, újra mondom, hogy ne felejtsük el, előbb-utóbb megvalósul, hiába túr fel Kárpátokat ezer vakond, meg fog valósulni.
Július 15.
A magyar "selypítésről": Tudom, akiket ez illet, azok fülébe sosem jut el a szó, a szavam, mint mondjuk Kodályé 30-40 évvel ezelőtt a sport-tudósítókéba a "null" helyett a "nulla".
Selypítés - olyan fogalmak, szavak és kifejezési formák tára nálam, itt és most, mint nyarvogás, édelgés, szépelgés, enyelgés, émelygős, nyálas beszéd (Deák Feri szerint taknyos) és nemcsak a reklámokban (különösebben a hölgyek). A hangyaként nyüzsgő magyar nyelvészek közül eddig tudtommal senki egy árva szót sem ejtett erről a kérdésről.
Július vége.
A Szigetek könyve c. Sinka műről: Szép nagy magyar könyv, nem a költészet csúcsa, a magyaré, az nem, de szép nagy verseskönyv, mondom újra olvasgatva.
Nagy verse Sinkának, igazán nagy, Adyhoz érő, egy van, egy kicsi, benne ars poetica, emberi és szellemi önmeghatározás.
A vers cím nélkül, mint mottó áll a költő VÁD kötete élén:
Nagyanyáim s a szépanyáim
lelket dalolt nekem a pusztán,
hogy keljek fel a virágok közül
s induljak a dalok jussán,
hagyjam magára a nyájat,
mert felőlem az rendeltetett,
hogy vihar fújja meg a számat.
Az év nyara.
Harminc éve, több mint harminc éve keresek egy fényképet, magamról, itt Ludason. Mondjam azt, hogy keresem magamat és ezúttal egy képen?
Valaki nemrég jelezte, hogy özv. Lajkóné, Torma Ilonka a Halomi sorról, őriz egy iskolás képet, amelyiken szerinte én is rajta vagyok. A telefonba Ilonka azt mondja, úgy emlékszik, hogy velem járt, csak ő másodikos volt, amikor én negyedikes. Kutatok az elmémben, de semmi. Nincs ott Torma Ilonka. Véletlenül nem valamelyik öcsémről van szó? kérdeztem tőle, Karcsi, Laci... ő Jóskára emlékszik, vele járt. Hja én vagyok a Jóska, akkor... Hol laktatok? Merről jöttél az iskolába? faggatom. Lent a Száricsok felé, onnan. Töröm a fejem. Hiába, sehogy se nem emlékszem Torma Ilonka nevű lányra. Ingadozik egy kicsit. Azért úgy gondolja, hogy mégis én vagyok, én lehetek vele azon a képen...
Hát nem tudom. Nem hiszem. Nem merem hinni.
Megyek, sietek le, megnézem. De örülnék. Ez volna az első fénykép rólam. Egész majdnem 18 éves koromig.
Augusztus 18.
Aki úgy gondolja, hogy rossz vagyok, bűnös, mert szocialista voltam ebben a könyvben, ezeken a lapokon, sőt annál is több és rosszabb, az mondjon értem egy imát a ludasi templomban, ahol kereszteltek s ahol mezitlábas első áldozó voltam... s ha ő nem is, az Isten majd megbocsát, mert "az a dolga", mondom Heine XIX. századi német költővel...
Szeptember 6.
Ne foglalkozzon ő irodalompolitikával és társadalmi rendezgetéssel, ilyen szándékkal, elég őneki a szépírói lecke, feladat, tán még sok is és nekünk tőle, ködösködjön, ködözgessen csak szépen ott ahol van, kisebb világában, az ég alján s az űr lábainál, Pista...
Szeptember 20.
K. I. "nagydíjas" író, tudja használni beszédben is a szót, sőt jól forgartja és ezt a készséget, művészien kidolgozott képességét sokat arra használja fel, hogy hazudjon, sőt tévedjen.
Hogy van neki, miből, nem értem, a mobil telefon mellett még kenyérre is pénze? Vagy nem eszik? Azt hogy lop, gondolni se merem.
Október 24.
56 polgári forradalom... forradalma... Addig érdekel engem 56, amíg nem csap át polgáriba a szocialista. A polgári, tudjuk, nem az egész és nem is az igazi magyar nép.
Október 25.
Amit a kapitalizmus egyik kezével percek alatt szétrombol, tönkretesz, azt a másik kezével, a másikkal megpróbálja felépíteni, rendbehozni. Ennek a kezének az egyik ujja, a kisujja pl. Kalkuttai Teréz néni, Nobel-díjas öregasszony és mától szent.
Október 26.
Orvosi strájkjog? Hát legyen. De azt mondom én, egy joguk van az orvosoknak: a kötelesség. A munka joga. Az orvos ne sztrájkoljon, az orvos és az író ne. Ha én orvos volnék, soha nem strájkolnék, amíg egy beteg van, addig nem, sose strájkolnék. A orvos és az író vagy az író és az orvos dolgozzon, ha kell, ha nincs más, kenyéren és vízen. Az öregasszony, Teréz néni nem strájkolt! Hát nincs itt egy Nobel-díjra való, arra érdemes orvos se?! És hiszem, nemcsak itt nincs. Én az öreglányt nem szerettem, mert naív, gyermeteg volt, de most leveszem emléke előtt a kalapomat.
Megölhetnek ezért az orvosok, de akkor se nem tudok mást mondani. Nem szeretem a politizáló és strájkoló orvosokat, illetve az orvos vagy politizáljon vagy gyógyítson. Teréz anyát nem szerettem valamiért, de most felmagasztosul előttem.
Nem jó, de jobb híján - ahogy Churcill mondta - nem is a legjobb a kapitalizmus, mint társadami rendszer.
A vallás hamis vigasztalás és vigasztalódás.
Lajkó Félix mindenkit bolonddá tesz (kenyeret és cirkuszt), még egy rendező Film Jancsikát is. Mert annyi hülye mindig van, hogy egy legyen... hogy mindenkinek jusson, egy legalább.
Néha magammal teljesen ellentétes, ellenkező dolgokat csinálok, pl. felhajtok a biciklivel a járdára...
T: Segíts neki, hiszen te örökölsz mindent.
É: Ha meghal. És ha nem hal meg?
Ezek a rossz művek (a tévében pl.) könnyeket csalnak ki szemünkből. Igazibb művészeten mennyi jót lehetne könnyezni! Mennyi elfolyó sírást meg tudnánk spórolni méltóbb alkalomra, művekre.
December 10.
Az önkiben... van aki nem nézi és nem kérdezi az árakat, csak rakja, pakolja a kosarat. Boldog ember!
December 25.
Amikor Sofia Loren de Sicanak dolgozik, megbocsájtom neki, hogy nem tetszik. Mert nem. Mert se szép, se jó. Az utazás c. de Sica filmet nézve írom ezt.
Van aki válogatottan rossz árut visz ki a piacra és eladja, utolsó szálig. (Krumplinál is lehetséges ez: rossz fajta, szétfőlős vagy nem fől meg, kristályos marad, csomós a béle, üveges.) Aztán van aki válogatottan rossz verseket ír és ad ki. Az első eset, hogy ír, még nem volna baj, írjon amilyet akar, az ő dolga, de kiadja, kiadják neki és ez a legrosszabb, kiadják és könyvkiadók adják ki nem ő saját-pénzen vagy hülye mecénás robotoló szegény munkások vérén gyűlt pénzén...
December (?)
Ellenzéki: Mi tett a kormány, hogy... ?
Kormánypárti: Azt, hogy maga önkritikát gyakorolhat.
Barbarikum és bestiárium, rokon fogalmak; egy elszabadult kor jellemzői. Nem tudom, az anyaóban születtek-e 90 után hasonló fogalmú művek?
A ludasi Halász... tőle tudok Kariról, Pocok Kariról legtöbbet. "Hogy is volt az a Karival...?" És újra elmondja, amit már sokszor, ugyanúgy vagy másképp, esetleg új részletekkel bővítve ki történeteit. Nagyon szeretem hallgatni. Szeretek hallani Kariról. Izgalomba jövök tetteitől, bátorságától. (Talán szellemi rokona vagy örököse vagyok.) "Ha ivott", kezdi a öreg, a "a második pohár után, a második pohárnál feszelegni kezdett. "Az anyját... Az anyjába a jót", morgott és ez már rossz jel volt, tudták a cimborái", mondta volt komája, az öreg Halász...
2004
Január 28.
Aki két, egymással szöges ellentétben álló, homlokegyenest különböző társadalmi rendszerben feltalálja magát, jól feltalálja, sőt menő ember, az, ha víz volna, a ló kiköpné, mert a ló csak a tiszta vizet issza meg.
Február 13.
Rövid párbeszéd a Nelly Sachs Hetedik kereszt c. regényéből készült filmből:
Nő: Most hová fogsz menni?
Férfi: Hollandiába.
Nő: Mit csinálsz majd Hollandiában?
Férfi: Dolgozni fogok.
Nő: Igen, kell a pénz.
Férfi: Nem, nem...
Nő: Megfizetsz majd azoknak, akik bántottak.
Férfi: Nem... Dolgozni fogok azokért, akik segítettek...
Április 22.
A kapitalista, a kapitalizmus a holtig tanulj helyett a holtig dolgozz elvét vallja és szeretné megvalósítani.
Május 10.
"Én még őszinte ember voltam..." Ebben benne van, ebben a versben a költő összes verse, fölsejlik, ha olvassuk ha ismerjük azt jól, fölmerül József Attila egész költészete. Ez az egyik, lehet hogy a legnagyobb nagy vers a világon - nem tudom, mit szól ehhez Ady és Rimbaud -, még Füst Milán igaza, bizonyos fenntartása mellett is; az utolsó versszakot birálta, hamis, üres, mondta - és amelyet sírva lehet olvasni, lehet másképp is, de úgy nem érdemes... De a kritikusok, a patikus utódok és unokáik ne, a patikusok és kritikusok, csak némelyik, egy Bori Imre például, mert nem nekik írták, nem nekik írtuk ezt a verset sem...
Május 19.
Jó napot. Hoztam egy Hét Napot. Nem emlékszem, hogy rendeltünk volna. De én szóltam bent, hogy Sinkovics Ferinek és Terinek adjanak egyet. Kik azok? kérdezték. Tudom én és ez legyen elég. Megérdemlik? Meg hát. Igaz, egy jobbat jobban megérdemelnének, de ha nincs. Különösen a Terike. Ha ott járok, mindig megkínál valamivel, tea, kompót, finom kis ebédmaradék. Majd megeszitek ti estére, a Feri, mondom én pro form, szabadkozok, ahogy valamikor otthon megszoktuk. Nem, mondja Terike és beszél és mindig rábeszél. Ezért kértem ma nekik bent a szerkben egy Hét Napot.
(Nincs mindig kedvem vagy erőm, bátorságom kérni. Ilyenkor, ha nem néznek oda, elveszek még egyet.)
Május 20.
Kiadó a középút. A bezdáni ember jegyzete. (Hét Nap)
Kiadó a középszer is, de annak már van egynéhány gazdája, Tari, Foki...
Május 21.
"Egy házban..." két ellenség: a vallás és a kapitalizmus.
Június 4.
Reklám: Én sokat nyerek az EU-csatlakozással.
G. J.: De nem annyit, amennyit én vesztek vagyis mindent, hogy veletek kell élnem.
Augusztus 1.
Irodalmi tévéműsor: Vers az utcazajban. Hát méltó ahhoz a lármához.
Augusztus 7.
Lehetetlen tőlük különbözni, nem tudsz, nem engedik meg, egyszerűen nem közölnek... És lassan, előbb-utóbb mindenki beadja, az a kevés is beadja a derekát, ha nem akar kiszorulni, megdögleni. Így uniformizálnak, így uniformizálódik az ember, a másként gondolkodó, hogy az ő lovukat nyergeljem én is. Nem engedik meg hogy más legyél, de ők valamitől, nem amitől ők különböznek, hanem ami tőlük különbözik, követelően mások akarnak lenni. Te meg dögölj meg, ha mást akarsz és másként akarod.
Ludas jelene... De a jelene is félig már az emlékek közé tartozik.
Irodalom és film... A film? De némelyik jól udaver az irodalomhoz. Mondjuk, a Taviani testvérek Tolsztoj Feltámadás c. regénye alapján készített alkotása. Alkotás? Igen, ez már az.
Augusztus 9.
Öt éve várok egy levelet Kanizsáról, amelyik körülbelül így hangzik: Tisztelt Gulyás József... (a meghívás ismert szavai).
Utóirat: És Papp Gyulát, titkos kívánsága szerint száműztük a városból, mert Magát, ahogy írja, 4 évig nem hívta meg az írótáborba. A bosszú oka: Maga, ahogy mi tudjuk, nem akart, nem volt hajlandó egy szociológiai körkérdésben megszólalni. Most már tiszta a levegő, jöhet. Szeretettel várjuk. Az írótábor új kommandirja.
Augusztus 29.
Chaplinért meg kell állni, mindig meg kell állnunk, abba kell hagyni amit csinálunk, írást, evést, alvást, ha ő jön (mondjuk a tévében), meg kell állni...
Amit ő csinál, az már nem művészet, több annál, sokkal több és a művészetben a művészetnél többet, sokkal többet kell adni, mert "mit érdekelne engem a költészet maga?"
Szeptember (?)
Demokrácia, demokrácia, gügyög egy vén agyalágyult európai, a szocialista-kommunista József Attila egykor "útmutatónak" nevező kritikus vagy micsoka. Demokrácia, demokrácia, nyalogatja a szót és átveszi a legnagyobb mai magyar kitüntetést.
Szeptember 18.
A kapitalistától ne várd, mert semmit sem kapsz ingyen! Mert amit ajándékul, gratis ad, azt háromszor veri le, bocs. fizetteti meg veled, amikor félrenézel vagy lebámulsz egy pillanatra.
Szeptember 19.
Mandula Petrát nem a Williams-lány veri meg, hanem ő, Mandula veri meg saját magát. Williams (az egyik) és Mandula játszanak. US open. (De mi az hogy Petra? A Mandulát értem). A magyar lány nagyon rosszul játszik, pontosabban nem tud játszani, kettős hibákat vét vagy második ütésre is ászt akar ütni, szegény, ami a dilettantizmus jele, de Willi sem forog úgy ahogy tud, ahogy szokott, szóval ő is rosszul, gyengén játszik, úgyhogy, még egyszer, azt lehet mondani, hogy Mandula önmagát veri meg...
Szeptember 20.
"Megvilágosodás", mondják a vallási szférában. Szerintem elborulás (az elméé).
Október 10.
Gyurkovics Tibor: "Lenin, az a marha!"
Azért vigyázzunk ám, kerülhetünk még a kezükbe, a munkás, a dolgozó ember kezébe... nem kívánom ezt, mert rosszat semmit se kívánok senkinek, de sajnos, a degradált, érték nélküli, mert azzá tett embereknek dühükben nincs szemük és a kezüket összeszorítva néha véletlenül a gazemberek nyaka is az ujjai közé kerül...
Október 13.
Kézcsókot csak olyan kéz érdemel meg, amilyen anyám keze volt - melyet soha senki se csókolt meg, még szóval se - és amilyen Jean-Marie keze, a bronz színű, a fegyverek füst fogta bronzához hasonló, Rimbaud versében.
Október 14.
Ördög bon az életbe, meg abba is, aki kitalálta, de leginkább abba, aki a szegényt kigondolta és örök időkre (?) konzerválja a szegénységet, mert csak úgy lehet valaki...
Október 15.
Kérdésemre, hogy hogy van, így válaszolt: Eddig még valahogy megvagyok aztán meg lesz, ahogy lesz. Vajda László, 72 éves ember, régen valahonnan faluról idekeveredett, most kisnyugdíjas, az öt köbméter fát, tüzelőfámat ma behordta... A holnapra én se akarok, merek gondolni. De ő már 72 éves és nyugdíja mellett dolgoznia kell. Most jött ki a kórházból, szürkehályog miatt operálták a szemét (voltam is bent nála). Mikor indult haza gumikerekű talicskájával - jó messziről túrta a kertvároson keresztül -, a derekát fájlalta. Egy kicsit én is panaszkodtam neki, aztán elköszöntünk, Isten, Isten, mondtuk. Majd találkozunk.
Október 18.
Akárhova nyitok, tévé, rádió: mindig s mindenhol Bach, Beethoven, Mozart, mindig ők. De akkor mi lesz velünk, Ravel, Csajkovszkij... és velem?!
Október (?)
Csépét nagyon kell válogatni - és óriási mértékben függ attól, milyen Csépét kapunk, hogy ki végzi ezt a munkát -, Gált, Ácsot, Fehért nem, ők egyenletesebb alkotók. De Gál: könnyű, Ács: okos, Fehér: szürke.
Vége a nagy Rodič-önkinek a város központjában! Nem tudom mi lesz a helyén, dolgoznak. Más boltokba járok. Nincsenek kedvemre való boltok. Annál a kurva Rodičnál minden olcsóbb volt és ott voltak kiszolgálók is!
(Nagyon lassan, de kezd elterjedni a kiszolgáló-kedvesség.)
Aki szocialista volt, az vagy nem volt az vagy most is az.
November 8.
Forradalom-ellenes időkben a seprű a forradalmi. Magyar honi reklámszövegben hallottam: Forradalmi seprő.
November 13.
Térey Jánost nézve és hallgatva Mészáros Sanyi műsorában, azt gondolom: Vannak idők, amikor az írók, költők és mások, nem lobbannak lángra, nem tudnak fellobbanni, lángrakapni, hanem csak elfüstölögnek, mint rossz gyufaszál... Biztos mással is előfordult, aki ismeri és használja még a gyufát, látott már olyat, hogy a meghúzott gyufaszál nem lobban föl, nem kap lángra, hanem csak úgy füstölögve elég, elsertyog, mint a Térey...
November 29.
Egész Magyarország beszédhibás - no, mondjuk több, mint a háromnegyed része -, azonkívül összevissza beszél: politikus, történész, író, kritikus, szociológus, filozófus - kivéve Tamás Gáspár Miklóst.
December 16.
Nem mondhatok mást, nem tudok mást mondani: a sors így akarta, mindent ő akart; egy cél felé mozgatott... A célt elértem és most itt vagyok romokban a Mária Vojnics utca 3-mas számú házában, fönt az emeleten... Előbb, e szavak előtt a Ludasi sori házra gondoltam, ahol sokáig éltünk, laktunk és onnan egy nap mennünk kellett, ki a pusztára, onnan pedig tovább, Palics felé vezetett az utunk. Hogyha a Soron maradunk valahogy, tán még most is ott laknánk; de a sors mást akart, terelt bennünket és engem a már elért célom felé és most itt fekszem.. Az előbb a mentőket hívtam, leráztak. Feküdjek le és nyugodjak meg, a magas, 220-as vérnyomásom le fog szállani, ha megfogadom a tanácsukat, de ha mégsem, hívjam őket újra. Jó, ha élek még, gondoltam... Idáig hozott a sors a ludasi háztól, előbbről meg a szülőháztól, a Milkovics-sorról, ott lettem én...
December 19.
A piacon sétálgatok; almát vettem már, répát, sárgarépát kell még vennem, nem a nyulaknak, naponta, mondta Erika (milyen jó rímecske: mondta (naponta) egyek répát, ő a fiának, a keresztfiam, ha látja, hogy megfogta valami, húzódozik, citrommal, mézzel kevert reszelt sárgarépát ad és az segít, mindig. Keresgélek, nézem hol sárgul. És az eszemben tartom, vigyázzak, nehogy megfázottat vegyek, ízetlen és nincs hatása. Megállok egy asztalnál; nagy, magas, kövér lány van előttem. 15 dinár kilója - a gyönyörű jonatán, a jánosalma is ennyi vagyis ingyen kínálják. Szegény paraszt! gondolom. Ingyen dolgozik, mint az író. Hiszen mi az író munkája a parasztéhoz! Kiválasztok kettőt, két szálat, napi fejadagom, s akkor látom, hogy a nagydarab "kisasszony" rágózik. "Ezt itt nem szabad", mondom neki álmérgesen, igaz nagyon zavar a csámcsogás. A rágózás primitív és idegtépő. Aki kapál, az ne rágózzon vagy csak otthon, saját portáján, a maga részére és az övéinek. Vállat von és pukkant egyet és fogja a pihekönnyű najlont, hogy majd abba tegyem. Az anyjába a jót, mondom halkan. "A piacon nincs rágógumizás, tilos, mint betolni a kerékpárt". A najlont visszateszi, de látva, hogy nem mozdulok, kicsit szétpislant: "Nincs sehol kiírva, hogy nem szabad", mondja szinte bájosan, lányosan, kövér paraszt-lányosan és, mondom, körül is tekint. Megállok. Mert indultam volna. "Csak veszek magától, noha nem tetszik, hogy olyan csúnyán bánik az emberiséggel". Újra pukkant. Én kifizetem a 3 dinárt a két szál répáért. Szegény paraszt! Ingyen adja. De rágózni azt azért tud, a fiatalja, megtanulta, megtanították rá ezek az állatok.
Január 12.
Egy ember van, egy olyan ember él ma Magyarországon, akivel szeretnék találkozni: Tamás Gáspár Miklós! És köre. Vagy olyan nincs? Ha nincs, majd lesz. És legyen! Szerintem messzebbre, széjjelébb tekintve, őköré kellene gyűlni, rakódni az igazi, haladó, új baloldali magyar értelmiségnek és az ország nagyobb felének, a jobbiknak...
Január 15.
Maga is köhög, én is köhögök, de szép, beteg pár lennénk. Tán együtt is tudnánk meghalni.
Január 16.
Szó se lehet róla, hogy én a parasztot jóra biztassam! Soha! A paraszt akkor jó, ha rossz, nekem akkor. Hogyne, majd lenézik (ez se kevés ám, de a legkevesebb), kifosztják, félrelökik, le is köpik, torz, piszkos, túr a ganéban és még jó is legyen hozzánk, ehhez a világhoz, amelyik állati sorba taszítja és ott tartja. Azt már nem. Bolond volna tisztességes, becsületes lenni, mink meg majd, ahogy tanuljuk, tanultuk, ahogy tanították velünk, ahogy örököltük: ölj, nyomorgass, rabolj és henyélj. Hát nem! Szó se lehet róla, hogy jóra biztassam.
Február 17.
Az öreg Bush, az öbölháborút szépen befejezve, alig néhány, talán a két (mocskos) kezén megolvasható amerikai áldozattal (?), kicsit leverve a port, a sivatag porát., tenyerét összecsapkodva, indulóban hazafelé, elgondolkozott. Hogy is állunk? Mit kellene még csinálni? Magához intve tábornokát, megkérdezi: Mit gondol, uram, intézzük el egyúttal Irákot is, hogy ne kelljen még egyszer jönni?
És mi vártunk, mit döntenek.
Irak az ifjabb Busra maradt.
Február 19.
Rádióhír: A Duna tévé Világóra c. hírközlő műsora komoly díjban részesült. Az indoklásban az állt, hogy ezt a díjat azért kapta, mert sokoldalúan és elfogulatlanul tájékoztatja Magyarországot. Sokoldalúan és elfogulatlanul?! Azt még megérteném, hogy a magy. hírműsorok közül esetleg a Világóra az amelyik legsokoldalúbban és legelfogulatlanabb módon tájékoztat, de hogy elfogulatlanul... Azt mondják annak, aki bottal törli az ablakot.
Május 20.
Amit ezek annyian József Attiláról mondanak, ha azt a kutya megenné, megdöglene tőle.