Fehér füvek
Vass Tibor
Jéghajhász

ad notam Fehér füvek könyve vagy Füvek fehér könyve

Éljen vagy legalábbis éledjen bennem egy kép,
minimum őszinteembervoltam-kép,
jéghajú kutyaszar a jéghajú fűben,
decembert írjunk és ne sokkal múljon karácsony,
évődjön valaki az ünnepen,
lehetnék mellesleg magam is akár, kössek bele a történetbe,
amiben a szart a fű közt fellelem,

egyrészt, mihez akad inkább köze,
a karácsony közeli vagy a közeli karácsony elmúltához,
ne fedje fel, hogy inkább a karácsony elmúltához közel,

élődjön pár kutyaszar és feltétlenül jégfehér,
fűszálból is mindegy, mennyi,
de minimum, hogy megadja a jéghajú szarnak a jéghajú keretet,

induljak a kertbe madarat etetni, mindegy milyet,
kutyaszart szedni, mindegy mennyit,
szóval a benti teendőket odázzam a kintik javára,
csitítsam magam,
kedves kis ramazúrik okán ne odabent ordítsak, toporzékoljak,
mondhassam, szokásos, apám szokás szerint tüzelje fel magát,
kössön bele az élő karácsonyfába,

odakint nyugtassam magam,
idézzem a kuvaszom, aki a szarról tehet, vonyééé,
vonyékol, ha hallja a szirénát,
korábban hallja és jóval tovább nálam,
nevessem, ahogy hosszan vonyékol a szirénának,
akiben kutyaistent tisztel,
a kutyaisten kiszámíthatatlan időközönként
naponta a hangjával többször megnyilatkozik neki,
meg a környék kutyáinak, együtt visszaszirénáznak,
kezdetét veszi a hernádkaki kutyaistentisztelet,

idézhetnék bárki mást is, ám egy kuvasz lány misehangja egyedi,
ki hallott már kuvasz lánykutyát vonyékolni,
állítólag se kuvaszok, se lánykutyák nem vonyékolnak,

ide-oda lépegessek, a szarszedésben ne legyen rend,
a jéghajúkat ne véletlen találjam, hanem kutassam direkt,

ami a madáretetéssel úgy érjen össze,
hogy az egyik jéghajú kutyaszaron
jéghajú, bontott szotyolát találjak,
épp a kutyaszar feletti ágon egyen a cinke szotyolát,
feketét persze,
a fekete maghéj jéghajazzon rá egyéb ellenétekre,
említettekre is például,
kinti és benti teendők, idézés-odázás, a kuvasz meg a vonyék,

a kép évődjön, a szar üssön vissza a gazdájára,
mintázzon kuvaszorrot, fehérség hegyén fekete pöttyöt,
hagyjam ezért is a helyén,
maradjon legalább a közeli szilveszterig vagy a szilveszter közeléig,

elmúltán lehet felszedem, elviszem a kerítés tövébe,
naponta megnézem, várom, süssön rá nap, menjen fodrászhoz,
addig is jó pár sziréna, vonyék, istennek kijáró tisztelet,
egyéb ellentétek, nem említettek is,

például a vége felé jöjjön be a képbe a rég látott testes nő,
lássam meg rég látott sziluettjét, ahogy tereget egy közeli kertben,

takarjon ki sokat a tájból, haja jéghaj legyen,
élődjön körötte sok évelő növény,
két ünnep közt lévén azok jéghajú szárcsonkjai,

ugorjon át hozzám a kerítésen,
legyen jó pár névelő a testes nő övén,
minimum, hogy megadja a keretet,
névelős övét lazítsam meg a télben,

lehetetlen helyeken legyünk szarosak,
fölöttünk bontsanak szotyolát a cinkék,
szóljon közben sziréna, misézzenek a kutyák,
mindig, fel-felállva,
gondoljak még valami szépet a testes nőről, például
öröm, hogy hagyta a dagadt a ruhát a hamismásra,

aztán hordjunk ezt-azt a kerítés tövébe,
minimum nyikorgó kosárral ölünkben,
s mivel a szentestéhez a szilveszter egy hét,
mondhassam, hogy már egy hete csak a szarára gondolok,
szórjak rá magot,
bulái fényesen, suhogva keringjenek, szálljanak a magosba.

Itt a vég. Nem nyafognék, de most kell már a véső,
végre felvésni, milyen óriás ő, jéghaja lebben az égen,
elsuhan egy bazi nagy otthonkában vagy valami izében,
a suhanás túlzás, lassan mozog, k. öreg már,
very old, minden ízében.

Észleljek legvégül valami tüzet, de ne értsem,
beszéljen idegen lángnyelven,
élvezhető legyen, mint a testes nőnek a lírám,
de ne szidjon, ne is nézzen énrám.