Banka Gabriella
Én nem akartam látszani

Én nem akartam látszani,
Csak lábaid előtt játszani.
Nem vesződni, elfordult néppel,
Napi ügyek hadseregével.
Nem érdekeltek a játszmák,
Nem csábítottak színes álcák,
Undorral néztem tettetett tettre,
S fájva gondoltam az elesettre.
Én nem akartam látszani,
Csak lábaid előtt játszani.
Rakosgatni sok kicsi követ,
Leveleid erezetét lesni,
Csodálni fáid ágbogát,
Tavaszi eged sátorát.
Suhanni tanultam szellőidtől,
Csobogni, pataktól hegyeid közt,
Csendesen ülni szikláidtól,
Tengernyi gond hullámverését
Tűrve, lobogni tanultam tüzeidtől,
S menekülni, őzeket űzve.
Gyümölcsfáidtól, adni tanultam,
Virágaidtól, vigasztalni.
Nevetni napod sugarától,
A termőföldektől gondoskodni.
Könyvedből néztem a tiszta szókat,
Sziklaszilárdan megbízhatókat.

A te Igéid, örökké állók,
Halott szívekben életté válók.
Tőled tanultam sárból gyúrni,
Fák ágaira lombot szúrni.
Bent laktam égi iskoládban,
Magam felejtő alkotásban.
Harmatot szórtam szemeimből,
A szívemen nőtt száz féle virágra,
S boldog voltam, ha nem gondoltam,
Ha nem gondoltam a világra.
Én nem akartam látszani,
Csak lábaid előtt játszani.
Versre fűzni a rám hulló szavakat,
Figyelni ütemet, ritmusokat,
Melyek a szórendre rábólintanak,
Figyelve áradó zenére, mely mint
Tartalom árad az egészbe,
Szorosan tartva figyelmem, mint
gyeplőt, s várva a főszereplőt
A zablát szopogatva, Őt,
Aki előtt csak játszani akartam,
Mint gyermek a porban,
Aki előtt nem látszani akartam,
Hanem lenni. Lenni annak, akivé
Tett, mikor kezével megteremtett,
S letett lábai elé.