Hajnali mámor
Csáth Géza levelei (4.)

Thomka Beáta 1987-ben a Híd Csáth Géza emlékszámában a következőkben látta Csáth Géza munkásságának a lényegét: „nem irodalomtörténeti jelenségként, hanem a küzdés és reményvesztés, a harmónia és diszharmónia kettős naprendszereként vált kortársunkká.” Ezt a megállapítását erősíti meg az alábbiakban közölt levele, melyet 1913 legelején írt barátjának, Rajz Sándornak, akivel valószínűleg egyetemi tanulmányai alatt ismerkedett meg. Az orosházi Rajz testvérekkel: az orvosnak tanuló Sándorral és a mérnökhallgató Elekkel mély baráti kapcsolatban voltak a Brenner testvérek. Nem csoda tehát, hogy éppen Rajz Sándornak írt a méreggel való küzdelméről, a harmónia utáni vágyakozásáról döbbenetes őszinteséggel ezen a nevezetes januári hajnalon. Legbensőbb titkait árulja el. Ezt a levelét kulcsnak is tekinthetjük életének további alakulásában, amely meghatározta művészetének utolsó szakaszát is.

Kóros szenvedélye rokonai, munkatársai előtt nyilvánvalóvá vált 1913-ban. Ekkor próbáltak meg először komolyan foglalkozni betegségével. Édesapja fenyegető leveleire szemrehányó válaszok érkeztek, melyekben kettőjük kapcsolatát elemezte a pszichiáter bölcsességével. Öccse, Brenner Dezső, attól retteg, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. Ezért, hogy ezt megelőzze, bátyja állapotáról hosszas levelezést folytat a levélben is emlegetett Schuszter Gyulával, aki 1913-ban kendőzetlenül közli Brenner Dezsővel megfigyeléseit, többek között azt is, hogy bátyja egyedül nem képes leszokni a kábítószerről, sőt olyan adatai is vannak, hogy nem is akar leszokni a szerről, mert „mód nélkül élvezi a szert, jobban, mint bármit ezen a világon. Ez az oka, hogy egyedül nem tud lemondani róla, hiába minden felbuzdulás, az elvonásra való elhatározás 1/2 éve folyik és az elvonás 1/2 éve folyik, elvonás ez? Egy napig nem volt szabad.” A jó barát orvos az aggódó testvérnek 1913 elején pontosan felvázolja a diagnózist, milyen sorsa lesz az ígéretes tehetségű orvosnak, írónak, ha sürgősen nem kerül zárt intézetbe.

A levélírás idején azonban Csáth Géza e mámoros hajnalon még reménykedik, a Kedves Barátom sorai akár egy novella részeként is olvashatóak, a naturalista bevezető után a csodát hajszoló zaklatottság vesz erőt rajta, hasonlóan, mint kedvelt novellahőseiben.

Csáth Géza levelét ezúttal is betűhíven közöljük.

1913. I. 13.
Drága Barátom

Jan 13. hajnali IV óra. Itt ülök az íróasztalomnál. A szobám teljesen ki van világitva. Körülöttem mélyen alszik a klinika, az orvosok Gyula (nyitott ablak mellett), Winter (szintén nyitott ablak mellett) Renter hermetice bezárkózva és a többiek sokan: betegek, ápolók, ápolónők

Mind szuszognak, alszanak, finganak, a másik oldalukra fordulnak, fölébrednek pisálni egy percre és újra visszafekszenek. És mindezek az emberek nem tudják nem sejtik: mi az élet. Az életet én élem és én fedezem föl, immár másodszor. Én aki itt ülök álmatlanul egy szál cigaretta mellett vigadva, állandó mosolygás közepette, a pupilláim ad maximum kitágulva, hogy a szemem szénfeketének látszik, az arcizmaim fokozott tonusban amilyen egészséges embereken nem, csupán rekonvalescenseken látható, minden tagom fáj egy kicsit, fázom és a fejemben melegem van, a szájam tele nyállal, mert a nyálmirigyek veszettül dolgoznak, a heréim nehezek mintha vasból volnának – mert azok is veszettül dolgoznak szóval semmi nincs jól rajtam és mégis minden sokkal jobban van mintha rendben volna mert hallatlanul szépnek találom most az életet.

Mindennek az okát ismered. A dolog a leggyorsabb tempoban ment mert Pénteken 0.10 M adagon voltam. Szombaton 0.04 P re mentem le. S ma Vasárnap 0.02 P re. A leggyorsabb elvonás ami csak elképzelhető. Úgyszólván semmi szenvedést nem okozott. Nem is lehet hasonlitani a tavalyihoz amelynél, ugye, azzal indultam: hogy lehetetlenre vállalkozom. Most tisztában voltam vele hogy csak akarni kell.

És most egy új életben vagyok benne. Kezemben jó amerikai tollammal úgy érzem, hogy nincs lehetetlen számomra és mindent a legjobban fogok elintézni.

Azok a rettenetes gondolatok, amelyek az M=ista igazi büntetései, most nincsennek sehol. Pénz, nő, erkölcs, munka, egészség mind egyszerű dolgoknak látszanak. Féltékenység, munkaképtelenség érzése, megrontott organizmus képzete, – mindezek egy csapásra elmaradtak, nincsennek sehol huss, sutty végük van!

Az elvonás igazi legközvetlenebb oka a drága Gyula, aki nem hagyott békémet, folyton szidott, biztatott és mikor én cinikusan nevettem és gaz kerülő válaszaimmal mindenre megfeleltem, [védve az M izmus jogosultságát (!)] egyszerre sírva fakadt. Ekkor megdöbbentem, mert azt láttam, hogy valóban a pusztulás képzete dolgozik benne és észre tértem.

O. nem tudja mi van velem, mert nagyon mozgékony vagyok folyton nevetek, azt hiszi, hogy valami nagyszerű „fogást“ csináltam és kinevetem magamban őt, aki nem tudja gaztettemet, holott, ha tudná !...

Ilyen állapotban a nő ereje elpárolog mint a kámfor. Mert hisz minden fölény csak a nyugodt idegekből és a sérthetetlen jól védett complexekből ered.

Az M-ista complexei mint egy vérző nyilt seb ki vannak takarva és még érintésre is fájnak. Innen ered a gyengesége.

Mihelyt ez a kóros gyengeség elmúlik, már megszünik az a túl finom merőben belső, improduktiv, tépelődő lelki élet is, amely gyengévé és mindenkivel szemben a gyengébb féllé tesz.

Most az akaratom erős mint az acél és úgy élvezem ezt, mint a birkózó bajnok az izmait.

Érzem, hogy akaratom van!

– Mit mondjak neked még? Boldog vagyok. Fiatalnak érzem magam és hogy még sok sok minden vár rám. Ebből az érzésből szeretnék neked most átadni egy jó adagot mert azt hiszem, hogy ez a boldogság legfőbb titka. Az, hogy ezt az érzést megszerezzük magunknak. (de nem M=elvonás árán.)

Kérlek írj hamar, és bocsáss meg, amiért eddig keveset irtam.
Ölel Jozsi

Közreadja: Dér Zoltán