Csík Mónika versei

Kialvatlanul

Kételyek tiporta,
sajgó, tikkadt testtel
várom, hogy végre
teljes súlyával
zuhanjon rám az éj…

Idomulás

Lassan szabályos
mértani formává
csiszolódom, ideális
arányokkal, élekkel,
szögekkel – melynek
szárai a végtelenségig
hosszabbíthatók…

Ön-analízis

vértől és velőtől
terhes szikével
szabdalom a testem,
nyelvemen sebészi
precizitással kimetszett
mondatok
erek
csontok
porcok
szövetek
és álmok
nyákos kupacába
túrva
csak
lélekvesztett,
mocskos, dermedő
masszát
markolok

Pársorosok

I.

Veszett ebként
őrzöm szerelmünk
csontszilánkos
koncait.

II.

Az álom és az
ébrenlét határán,
hol testet ölthet a
fikció – tegnaptól
ott keress…

III.

Érdes, durva kézzel
préselsz ki belőlem
minden könnyet, míg
nyomomban csak
maroknyi sókristály
marad…

IV.

Szeretni jöttél – mondtad –
milliónyi atomra robbantva
szét a lényem, majd sebészi
precizitással kezdtél össze-
illesztgetni újra, akár egy
miniatűr makettet…

V.

Pórusaim legmélyén
szuszognak a
férfitest-illatú,
bágyadt tegnapok…