Szögi Csaba: Reggeli séta

(Bendegúz a Halászcsárdánál)

– Az milyen könyv?

– Krimi.

– És mit csinálsz vele? – mintha a filmbéli bakterház Regös Bendegúzát látnám, ahogy a kis csibész mellettem a kavicsot rugdossa a Tiszánál. Az őszi galériaerdő gyönyörű, a színes lombok közt langyosan susog a szél, az ég vásznán néhány aranyos szegélyű, cifra bárányfelhő úszik.

– Olvasom – válaszolok. A helyi gondnok fia. Azt már nem merem megkérdezni, „Te vajon szoktál-é olvasni?”, mert kicsit tartok a válaszától... Nagyjából sejtem, mit felelne, és nem szeretem azt hallani. Besétálunk a csárda kerthelyiségébe, és megrendelem a harcsát, a barackpálinkát és a vizet.

– A suli jól megy? Hányadikos vagy?

– Jól! Másodikos. Megbuktam.

– Ejnye... És milyen tárgyakból?

– Hát a... Nem emlékszem már... – feleli, utóbb kiderül, a tanítónéni nevére sem emlékszik. De a lecke az első, amikor az iskolából hazaér. Egy pici ház az övéké, ha kiönt a folyó, homokzsákokat raknak a padlóra. Arra már nem tud válaszolni, mit csinálnak, ha nagyon kiönt... Kérdezi, én hol mosok lábat esténként. Leesik az álla, amikor hallja, hogy fürdőszoba is tartozik a nyaralóhoz, ahol most lakok. Látszik, hogy egy fürdőkád a vágyainak netovábbja. „A nép egyszerű gyermeke”, ahogy mondják, a maga módján boldog itt a rengetegben.

– És az ott micsoda?

– Füzet. Hogy mire kell? Könyvet írok bele. Te is benne leszel.