Dobzseiáda
Sáfrány Attila
Beatrix és a bicikli

Jelenlévők a király és a felesége. Éppen elhajolnak egymástól. A király az övét köti, Beatrix a ruháit igazgatja villámló tekintettel. Ulászló leszegett fejjel áll.

Ulászló : Mátyással jó volt, mi??? Velem sose jó?!

Nincs válasz. Közelebb lép, megszorítja a karját.

Ulászló : Az orránál is nagyobb volt neki!!! Azért tudott kielégíteni! És ha nekem kicsi van, attól még különb vagyok nála!

Beatrix megvető, néma tekintete a válasz. Ulászló legyint és elfordul. Mindenki János lép be ekkor a terembe. Azonnal fölméri a helyzetet. Szánalomtelt kifejezéssel a király elé lépdel.

Ulászló (halkan) : Nem elég nagy, nem tudom kielégíteni! Most sem sikerült!

Mindenki János ( odasúgja a király fülébe) : Mondtam, uram királyom, hogy a csiklót kell simogatni! Nem számít, hogy mekkora, a csiklót kell izgatni! Akkor biztosan sikerül!

Ezután fölemeli fejét, s hangosan megszólal:

Mindenki János: Királyom és királynőm! Johann szerzetes a kegyes engedélyüket kéri, hogy bemutathassa legújabb találmányát!

Beatrix : Hát jöjjön!

Johann szerzetes betol egy ósdi, pedál nélküli biciklit.

Ulászló : Mi ez a szerkezet? Kétkerekű szekér? Ez meg mire való?

Johann szerzetes azonnal felpattan a biciklire, a lábával hajtja, s közben válaszol:

Johann : Ez a fárasztó gyaloglástól kíméli meg az embert! Az uraságoknak szántam, hogy ne kelljen szenvedniük a sok-sok gyaloglással!

A király legyint : És a ló mire való akkor, meg a szekér?

Johann szerzetes csalódott arccal megáll.

Beatrix : Hadd próbáljam ki!

Azonnal fölpattan a biciklire, s körbe-körbe jár vele. Meredt tekintetek szegeződnek rá. Mindenki János töri meg a csendet:

Mindenki János: Királyom, Ivó szerzetes szeretné az engedélyét kérni, hogy elmondhassa a dicsőítő költeményt, amit nagy királyunk tiszteletére írt.

Ulászló megadóan legyint: Dobzse.

Belép Ivó szerzetes, s szavalni kezdi az (U)lászló király dicsérete című költeményét.

Eközben Beatrix a biciklivel köröz körülöttük. Egyre élvezetteltebb arccal. Előbb apróbb sikolyokat, nyögéseket hallat, majd egyre hangosabbakat. A vers befejező sorainál már kiáltozik. Megáll a biciklivel, s ráborul a király vállára.

Beatrix : Szeretlek János! Szeretlek! Most sikerült!!! Még Mátyással se volt soha ilyen!!!

Ulászló magához szorítja feleségét . Én is virágszálam. Dobzse, dobzse!

Majd odaszól Mindenki Jánoshoz Johann szerzetesre mutatva: Száz aranyat ennek a jóembernek!