Dobzseiáda
Jódal Kálmán
Fehér zaj

Peter Handke, Ich würde gern so sein, wie Jemand Anderer schon war.

Fehér zaj. Fehér zaj. Vattacukor puhaság. Sztiropor-borotvahab-policolor. Fű. Fehér zaj-festékszóró. Izzó, olvadó higanyacél. Füstölgő puskacső.

Állj. Most.

Fehér zaj. Fehér zaj. Fehér zaj. Fehér zaj.

És lőn sötétség.

És az Úr – kinek lelke lebegett a végtelen vizek felett - látá hogy ez jó.

A fény kísértése egyre elvonatkoztatottabb, távolibb lidérclánggá satnyult, s bezárult, mint szikra a csonthéjas gyümölcs ehető magjának belsejébe.

Embrióóceán.

Másokban felfedezni saját alakmásaidat, vágyaidat, félelmeidet. Egy tapodtat sem. Opera Seria, görögtűz, Napba néző, vakuló Ikarosz.

Barátság. A tábortüzek és a mesék ideje.

Műfű gumitalajon. Ál-hó hull a nem-szunnyadó ál-város fantomlakóira. Sztaniol-Legováros. Csöndzsákból hangot lopok. Tundrán szökellve, rénszarvas fantomként, fogaim közt késsel, agancsain közt Nappal, Holddal.

Céltalan fekvőtámaszok, zakatolás. Ildomos, funkciótlan akármi. Whisky dupla szárazjéggel.

Nem léteznek válaszok, csak tátongó, megválaszolatlan kérdések, égbenyúló, dór-ión oszlopokhoz támasztva-tapasztva, mindörökké.