„Altass engem, légy halálom”
(V. M.)

A víz kékes-zöld:
Az ég tiszta kékjét
elnyeli az algás, iszapos mélység.
Alkonyatkor rozsdásbarna,
akár a férfistrand
lepusztult mólójának korlátja.

Kiérdemült, olcsó romantika
a turistagiccs, írja Desiré.
Sorait törölték az emlékkútról.
Ügyelt a versre a párt;
később persze rájött,
elég, ha tudomást sem vesz róla,
mint a vízszennyezésről.

A Nádas Szállót leépítették,
kibelezték a Bagolyvárat.
Közben egy duhaj katona
a vízi isten porcelán
szájába tüzelt,
mintha bosszút állna
mindazért,
mit a háborúban égni hagyott.

Mégis mintha megcsillanna
a hol nem volt idill:
a vasútátjárón túlra csábít,
egészen a nagy diófa zöldje
mögé rejtőző
Homokvár bejáratáig.

Hűvös lesz, mikor belépünk,
a verandán várnak ránk
a félbehagyott könyvek,
ám olvasás közben
ásítozni kezdenek a betűk.
Végül mi is egymásba csukódtunk.

A távolban cigánymuzsika cincog,
sült hús és zamatos fehér bor
tölti be az éjszakát.
A ház körül
palicsi p. howard ólálkodik,
árvacsáth szuszog a kertben,
kóbor szellemek
kukkantanak be az ablakon,
potpuno su nagi! –
sutyorognak, s megcirogatják
pucér szerelmünket

A sínbuszon ocsúdtam fel,
csempészek között
a rozzant ezüstkasznin.
Kinéztem az ablakon,
valahol a senkiföldjén
a szél belelapozott
a hajladozó nádrengetegbe.
Mikor elhagytuk a határt,
kiviláglott,
nem ért véget:
ébrenlétbe siklik át a hal-
álom.