Üzenet 2007/4.
Morsányi Bernadett
A szabadság törékenysége egy furcsa országban

A Szabadság, szerelem című film szerencséje, hogy jó időben született, és jókor (2006. október 23-án) került a mozikba. Nem kell már áttörnie a hallgatás falát (ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni), a forradalom ötvenedik évfordulójára számos kiadvány jelent meg, dokumentum- és játékfilmek láthatók mozikban és a televízióban, beszélgető műsorok a különböző tv-csatornákon és persze múzeumok is készültek kiállításokkal. Goda Krisztina új nagyjátékfilmje egy szerencsétlen véletlen folytán, annak a feladatnak is eleget tehet, hogy bemutassa 1956 és 2006 eseményei között milyen hatalmas a különbség (normális esetben erre nincs szükség, de sajnos vannak, akik a mostani tüntetések idején 1956-al vonnak párhuzamot). A film így akaratán kívül plusz tartalommal bír. Filmtörténeti értékeket viszont nem hordoz, elég egyszer megnézni, többször kár lenne. Van még egy szerencséje a filmnek. A rendezőnő első nagyjátékfilmje, a finoman szólva is felejthető Csak szex és más semmi után, a néző pontosan tudja, hogy mire számíthat, és mire nem. Goda Krisztinának tehát nem kell tartania attól, hogy az értelmiség bármit is számon kér rajta (ld. Mészáros Márta A temetetlen halott vagy Szabó István A napfény íze című filmje után kialakult vitákat).

A film cselekményének keretét, Quentin Tarantinó sokat idézett mondata szerint „minden idők legnagyobb el nem beszélt története,” adja (ld. A szabadság vihara c. dokumentumfilmet). A kezdő képsorokon Moszkvában, 1955-ben olimpiai középdöntőt játszik a magyar csapat a szovjet-válogatottal, és a bírói csalásnak köszönhetően a szovjetek nyernek. A film végén az 1956- os melbourne-i olimpián, a szabad világ keretei között, igazságos bíróval ( mikor verekedés kezdődik a medencében, a bíró leállítja a mérkőzést, győztesnek nyilvánítja az akkor 4-0-ra vezető magyar pólósokat) viszont sikerül a magyar csapatnak győzelmet aratnia, a szovjet-válogatott felett. Az ő „nagy történetük”, ami a filmnek csak kis szelete, így sikerrel zárul. A keret közötti részt a szerelem, és a forradalom eseménysorozata töltik ki, ebben az esetben a „nagy történet” elmarad. A vízilabdás szál az '56-os történésekkel úgy kapcsolódik össze, hogy az ünnepelt pólós Szabó Karcsi (Fenyő Iván) beleszeret az egyetemista Falk Vikibe (Dobó Kata), aki aktívan részt vesz a forradalomban (szüleit ávósok végezték ki). A kezdetben cinikus Karcsi („MEFESZ? Mifasz?”) a lány hatására válik az események részesévé, és a szerelemnek köszönhetően formálódik át világképe. Kettősük adja a szerelmi szálat, rajtuk keresztül ismerjük meg az '56-os forradalmat, de sajnos a történet fókuszában lévő Falk Viki a legérdektelenebb alakja a filmnek. Dobó Kata persze szép, és a producer Andy Vajna barátnője (egyes hírek szerint már nem) de ezt nem tartom elég indoknak ahhoz, hogy ő játsza a főszerepet (ugyanez történt Mészáros Márta említett filmjében, ahol Nagy Imrét a rendezőnő élettársa Jan Novitzky alakította, lehet, hogy hitelesebb lett volna a film más főszereplővel, persze lehet, hogy úgy sem). Látszik persze, hogy akar, komolyan veszi feladatát, mégsem sikerül természetesnek lennie, nem találja a megfelelő hangot. Hasznos lenne, ha időnként haza látogatna, esetleg színházakban játszana, így sikerülne elsajátítania a szakmát, a szépség sajnos nem minden szerephez elegendő. A Hanák Esztert alakító Szávai Viktória sokkal természetesebben játszik, csak valószínűleg kevesebben ismerik, mint Dobó Katát.

A film szerkezete, cselekmény és történet vezetése egyszerű, könnyen átlátható. Az alkotók nem törekedtek az '56-os események pontos bemutatására, de a forradalom főbb útvonalai, történései azért megjelennek. Általában azokat a mozzanatokat látjuk viszont a vásznon, amik közismertek, gimnáziumi történelemkönyvekbe is olvashatók (pl. Nagy Imre szerencsétlen beszéde, amit a szokásos „ Elvtársak ” megszólítással kezd, és a tömeg reakciója „ Nem vagyunk mi elvtársak ”, kivágott zászlók, fáról lógó ávós tisztek, a falakon „ruszkik haza” feliratok, palacsintasütők tányéraknaként). Az események mélyebb feltárására a film nem vállalkozik. Ezt persze nem szükséges felróni, hiszen ma már rengeteg '56-ról szóló kiadvány áll rendelkezésünkre (Elég egy nagyobb könyvesboltba bemenni, meglepően sokszínű a kínálat. A forradalom eseményeiről három térképes kiadványt találtam, a Mansfeld című film forgatókönyve is kapható, valamint újságcikk gyűjtemény, válogatás az okt.23 és nov.4 közötti korabeli sajtóból, visszaemlékezések és tanulmányok, 1956 hadikrónikája, fotográfiák, sőt ismeretterjesztő társasjáték formájában is megjelent '56. Persze nem szabad elfeledkezni a korábbi kiadványokról sem, nagyon érdekes pl. a 2000-ben megjelent [Bp., 2000, 1956-os Intézet] Titokkal a lelkemben éltem című könyv, mely az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsát tárja fel, és több monográfiát is említhetnék pl. Nagy Imréről vagy Kádár Jánosról, ami hozzásegít a korszak behatóbb ismeretéhez), a komolyabban érdeklődők az '56-os Intézetbe is ellátogathatnak. Ha pedig valakit kifejezetten a melbourne-i olimpia érdekel, megnézheti az Olimpiának indult című dokumentumfilmet.

A hiányérzet inkább abból adódik, hogy a középpontba állított szereplők kevésbé érdekfeszítő története mellett, a valódi, érdekes sorsokból csak pillanatok jutnak, pedig itt lenne az ideje annak, hogy kiragadjuk az arcokat a tömegből. Ott van Hanák Eszter, Jancsinak (Huszár Zsolt) az Egyetemi Forradalmi Diáktanács vezetőjének barátnője, aki gyereket vár, lakásról álmodik, szeretne férjhez menni, de hősies helytállása miatt végül meghal. Jancsi pedig annak ellenére, hogy még novemberben is ellenállásra szólítja fel diáktársait, disszidál Svájcba. Balázs atya (Végh Péter) alakja is bővíti az áldozatok tablóját (hiszen ahány sors, annyi '56), aki békés megoldást szeretne, nem akarja, hogy a forradalmárok ugyanazokkal az eszközökkel éljenek, mint az ÁVH. A karhatalmi tisztek lelövik, a forradalmárok pedig az ávos tisztekkel végeznek, a békés megoldás nem megvalósítható. A fáról lógó ávósok képével, diszkréten de megjelenik a forradalmárok túlkapása is. A baj tehát ott van a filmmel, hogy az alkotók nem tudtak élni 1956 nagy történetével, nem rajzolódnak ki egyéni sorsok (pedig a forgatókönyvet Joe Esterhas, Divinyi Réka és Gárdos Éva mellett Bereményi Géza jegyzi, akinek műveiben a magyar történelem központi szerepet játszik. A mostanában többször levetített Eldorádó című filmjében meg is jelenik '56, igaz a színes képkockák mellett fekete-fehérben, ami az író - rendezőnek az eseményekhez fűződő bizonytalanságát hangsúlyozza ki). Nem tudjuk meg mi történt Karcsi apjával, hiszen anyjával (Bánsági Ildikó), öccsével, és „nagytatájával” (Jordán Tamás) él együtt. Ha már az arcoknál, sorsoknál tartunk, érdemes elmenni a Felvonulási térre (most már '56-osok tere), ahol 229 kivégzett ember fényképe látható rövid életrajzzal. A csekély számú értelmiségi mellett (színházi rendező, dramaturg, filmes, jogtanácsos, adminisztrátor, tisztviselő) főleg munkásokat láthatunk (pl. ipari tanuló, kőművessegéd, burkoló, kazánfűtő, rakodómunkás, takarítónő, vájár, martinlakatos, szerszámköszörűs, vízvezetékszerelő, bányász, gazdálkodó stb.), az áldozatok többség huszon vagy alig harminc éves volt.

Igazán jó alakítást Bánsági Ildikó, Jordán Tamás és az ÁVH vezetőjét alakító Haumann Péter (Feri bácsi) nyújtanak, csak sajnos kevés lehetőséget kapnak karakterük, egyéni történetük kibontására. Szerepére talált a Vámos Tibit (Szabó Karcsi csapattársa) alakító Csányi Sándor (ez a Rokonok című film esetében elmaradt), illik hozzá a vagány, nőcsábász, tanulatlan sportoló alakja. A rendező megtartotta korábbi filmjének színészeit, Dobó Katán, Csányi Sándoron kívül, Gesztesi Károlyt (Telki edző) és a Prokovot alakító Czapkó Antalt, ők korrekten asszisztálnak a filmhez, ahogy a valóságban is vízilabdás dr. Kiss Gergely. Goda Krisztina a részletekre nem sokat adott, pl. nem túl reális, hogy ha Bánsági Ildikó anya, akkor Jordán Tamás nagypapa, vagy Viki a börtönben két vonalat húz a papírra, majd odaadja Feri bácsinak, aki már hosszú listát olvas, persze ez legyen a legkevesebb.

A film a szerzői szándékosság nélkül került dialógusba 2006 magyar valóságával. Az átmeneti győzelem időszakában (október 28.- november 4.) elhangzik, hogy a rádióban hazudtak éjjel és nappal. A nézőtér gúnyosan felnevetett, pedig inkább el kéne gondolkozni azon, hogy milyen, ha valóban hazudnak éjjel-nappal, ha tényleg diktatúrában élünk. Amikor, 1956-ban a forradalmárok azt mondták „ruszkik haza”, „vesszen az ÁVÓ”, „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba”, annak súlya volt, akár az életükkel fizethettek érte (a filmben az egyetemista Ács Imit (Keresztes Tamás) lőtték fejbe emiatt, hogy még egy arcot, sorsot kiemeljek). Ma a „Gyurcsány takarodj”- ért nem jár semmi, illetve egy bizonyos tűréshatár után könnygáz. 1956 októberében a Magyar Írók Szövetsége ki rakott egy papírládát ezzel a felirattal, „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családjának”. Ma az írók egy része nem áll szóba a másikkal, a tüntetők bizonyos csoportja kirabolja az MTV büféjét, kirakatokat törnek be, járdát szednek fel. Darvas Iván visszaemlékezése szerint 1956-ban „…Udvariasak voltak az emberek, szeretettel, kedvesen szóltak egymáshoz. Igenis, megváltoztak. A szabadság levegője átformálta őket.” (Darvas Iván visszaemlékezései; Remények és reménytelenségek évtizedei. szerk.: Dr. Gazdag Ferencné). 2006. október 23-án a szabadság levegőjében füttyszóval zavarják meg Kosáry Domokos, és egy 82 éves '56-os túlélő beszédét.

Visszatérve a filmhez, drámai hatást keltenek az utolsó képkockák (operatőr: Vecsernyés János, Gulyás Buda). Nagy a kontraszt, a szürkés színben látható lerombolt Budapest képével és a kivégzésre váró Falk Viki összevert arcával szemben, a színes képkockákon látható melburne-i olimpia képsora, ahol a magyar vízilabda-válogatott önfeledten játszik, és győzelmet arat a szovjet csapat felett. Szabó Karcsit ugyan leütik a vízben de ez közel sem olyan nagyságrendű ütés, mint amit Viki kap a börtőnben. Goda Krisztina bemutat egy szeletet '56-ról és mivel könnyen fogyasztható történeten keresztül láttatja az eseményeket (hozzá kell tenni, a film készítői az OSZK Történeti Interjúk Tárának '56-os anyagát is felhasználta) esélyt ad arra, hogy 1956 még több ember számára hozzáférhetővé váljon. Dobó Kata, Fenyő Iván, Csányi Sándor arca a fiataloknak vonzóbb lehet, mint Rainer M. János, Huszár Tibor vagy bármely más történész, esetleg idős túlélő arca.

A film, ha másra nem is jó, de arra igen, hogy felhívja arra a figyelmet, hogy a szabadság, ahogy a szerelem is, törékeny vigyázni kell rá. A szereplő lista előtt Márai Sándor Mennyből az angyal című verséből látunk részletet. Méltó befejezés, bár Faludy György mostanában sokaz idézett 1956. november című versének sorainak hangvétele „ Furcsa haza. Az ember fellélegzik,/ mikor kiér belőle .” találóbbak. 2006. október 23-án az emberek akkor lélegezhettek fel, amikor sikerült hazaérniük a belvárosból. Nem volt könnyű.

(Puskin mozi, 2006. október 23. Goda Krisztina, Szabadság, szerelem ).