Fekete J. József
A kozmikus rettenet leképzése

Howard Philips Lovecraft Összes művei. Szukits Könyvkiadó, I. kötet – 2003; II. kötet – 2003; III. kötet – 2005

A könyvvásárlás minden kéjes örömét átérezve vettem birtokomba Ambrose Bierce Összes novelláit, az amerikai pesszimizmus ezen remek szerzőjétől ugyanis korábban mindent elolvastam, de valahogy egyetlen novellájával se találkoztam magyar fordításban, pedig létezett ilyen gyűjtemény. Egyszerre csak itt az összes! Hazavihetem, és borzonghatok kedvemre anyanyelvemen olvasott elbeszélésein. Ekkor már tudtam, oda kell figyelnem a gyűjteményt megjelentető Szukits Kiadóra, a Bierce-összes nem lehet valami magányos szerkesztői kirándulás a rémtörténetek klasszikus világába, lesz itt majd még Poe, Melville, Hawthorne, Robert Louis Stevensson, Prosper Merimée, Maupassant, Arthur Machen…

Azt azonban remélni se mertem volna, hogy a kiadó következő meglepetése a Lovecraft-összes lesz! Edgar Allan Poe (1809 – 1849) és Ambrose Gwinett Bierce (1842 – 1914?) komor, az ember legbelsőbb félelmeit felszínre hozó művészete egyezményesen az értékálló teljesítmények közé számít, népszerűségük pedig életművük értékével arányos. Mindig akad új olvasójuk, amihez a természetes, a tudatalattiban elraktározott ősi félelmekből táplálkozó borzongásigényen túlmutatva hozzájárul a szerzők köré képződött legenda is, Poe a fiatal életét elherdáló, látomásos indulatát alkohollal csillapító költők legismertebb előfutára, aki a legenda szerint úgy pusztult, mint ahogy ő pusztíthatta volna el valamelyik novellahősét – kocsmából kitámolyogva egy pocsolyába bukott és belefulladt, bár ennek valószínűsége igencsak vitatható. A nyomdokán haladó Bierce végzete is olyan, mintha maga a novellista rendezte volna meg – hetvenegy évesen elutazott a forradalom lángjában álló Mexikóba, ahol hamarosan mindörökre nyoma veszett, akárcsak a katonák és civilek sorának a polgárháborús novelláiban. Velük ellentétben a konszolidált életmódú Howard Phillips Lovecraft (1889 – 1937) mindkettőnél jóval terjedelmesebb életműve szinte ismeretlen a magyar olvasóközönség számára, sőt neve se cseng ismerősen. Hacsak nem második vonalbeli rémfilmekből, amelyek főcíműkben jelezték, hogy Lovecraft valamelyik elbeszélése ihlette a szerzőket.

Népszerűtlenségét tulajdonképpen félreértés és félreértelmezés okozta. Rövid élete alatt ötven elbeszélése jelent meg, ezek között több kisregény-terjedelmű mű, de mind a múlt század első negyedének népszerű amerikai magazinjaiban, ami nyomán azonnal rásütötték a ponyva bélyegét. Ezt tetézte a korabeli szerkesztők ügybuzgósága, akik az intézményesen alulművelt közönség számára megnyirbálták és olykor fejezetnyi terjedelemben átírták az eredeti kéziratot, mondani se kell, távolról se Lovecraft színvonalán. A Lovecraft írásait tisztelő epigonok tovább rontottak a helyzeten, amikor torzóban maradt műveit a maguk módján továbbírták, vagy egyenesen saját epigon alkotásaikat jelentették meg a mester neve alatt. A magyar összes első kötetét válogató, szerkesztő és részben fordító Kornya Zsolt mintegy harminc százalékra teszi azoknak a műveknek az arányát, amelyek Lovecraft neve alatt jelentek meg, de hozzájuk vajmi kevés köze volt, szerzőjüknek pedig végképp nem tekinthető. Ami ugyanúgy nem vált a szerző javára, mint a filmes feldolgozások zöme sem.

A magyar kiadás az összes művei megjelölés ellenére válogatás az eleve nehezen áttekinthető, a rajongók és epigonok által felduzzasztott Lovecraft-életműből, amely feladatául tűzte ki a rendelkezésre álló anyag megtisztítását a rossz fordításoktól és a bizonyíthatóan nem Lovecraft-szövegektől. Az első kötet megjelenésekor a kiadó csak két kötetet tervezett, a másodikat Galamb Zoltán, Kornya Zsolt és Tézsla Ervin válogatta és szerkesztette. Végül Tézsla Ervin, aki a kötet megjelenését már nem érhette meg, és Galamb Zoltán keze alatt kerekedett egy harmadik testes kötet is, így az olvasó széles panorámájában szemlélheti az életműhöz tartozó elbeszéléseket, irodalmi tanulmányokat, politikai és bölcseleti tanulmányokat, töredékeket, verseket, prózaverseket és leveleket. A három kötet figyelmes olvasása eloszlatja azt a félreértelmezésből eredő tévhitet, hogy Lovecraft horror-, vagy sci-fi szerző. Mindkét műfaj számára példa, de ő az évszázados hagyományú rémregények gótikus díszleteitől megtisztított rémtörténeteket írt az idő és a dimenziók átjárhatóságáról, ezek alaptémái az álom, az őrület, az indián mitológia, az antik regék, a kereszténységet megelőző rítusok. Az elbeszéléseiben megjelenő vérszomjas istenek nem a világban ténykedő gonosz megtestesítői, miként azt a katolicizmus jó kontra gonosz sematizmusa nyomán értelmezték és értelmezik, hanem közönyös entitások, amelyeket a legkevésbé se érdekel az ember, csak pusztítanak ahol megjelennek, mert ez a lételemük. Ebben különbözik Lovecraft méltán népszerű elődeitől: nem a puszta fizikai félelmet és az evilági borzalmakat hívta elő műveiben, hanem annak tudatosulását, hogy az ember fölött nincs gondviselés, a világ számára teljesen érdektelen, él-e, hal-e. Magányos. Teljesen egyedül van az iránta közömbös környezetben. Ez a hideg iszonyat, az ésszerűség és a megmagyarázhatóság elveszítése nyomán föllépő kozmikus rettenet és spirituális rettegés az az új életérzés, ami Lovecraft legendateremtő elbeszéléseiben teljesedik művé. Az utolsó gótikus regényről, Charles Robert Maturin (1782 – 1824) Melmoth (1820) című munkájáról fogalmazott gondolata saját művére is vonatkoztatható: „A félelem kiemelkedik a szokványosság birodalmából, hogy az emberiség sorsát beárnyékoló iszonytató felhővé legyen.”

Végül érdemes idézni a Természetfeletti rettenet az irodalomban című monografikus jellegű nagytanulmányának lezáró bekezdését, amelyben előrevetíti, hogy a rémirodalom helyzete a jövőben se változik jelentősebben: „E műfaj az emberi önkifejezés vékony, ugyanakkor lényeges elágazását képviseli, és elsődlegesen egy szűk körű, sajátlagos érzékenységgel rendelkező közönség igényeit elégíti ki. Bármily egyetemes remekmű szülessék meg a jövőben a fantazmagóriák vagy rémségek elemeinek összekovácsolásából, nem rokonszenves témájának, hanem a kivételes mesterségbeli tudásnak köszönheti majd a sikerét. Ám ki állítaná q sötét témákról, hogy határozott hátrányt jelentenek? A Ptolemaiszok tündöklően szépséges kelyhét is ónixból faragták ki.”