Szabó Palócz Attila
elevent keresőben

az eső csak zuhogott
egy oly kietlen hétfői hajnalon
amikor
álmokat látni
idegen, ismeretlen álmokban járni
valótlan közegben
mintha oly valós volna minden mégis
akárha eleven közegében zajlana innen
egészen messzire a mindenség el

az eső csak zokogott
egy oly kietlen hétfői hajnalon
amikor
álmokban járni
idegen, ismeretlen, eltagadott közegek
diktálta remete álmokat
mintha oly valós volna minden mégis
e világban végtelen
reményben, mint vértelen
akárha eleven húsába vájna minden
s zajlana, akár a gleccser messzire,
el innen messzire, a mindenséggel

nos, ebben a zokogó esőben
melynek talán már közege sincs,
álmot sem lát, ami nincsen
maradt volna talán még egy elszánt gondolat
mi készpénzre váltható
oly konok, s oly kietlen
oly szakasztott mása önmagának
mint tegnap a mának,
oly karakán
oly szakasztott reménytelen,
hogy még a mindenségből is visszazökken
s megmarad immár vérképe is
mint térképezetlen