Balogh István
A gyaloglóművész irománya

A vasutas hajnalban indul az állomással szembeni zugkocsmából. Ő járja be naponta, ha esik, ha fúj, gyalog az orom-szabadkai vonalból elágazó, észak felé kanyarodó sínpárt, amely elhalad a Paphalom alatt, a Csész-tó mellett, ellenőrizendő, minden rendben van-e? Sokat persze nem láthat, hiszen mindent benőtt a gaz. Útjáról megtérve tapasztalatairól jelentést ír a forgalmi osztálynak. A vörössapkás forgalmista elolvasás nélkül dobja a papírkosárba a gyaloglóművész irományát.

Majd négy évtizede nem jár a vonat az északi sínen. Csak a gyalogos ellenőr. Az adorjáni állomás előtt meg is szakad a sínpár, vagy ötven méter hiányzik az örökkévalóságból.

Gyalogló vasutasunk naponta rámutatott erre a tragikus hiányosságra, ám szerelvény már nem gördült arra, kisiklásra esély sem volt, így éppen senkit nem érdekelt a vészjelzés.

A Likasi úttal párhuzamosan indult. Arisztokratikus lépései nem voltak túlzóak, hiszen több méterrel az út fölött járt, rálátott a kamoinok tetejére is.

A séta, amely az adorjáni vasútállomásig tartott, a két vonal szétválása váltójának ellenőrzésével kezdődött. Ezt a váltót még karban tartották, ez volt az egyetlen élő objektuma. Néhány lépéssel távolabb már a természet revitalizálta a terepet: elborította a gaz, a fű, a tövis a Tisza-menti sínpárt.

1973 tavaszán kezdte boldog ügyelését, egyenruhája külön világot teremtett számára, de különösen a derekához símuló bőrtáskában lapuló szemlekönyv adott tekintélyt lelkének. Különös rubrikák vártak kitöltésre, s ő tintaceruzájával lelkiismeretesen vezette is a hiányossági naplót. Az évek folyamán nyelve sötétlila lett, már a pálinka sem mosta le a ceruzabél nyomát. A szemlekönyv mellett négy patron lapult, amelyet a sínre helyezett volna, ha valami olyan hibát észlel, amely miatt kisiklana a szerelvény. Évtizedeken keresztül álmodozott arról, hogy lehelyezett patronjaival megállíthat majd egy teher- vagy személyvonatot. Ám patronjai nem durrantak soha, előbb a személy- valamivel később a teherforgalom szűnt meg ezen a vonalon. A pályamunkások még néha kivonultak kis kocsijukon, de aztán már ők sem jártak erre. A patronok ott lapultak a megfeketedett, kitöredezett táskájában, alighanem döglöttek is voltak már.

A vasúti sín között lassan-lassan madárfészkeket fedezett fel. Egyszer megemlített a napi jelentésében egy pipiske fészket, de nem szólt neki a forgalmista semmit, így ezután már hallgatott róluk, de érdeklődéssel szemlélte a lerakott tojásokat, a lapuló kicsinyeket. Megszokták egymást.