FehĂ©r fĂŒvek
Balogh IstvĂĄn
Fehér foltjaink

Dudås Antal emlékének

A festƑ, hamvasfejƱ ƑsbölĂ©nye fajtĂĄjĂĄnak, önkezĂ©vel rakta meg a garĂĄzs falĂĄt, a tetƑ alatt pedig lĂ©trehozta megĂĄlmodott mƱtermĂ©t, hatalmas ablakokkal keletre Ă©s nyugatra. Így engedte a porta fekvĂ©se. JĂł lett volna Ă©szaki ablak, merengett a festƑ, de a szĂ­nek szebbek keletrƑl Ă©s nyugatrĂłl. Én ĂĄmultam kezemunkĂĄjĂĄn, szinte templomban Ă©reztem magam, amikor elƑször invitĂĄlt kanizsai cserepek alĂĄ. Akkor mĂ©g alakulĂłban volt minden. Csak elkĂ©pzelĂ©srƑl, inkĂĄbb ĂĄlmairĂłl mesĂ©lt nekem ecsetek avatott kezelƑje, de a hosszĂș Ƒsz utĂĄn, karĂĄcsony felĂ© mĂĄr a berendezett rezidenciĂĄba kalauzolt engem.

Az ablakokon fehĂ©r fĂŒggönyök.

– NagyanyĂĄmtĂłl maradt rĂĄnk e csodĂĄs kincs, de azt hiszem, Ƒ is örökölte, dĂ©d-, vagy ĂŒkmamĂĄm hozomĂĄnya lehetett a fĂŒggöny. MagĂĄban mintĂĄs, slingelt, bezdĂĄni takĂĄcsok munkĂĄja, ez biztos, bĂĄcskertesi legĂ©nyek Ă©s lĂĄnyok dalolhattak körĂŒlötte, amikor ƑsanyĂĄm kincseit szekĂ©rre raktĂĄk Ă©s ƑsapĂĄm hĂĄzĂĄba telepĂ­tettĂ©k.

Csak figyelem baråtom csillogó szemeit, metanyelve többet kommunikål, mint beszéde.

AztĂĄn fĂ©lrehĂșzza a fĂŒggönyt.

– TĂ©lre ĂĄgyazott kertjĂ©t lĂĄtom, gyĂŒmölcsfĂĄkat fehĂ©r ruhĂĄban. Menyasszonyok lennĂ©nek? Bemeszeltem Ƒket –, mondja a festƑ – szeretem a rendet magam körĂŒl.

– AnnakidejĂ©n marhaganĂ©val kentĂ©k be a gyĂŒmölcsfĂĄk törzsĂ©t, – mondom.
– A hangyĂĄk menekĂŒltek a marhaganĂ©tĂłl Ă©s nem hordtĂĄk fel a tetveket az ĂĄgakra.

– BĂĄcskertesen meszeltek, Ă©s gyönyörƱk a fehĂ©r fatörzsek.

Hatalmas mappåt vesz maga elé, kutatni kezd benne.

– Te ismerted a Hangya Bandit?

– Én nem ismertem a Hangya Bandit – vĂĄlaszolom gĂ©piesen. – Ismerem stĂ­lusĂĄt, lĂĄttam zentai Ă©s szabadkai kĂ©peit. SzĂĄmomra legĂ©rdekesebb kĂ©pe a komĂĄm nappalijĂĄnak falĂĄn lĂłg. Ha ritkĂĄn nĂĄla jĂĄrok, mindig megcsodĂĄlom. AztĂĄn emlĂ©kszem grafikĂĄira a Magyar SzĂłbĂłl, tankönyvekbƑl.

– Hangya Bandi rajzĂĄt keresem, no, meg is van, itt van, nĂ©zd! Bemeszelik a fĂĄk törzsĂ©t Ƒsszel, ezen a rajzon is lĂĄtszik. Ezt a rajzot ÚjvidĂ©ken szereztem, Bandi adta nekem.

– Ez az alkotĂĄs valamely tankönyvem borĂ­tĂłja lehetett. És tavaszi kerti munkĂĄkat ĂĄbrĂĄzol.

FestƑ barĂĄtom nĂ©zĂ©se szĂșr, az ablakra mutat, behĂșzza az Ƒsi fĂŒggönyt.

– A fehĂ©r fĂŒggöny mögött a csoda van.

– Ha fĂ©lrehĂșzzuk?

– Ha fĂ©lrehĂșzzuk, akkor Ƒsz van, karĂĄcsony felĂ©. HĂł nem esett mĂ©g, szomorĂș a palicsi kertem.

SzĂŒrke felhƑk mögĂŒl kitör a nap, rikkant a kert, szikrĂĄznak a meszelt fatörzsek.

– Hangya Bandi zöldet szaggatott szĂ©t a rajzĂĄn, a hangsĂșly a fehĂ©r fatörzseken Ă©s a zöld felĂŒletek közötti fehĂ©r foltokon van.

– A fehĂ©r az Ƒsz? – hitetlenkedem.

VĂ©gighĂșzza barĂĄtom bozontos, hamvas hajĂĄn hatalmas tenyerĂ©t.

– A fehĂ©r az Ƒsz, bizony az, az Ă©n Ƒsz hajam, olyan, mint a deres fƱ odalent, olyan, mint az elsavĂłsodott szemem. Hol van a rĂ©gi fĂ©nye, mondd, Ăł, hol?

KitĂĄrja az ablakot, a betĂłdulĂł lĂ©gmozgĂĄs meglebegteti a fehĂ©r fĂŒggönyt.

– NĂ©zd, csillog a dĂ©r a fƱszĂĄlakon, Ă©s mindegyikben ott a nap. Nap-ikrek milliomszĂĄm. Ha kihĂșzom a fehĂ©r fĂŒggönyt, mögötte ott az ĂĄlmom, ha kinyitom az ablakot, megvalĂłsul minden ĂĄlmom.

Kinyålazza a Hangya Bandi-rajzot a mappåból, neked adom, mondja, emlékére ennek a napnak.

– Ɛrizd meg Hangya Bandi fehĂ©r foltjait!

– MegƑrzöm Ƒket, meg Ă©n, amĂ­g vilĂĄg a vilĂĄg.

ÖsszeszorĂ­tja a szemĂ©t, Ășgy szemlĂ©li a rajzot.

– Az igazi alkotĂĄs a megnemrajzolt, a megnemfestett felĂŒlet, de ezt ne ĂĄruld el soha senkinek!

2006. december 24.