Sava Babić
Üvegtető

Barátom mesélte, hogy amikor Kaliforniában járt egy üvegmennyezetű templomban is megfordult. Azóta sem hagy nyugodni ez a kép.

A hívő tudja, Isten szeme mindig látja, bárhol is legyen, sötétben, épület takarásában; előle elrejtőzni nem lehet. És nem csak a testét látja Isten, hanem legtitkosabb gondolataiba is beles.

Mégis mit érez ez a hívő, amikor belép egy ilyen üvegmennyezetű templomba? Amikor sem az épület, sem annak fedele nem takarja. Igyekszik gondolataiba, imáiba temetkezni. És aztán a magasba emeli tekintetét és teljesen mezítelennek érzi magát: ott fenn az ég, a nap, a fellegek… Közvetlenül a kozmosz látókörében találja magát, az Isten tekint le rá! Tudja, az Isten mindenütt látja, mégis: a hívő nem zárkózhat magába, tanúja van intim életének is.

A mélyen hívő ember védelmet élvez az Isten házában, szinte meg se kell szólalnia hozzá. Még – akik pedig szigorú tekintettel követik – az ószövetség prófétái sem várják el tőle, hogy roskadjon magába, elég ha bűnbánatot tanúsít. A Boldogasszony és a többi szent képe már békés, szinte emberi. És magasan az oltár felett, trónjáról Krisztus Pantokrátor is nyugodtan tekint le rá. De a mennyezet magas, s mégis oly mélyen az égbolt végtelen íve alatt. Az Atyaúristen figyeli éles tekintettel, engesztelhetetlne szigorral. Az üvegmennyezeten át szüntelenül.

Lehet, valaha így érezhettek az Istennel beszédes emberek, amikor a szabadban, valamely magas, szent fa alatt imádkoztak. A lombon keresztül az ég lesett be. Lenn kíváncsi, látó szemek.

A mai hívő nemcsak a többi embertől, a hozzá közel állóktól idegenedett el, de már saját Istenével sincs kapcsolatban.

Kérdés: kihez ki lett hűtlen?

Beszédes István fordítása