Nettitia K. Froese
Lemúria pátriárkái I.
(Alvó titánok)

Umar ibn Abi al-Maarri igencsak kedvelte az indigót. Lemúria lakosai gyakorta viseltek indigóval festett kelméket, mert a festőcsülleng erjesztett nedvében történő csávázás a legegyszerűbb és legolcsóbb textilfestési eljárásnak számít, emellett az isatis tinctoria festékanyaga számtalan árnyalat előállítására alkalmas, attól függően, hogy a gyapjút és pamutot hányszor és mennyi ideig mártják a csávázó kádba és akasztják ki száradni. Abi al-Maarri is viselt kék színű öltözéket, de az indigó iránti vonzalma nem e szokásából eredt.

A háromszor is bölcs Nagy Zopán breviáriumában olvasott a mágus önsokszorozódásának módszeréről, amit igencsak vonzó és követendő eljárásnak tartott. A következőket írta a Nagy Zopán: „Indigót helyeztünk magunk közé, hogy szaporodjunk – és hogy mosolyogjon az olvasó.” Abi al-Maarri sokáig halogatta a cselekedetet, végül azonban mégis indigó után nyúlt. A természet viszont ellenállt önmásolási kísérletének, al-Maarri alaposan összekoszolta magát a vízben oldhatatlan festékkel, más eredményre nem jutott. Újra és újra próbálkozott, végül már két pofára habzsolta az ördögmagot, hogy lelkének animusa leszálljon a mélységbe, animája pedig felemelkedjék a magasba, ő meg könnyedén közéjük illeszthesse az indigót. El is jutott idáig több alkalommal, de a várt megkettőződésre nem került sor, mindaddig, amíg Abi al-Maarri tökéletesen kijózanodva újra végig nem gondolta a háromszor is bölcs Nagy Zopán esetleírását, és ki nem mondta a varázsigét: Hozsanna az olvasónak!

Erre indigókékre váltott az ég, megnyílott a föld, és Abi al-Maarri úgy zuhant a mélybe, hogy majd kiszakadt a gyomra. Aztán lebegve ért földet a Tiszták Hadserege Csarnokában, körötte mindenütt indigópalástba burkolózott alvó titánok. Abi al-Maarri tudta, hogy testével nem történt semmi, nem zuhant ő sehová, hanem az indigó megnyitotta a harmadikszem-csakráját, s így képessé lett azt is látni, ami láthatatlan, azt is hallani, ami hallhatatlan, azt is felfogni, ami érthetetlen. Minden tisztábban mutatkozott előtte, mint ha akár a datura inoxia(1) ezer levelét és ezer magvát rágta volna el. Eme fényes éleslátás döbbentette rá, hogy az alvó titánoknak nincsenek arcvonásaik. Nem isten teremtette őket – villant át az agyán –, vagy legalábbis nem az az isten, amely saját képére formálta alkotásait. Ezzel a gondolattal hagyta el képzelgésének csarnokát.

Később csodálkozva látta, hogy Lemúria lakói között egyre gyakrabban jelennek meg indigószín bőrű férfiak, akik arcukon – mintha tükörben szemlélné magát – Abi al-Maarri vonásait tükrözték.

– Ők a Fénymunkások, az Alvó Titánok Indigógyermekei, Lemúria leendő pátriárkái – visszhangzott koponyájában a harmadikszem-csakrán át felfogott felismerés.

(1) Datura inoxia = angyaltrombita, ördögfű, ördöggyökér, indián maszlag.
[(F)elhasznált irodalom: Alvó titánok Verebes György szolnoki festményein 2002–2009; Nagy Zopán: „Skizológia”]