Balogh István
Ami megmaradtam

Úgy szar az egész, ahogy van.
A világ nem fényesedik jobban,
Mint a bikatöke, ha ráhúz a gulyás
Ostorával, betöltve ágyugolyóban
Minden emberelme, sárga mutáns
Születik agyamban, kukac lét határoz
Csonka, sánta, béna, kurva határhoz
Ideológiát, amit elfogad lepke népek
Mindegyike, s maradnak szépek
Önmaguk előtt, girlandos gangon.

Leokádom az istenségek elejét,
Mondja a kopaszodó menyét.
Farkát harapja minden hím állat.
Alantabb senki semmit nem kívánhat.

Ott a tököm! - fütyüli kandúrom torka.
S megnyalja, fényesedjen ég karimája.
Engemet elküldtek egy ócska boltba,
Ahol alkudni sem lehet, köszönni sem kell,
De odahallik minden szenteknek imája.
Ám engem az sem érdekel, nem érdekel,
Szépen mondom, elvtársak, már semmi
Nem érdekel. Semmi nem érdekel.
Ez a lét, értitek? Ez a lenni! Ez a lenni.

Előttem Szűz Mária térdepel.

Csak nem hozzám fohászkodik.

De Jézus diákom volt Zentán, emlékszem.
Már akkor is vérzett létünk tenyerében.

A bevert szögek rozsdásak immár.
Elvezet minket az örök sínpár,
Szedi a gőzős erejét e tájon,
Robbanjál szívem! Csak nékem ne fájjon.

Úgy szar a mindenség, ahogy meg van írva.
Szivárvány koszorú ráborul a sírra.
Zentai temető befogadsz-e engem?
Zentai voltam én egész életemben.

2008. január 24.