Szögi Csaba: Reggeli séta

(a barackokrul)

Ó, barackok, ti mosolygósak! Jó nyári nap érlelte, pihepuhán kemény kis testecskék! Most van itt a szezon, úgy bizony!

A gyümölcsösökben és a kertekben? Persze, ott is, de még sokkal inkább az utcákon és a tereken, végig a korzók mentén. A folyók partján, a tengerpartok homokján. Párosával csábító kísértői a szemnek, érintésük pedig már maga a mennyország! (Megkóstolni? Óh!...)

Az a finom kis pihefátyol, mely a puszta húst oly szemérmesen eltakarja, az is mily csodálatos. A duzzadó bimbókat csupán a képzelet vetítheti már elénk, vagy a szépséges domborulatokon mégis átdereng itt valami? S míg egy apró cseppnyi esszencia – mely az amúgy is pompás illatot hivatott fokozni még – serken a finom bőrön, az ember szájában összegyűl a nyál, s még imitt-amott néminemű egyéb szekrétum. Óh, be csodás gyümölcsöket is érlel ezen – amúgy tikkasztó – évszak!

Majd csak ősszel, Éva anyánk kissé fanyar terméseinek idején fogunk igazi nosztalgiával visszagondolni ezekre a bizsergető napokra. Mert bizserget a barack, szívből és ágyékból indul az inger, lúdbőrként vonul végig a háton és a karokon, hogy az agyba elérvén megbirizgálja a megfelelő idegközpontokat. Aztán indulhat a szekréció.

De apropó almák: Azt tudjuk, kitől kapta őket az ősanya. (Bár a Másiknak is lehetett ebben némi része.) A barackot ugyan Samas / Phoibos érleli, ugyanakkor nem szintén Samaél gyümölcse-é ő maga is? Ily elemi bizsergést csak egy igazán ördögi angyal találhat ki...

Hanem aztán ne feledjük – köszönve a Bugi Mamának –, a nagy nyári melegben olykor jólesik ám egy-egy dinnye is!