szabó palócz attila
tájvers

nem tájvers volt az
(habár, könnyűszerrel az is lehetett volna…)
amit a szél ezen a szomorkás
alföldi reggelen
azon a megsárgult papírlapon
a táj fölött kergetett

nemes papírját a természet erői dörzsölték morzsálósra
nap sárgította
eső mosta
szellő tompította sarkainak élét
könnyű szélben porladósra

ady, radnóti, petőfi, vagy arany
sorai szálltak
az elszakított pusztaságban
a fű, a fák, a vakondtúrás, a szántó,
a fácán és a borz felett
az emberi léptékkel fel nem érhető sorsban
találni maguknak egy torz helyet,
könyvből tépett oldalon szállva
a morzsáló papíron…

akárha tájvers is lehetett volna,
de mégsem az lett,
könnyű röpte ott a szélben,
mintha holmi hüllő vedlett
volna
a sor végéről pergetve
lassan-lassan a potyogó betűket a földbe szórta