Radivoj Šajtinac
Pannónia hideg IV.

… unalmasak az effajta történetek.

– Hagyd a szőlőt, lányom, lépj közelebb! – véli hallani, miközben erőlködve felemeli a testet a dércsípte, csúszós kásává vált fűről. Ez a hang senkié, az emberi test ezen a vidéken télen didergő hangot ad, ami zavarba ejtő és fizikailag nehéz lehet, éppúgy, ahogy az embernek a világot vagy valamely részét elképzelni szerelem, képek és bor nélkül. A sérült embereket könnyebben fel lehet segíteni, mint a becsapottakat vagy a részegeket. MÉG EGY TANÍTÓMESE: ha egy elhagyatott és szűk ösvényen kutyával találkozol, ne mutass se aggodalmat, se félelmet, kapd el a kutya tekintetét, nézzetek farkasszemet egymással, érezzétek meg a pillanatot, amelyben a két természet egymást veszi célba, a kutya sunyít, mint aki elvéti a madárrajt, te menj tovább, te nem engedsz el senkit, épp fel kell emelned a földről és fel kell egyenesítened azokat, akikről gondoskodsz. Épp ezért észleled a suttogást a szőlőről, a bor forrásáról. A romladozó őrház vert falú tornyából a tépett, rothadt-sáros mintázatú, fényes, fagyott kutyanyál szegélyű vaspokróc-vasút szorgos őrének a köhécselése hallatszik.

Aztán Tibike hátrahagyva a baktert…