Bartha György
történet

a tükör előtt megigazítom nyakkendőm,
a kedvencem, a harántcsíkosat,
anyám büszkén enged utamra az előtérből,
ajtót nyit, s még utánam szól,
úgy fiam, az utcán mindig ápoltan járj

a tükör akkor még fénnyel csillogott,
de mi az, ami örökéletű ma már

az asszony feleslegesen bajlódott vele
naphosszat később,
megpattogott, szürkült,
és én is vele, elmosódott árny

hűtlenül máshol csináltam hát,
leginkább a felvonókban
a ruhaigazgatást

aznap este az olvasólámpa előtt
görnyedve, gyűrt szétnyílt házikabát,
az asszony mögém állt,
arcom elé tartotta bele a fénybe
a véres borotvát,

ezt azért, hogy ne élvezhess többé
másik pinát