Szögi Csaba: Reggeli séta

(reggeli sétákrul)

Ez a Taszurincsi ma hajnalban veszettül boldog volt!

Minden áldott reggelente, ahogy kilépek a frissen rakott fészkem bejáratán, Lili ott vágyakozik már a küszöbnél, rám vigyorog szélesen, aztán a nadrágom szárát huzigálva noszogat, hogy induljunk már, induljunk azonnal, az alvó utcák és az álomittas mezők ébresztése egy csepp halasztást nem tűr!...

Lili, az én selyempillantású kicsi barátném, aprókat dübörgő orrszarvúm az udvar kövén, vinnyogó csalódás a reggel, ha nincs séta, ha valamely halasztást nem tűrő ügy engem is megfoszt a kedvenc kicsi kocogástól, melynek hatására aztán mindig pompásan indul a Nap. Sebes Szélkirály röpte késő estig végigkísér lendületével.

Előfordul, hogy semmi nem fordul meg – mutat a fejére Obelix is, mikor a rézüst megtöltésének szent céljáért még az improvizatív római színház deszkáira is felhág, s életében tán legelőször riadt is egy cseppeteg. Gyere, Lili, fussunk! Az utca hosszán spricceljenek a pici cicák – kényeskedő Mancikák – százfele, nem kell most a Gondolat, mi az elmében megfordul, fordul a Föld, s a magas égről Napatya leragyog ránk, ujjongó baráti dallal fogadnak a hajnali mezők, halihó!

Lili bizonyára Katinkát is befogadná harmadiknak, hogy együtt hódítsuk meg az ébredő Világot, de Katinka ilyenkor bizonyára a paplan alól kóstolja még orrocskájával a hűvös hajnalrózsákat az Álom peremén, közben talán Gézára gondol, az irodánkba behurcolkodott bátor címerespoloskára, ki szintén a barátunk. No, talán legközelebb...

Jóízűt ropogtatok a csuklóimon félúton, Lili, a kicsi macsigenga boldog mosollyal tolja habzó pofáját a tenyerembe, tüdőm telve tündérillattal, minek ide gondolat?...