Thomka Beáta
Kelengyelajstrom és vertfal – könyvekből

A családi könyvtárról való megszólalás a származás, ere­det, hagyomány, örökség, kulturális identitás, szellemi hagyaték mellett hangvételek és műfajok idézéseként is felfogható. Keretet és hangnemet kínál fel az emlékezés , ami beilleszthető a napló, jegyzet, memoár, önéletrajz lapjaira. E meditáció része lehet az északi, keleti, déli vármegyékből származó felmenők, magyar és nem magyar elődök, valamikori értelmiségiek, elmúlt századok igehirdetői, református papok, tanítók, kántorok, jegyzők, családanyák, görögkeleti vallású szerb papok, kereskedők biográfiájának. Vagy a telepesek, egyszerű, falusi bibliaolvasó parasztok, tanulatlan népek egyéni és közösségi életrajzának, tehát a település- és helytörténetnek is. Az útirajz sem idegen, hisz a könyvekért sokan útra keltek, s ha nem ők, akkor azok a kereskedők, könyvvigécek, akik Hannoviae-ből, Bécsből, Lipsiensis-ből, Pestről, a budai, pozsonyi vagy kolozsvári, marosvásárhelyi nyomdából a 18-19. században szétvitték a friss árut. A szavak régi könyvcsendéleteket mímelhetnek, pergő, kunkorodó, gyűrött fóliánsokat, sárgás famentes könyvlapokat, érzéki felületű, tompa, barnás fényű, bőrkötésű könyvborítókat. A zsánerkép alaphelyzete sem távoli: ahogyan sok festmény a képtár előtt örökíti meg tulajdonosait, nálunk az ünnepi fényképezkedések a karácsonyfa alatt, leggyakrabban azonban a könyvespolc vagy a körbeállt íróasztal előtt folytak. Az ajándékozás tárgya természetszerűen könyv volt. Sátoros ünnepeken, születésnapokon, a kitűnő bizonyítványért az iskolában. Az első osztályban például France Bevk Tito című életrajzát, a nyolcadikban Simone de Beauvoir Egy jóházból való úrilány emlékeit kaptam jutalmul tanítónőmtől, Bakatorné Szabó Judittól.

S itt fordulhatna át a szöveg leírásba, a belterek, az enteriőr rajzába. A születésem idején 150 éves falusi paplak hat szobájából négyet a menyezetig érő könyvespolcok borítottak. Érthető hát, hogy nehezen lehetett más hátteret keresni az ünnepi fotózáshoz. Ez állhat annak a korai képzetnek a mögöttesében is, hogy a négy helységben a polcok képezik a ház támfalait és tartóvázát. Később mintha ezt igazolta volna az a szerény felújítás, melynek során a vertfalú kúriának csak az utcai frontját bontották le. Téglafalat húztak, új ablakokkal, míg minden könyvből emelt többi tartófal érintetlen, legalább nyolcvan centis vályogfal maradt. Pontosabban vertfal könyvekből. A lelkészi irodában, illetve dolgozószobában állt a filozófiai és teológiai kézikönyvtár, a protestáns egyháztörténet és lelkészi gyakorlat segédkönyvei, a protestantizmus magyar, német, francia anyaga. Itt volt valamikor az egyházi anyakönyvek és iratok helye, míg 1945 után mindezt az állami szervek el nem tulajdonították. A családi irattár, valamint Debellács és Hertelend települési okmányainak jó része mégis maradt és kiegészült Apám további gyűjtő és történeti dokumentáló munkájával.

A szalonszerű fekete szoba üvegajtós tölgyfaszekrényében álltak a bibliofíliák, könyvészeti ritkaságok. A tetején nagyapám iskolai glóbusza (Felkl János prágai kartográfus gyártmánya), a gipsz Aphrodité-büszt. Továbbá a Pallas, Brockhaus, Franklin lexikonok, szótárak, albumok, magyar történelmi, néprajzi sorozatok, millenniumi díszkiadások. A kisszoba volt a francia, angol, német, részben a szerb kritikai és szépirodalom helye. Sosem fejtettem meg a rejtélyt, hogyan sikerült a franciaországi teológiai és bölcsészeti tanulmányok befejeztével 1937-ben több ezer könyvet hazahoznia Bánátba egy állami ösztöndíjas ifjú teológusnak. A harmincas évekbeli francia, német lapok, újságkivágások, majd a hazai napisajtó a plafonig érő oszlopokban sorakozott. A fehérszoba polcain állt a magyar, valamint a szerb és horvát szépirodalom, klasszikusok, a századelő s a 20. század modern és avantgárd szerzői. A Srpska književna zadruga sorozatainak nemcsak Édesapám, hanem anyai nagyapám, Jovan Milić is évtizedeken át előfizetője volt. Itt volt a mi ifjúsági könyvtárunk és a falusi gyerekek kölcsönkönyvtára is. Gyermekkoromban Édesapám rendszeresen zarándokolt az újvidéki Posta utcához közeli antikváriumba, Pataki Margithoz. Onnan hordtuk haza tonna számra többek között a századeleji és a két háború közötti gyermek- és ifjúsági irodalmat, az ún. lányregényeket. Kertész Erzsébet Rózsaszínű felhők, Tutsek Anna Cilike-regényei, az Édes mostoha, a Dugó Dani-kötetek, a Benedek Elek-mesekönyvek, Jókai, Verne Gyula a paplak gyermekkönyvtárába kerültek. Hittanóra után jöttek a falubeli gyerekek az olvasnivalóért. Az elnyűtt borítókat az asszonyok liszt és víz keverékével, kovásszal vagy tojásfehérjével ragasztották meg, vászondarabból illesztettek gerincet a foszlóban levő könyvtáblákra. A gyermekkönyvek koszos, famentes lapjai eltöredeztek, félkör alakúvá változtak az örökös használatban, a kiszáradt kovász pedig pergő fehér por formájában vált ragacsossá kezünkben.

Édesapámmal számtalanszor felolvastattam kedvenc versemet, Az őrültet abból a millenniumi kiadásból, melyben Mileta Jakšić aláírása, pecsétje és szerb fordítói jegyzetei olvashatók (Petőfi Sándor Összes költeményeinek Eredeti kéziratok és kiadások alapján megjavított új népies kiadás egy kötetben a költő arcképével).

A századelő szerb szimbolistái, parnasszistái és a franciás beállítottságú értelmiségiek, diplomata írók, közülük különösen Jovan Dučić, igen közel álltak hozzá, s talán abban is hatással voltak rá, hogy a negyvenes évek első felében kihasználja a Nyugat-Európába való visszatérés lehetőségét. Apám európai és egyben határozott magyar kulturális önazonossága az identitás kialakulását illetően egyértelműen a szellemi beállítódás és az önnevelés jelentőségét példázza. Magyar nyelven csupán a négy elemi osztályt végezte Vojlovicán, a húszas években a pancsovai szerb gimnázium diákja. Első saját könyvei közé tartozott az Anleitung zur richtigen Erkenntniss der am meissten in die Augen fallenden naturlichen Dinge 1825-ös bécsi kiadása, melybe bejegyezte: „Tomka Victor 1928 évi szerzeménye”. Anyanyelve német, a magyar és német kétnyelvűség örökségét később szerb és francia képzéssel egészítette ki. Az Evangelisches Gesangbuch für Elsass-Lotharingen 1914-es strassburgi kiadásába ezt jegyezte be: „Dies Gesangbuch begleitete mich währrend meinen Aushilfsdiensten im schönen Elsassland, Strassburg, am Weihnachten 935.”

A könyvtár megőrzésének és továbbörökítésének megfelelő alakzatai kétségtelenül a katalógus, jegyzék, könyvészeti leírás, bibliográfia, mutató, leltár lennének. Édesapám tizenvalahány ezer kötetes könyvtárának lajstrom a egészében sosem készülhetett el. Pedig a pontos számbavétel a déli régió történetének, kulturális emlékezetének egzotikus adaléka lehetett volna. Valahogy úgy, olyan kontrasztos módon, ahogyan a debellácsi főtér tornácos kúriája is. Egy francia vendég, Édesapám valamikori nemzedéktársa a strassburgi és párizsi protestáns teológiáról, a hatvanas években megjegyezte: az ideérkező idegen először mintha európai könyvtártermeken haladna keresztül, a vízvezeték nélküli, bádoglavóros fürdőbe és a kinti árnyékszékhez érkezve azonban mintha egy keleti istállóban fejezné be útját.

A műfaji lehetőségek mostani játékához egy váratlan forma kínál kontrasztos berekesztést. Könyvtári családtörténetünk néhány fejezetének kétségtelenül a kalandregény bonyodalmai felelnek meg a leginkább. Dédapámról, a Pozsonyban nevelkedett, negyvennyolcas őrmesterről, Thomka Károly (1829–1905), hertelendyfalvi, vojlovicai telepítő lelkészről írja a családi levéltár adataira alapozva Nagy Sívó Zoltán: „Bukaresti lelkészkedése minden valószínűség szerint a szórványban élő magyarok alapos ismeretére készíti fel. Kapcsolatai, műveltsége a Magyarországra való visszatelepülés szószólójává teszi. Az orosz-török háború ideje ez. Misszionáriusként több lapot tudósított, katonai vonatokon Oláhország és Moldva útjait járja. Thomkáné aggódásai miatt fogadja el 1878-ban az andrásfalviak meghívását, kiket Hadik András gubernátor Moldvából visszatelepített Andrásfalvára. Az út egy részét Andrásfalváig a visszavonuló orosz csapatokkal teszik meg. Ingyenjeggyel utaznak, amelyet Thomka barátja, a Bukarest–bécsi Vasutak vezérigazgatója küld nekik, mert Thomkával együtt képviselte az 1873-ban megtartott császári jubileumon a romániai magyarságot. Orosz aranygallérosokkal utazik a család az első osztályon, a népes család kicsinyeit orosz tisztek veszik ölbe, Thomka franciául értekezik velük. Ezen az úton éri őket a nagy szerencsétlenség: a vonat a család összes csomagját elvitte Oroszországba. Hadikban leszállva ezt persze még nem tudták. Csak Andrásfalván döbbentek rá, mert napok után sem érkezett meg a csomag. Voltak olyanok is, akik azt hitték, semmijük sincs. Később mégis megkerült a poggyász, megrongálva, különösen a könyvesládák. Külön veszteség volt a felszentelési okmány, a peres és egyéb iratok eltűnése. A ládákon sok név volt, Szentpétervár, Moszkva, Odessza.” ( Bukovina mit vétettem? Újvidék, 1999: 22)

Mészöly Miklóssal a Családáradás (1995) megjelenése körül arról beszélgettünk, Jókai epikai képzeletét is jócskán meghaladja a Dédapámnak ez a 19. század nagy mozgásaiban játszódó élettörténete. Mi minden volt ebben az Odesszából Bukovinába visszakerült ládában? Dédapám 48-as lázító versének kézirata aligha, pedig Cecz tábornok több ezer példányban nyomatta ki és osztotta szét az erdélyi hadseregben. Bátorságáért a tábornok Segesvárnál segédjévé nevezi ki. A kéziratos könyvek azonban megjárhatták Odesszát, A moldva oláhországi misszó jegyzőkönyve mindenképpen, mert 1876-ban kezdi meg a bejegyzéseket. Azután a nyelvújítás előtti Liturgia (vagy A' Szent Keresztség', Úri Szent Vatsora' Ki-szolgáltattatásoknak; MÓDJA, mellyet a' Helvétziai Vallás-Tételt tartó Dunán innen való Szuperintendentzia bé-vett 1806-dik Esztendőben. Vátzon, Nyomtattatott Maramarosi Gotlíb Antal' betűivel), illetve a Nemzeti Plutarkus vagy A' Magyarország ‘s vele egyesült Tartományok' Nevezetes Férjfiainak Életleirásaik (1-3. Kölesy Vincze Károly és Melczer Jakab, Pesten, Trattner János Tamás költségeivel ‘s betűjivel. 1816.) Vagy a Tomka Károly tulajdona 1872 jegyzettel, a kiváló Schleiermacher-kommentárt tartalmazó Adalékok a Legujab Theologia történelméhez (Dr. Schwarz Károly: Zur Geschichte der Neuesten Theologie. Magyar nyelvre ford. Kovács Albert. Pest, Kiadja Petrik Géza, 1872.)

Egy másik, 120 évvel későbbi vonatútnak az élménye oxymoronként került egyik könyvem címlapjára. Bruxelles-ből Leiden felé utazva egy késő esti órán láttam egyszer az áttetsző könyvtárat. A vonatablakba egy több emeletes kivilágított könyvtár üvegpalotája úszott be. Minden részlet közel volt, láthatóak az olvasólámpák s a föléjük hajoló fejek. S talán a sötét/világos kontraszt, a mozgásban levő látószög vagy a távolság volt az, ami jelenésszerűvé tette a látványt. A képszerű fogalmat, noha kifejezetten reális látványi észleleten alapul, utóbb két dolog teszi mégis mind metaforikusabbá. Az egyik az otthonunkat tartó, ennek tényleges és szimbolikus funkcióit átvállaló könyvtárnak mint erődítménynek a hirtelen beomlása, majd lassú virtualizálódása, szóródása, eltűnése, megszűnése. A körülmények folytán a könyvek ezrei ismét útnak indultak. Az a 22 év, amíg a paplak falaival együtt Apámat is megtartották, történetüknek igen rövid szelete csupán. Ennyi időre állapodtak meg, ami történetesen egybeesett gyermek- és ifjúkorommal, azután ismét jöttek a ládák és az újabb útirányok. Barátaim közül Tolnai Ottó látta még a könyvtárnak ezt átmeneti nyugalmi állapotát. A következő helyszínt is, amikor anyai nagyapám valamikori újvidéki darálójának helysége, gépterme és gabonapadlása fogadta be a paplak berendezését bútorostól, képestől, zongorástól, asztali citerástól, könyvtárastól. A malom fogalma néhány évre átvette az antikvárium, régiségbolt, könyvtár, dolgozószoba és galéria merész együttesének funkcióit. Majd a további költözködések, át-, ki- és betelepülések, adományozások, ajándékozások, egyetemi szakkönyvtár- és falusi könyvtárrészleg-alapítások következtek.

A családi könyvtár osztódása és transzformációi nem­csak állományát érintették. A változások anyagiak, időbeliek, térbeliek, biológiaiak, lelkiek, szellemiek. Az időbeli távolság teszi a régi könyvtár fogalmát még transzparensebbé. Olyan könyv is akad, amely visszakerül arra a tájékra, ahonnan származik. Ha nem is a Szajna-parti könyvesbódéba, de lányomhoz Párizsba, a debellácsi telepesek bibliái nem Hódmezővásárhelyre vagy Gyomára, hanem a pécsi miniatűr lakásba. Mint például az Ultrajecumban nyomtattatott Szent Biblia (Reers W. János által 1765dik Esztendőben), melyben ilyen bejegyzés olvasható: „Hódi István telepes hagyatékából. Kurátor volt 1804-ben. Thomka Viktor ref. lelkész.” Vagy a Szentek Hegedűje című énekes könyv (Irattak Szőnyi Beniamin Hód Mező Vásárhelyi Református Ekklésiának) Apám bejegyzésével: „Ezt az énekeskönyvet a telepes Deli István hozta magával 1753-1812”. A könyvnyomtatást követő századból származó, halvány pergamenkötésű Testamenti veteris Biblia Sacra (sive canonici Priscae judaeorum. Hanoviae, Andr. Wecheli, MDXCVI) Theodoro Beza Újszövetség fordításával, mintha az amsterdami Rijksmuseum Rembrandt-táblájáról, a Stilleven met folianten címűről származna. És a Kerek zsoltárnak nevezett könyv is, melyet az Árpád-kori települések vidékén, a legutolsó szerb-horvát háborúban szétlőtt Kórógy, Haraszti környékén használtak a 18. századtól. A nevét onnan kapta, hogy a borítótábla elrongyolódása után anélkül használták a gyülekezeti énekléshez. Az állandó lapozgatástól már-már körbeértek a miniatűr méretű könyv lapjai: széle-hossza egy lett, már-már szabályosan kerek.

Az ajánlások, dedikációk, pecsétek, könyvtári iktató számok is történetet írnak. A család felvidéki származá­sával kapcsolatos egy különösen rekonstruált, kiegészített, újrakötött könyv: A' Heidelbergai – avagy Palatin Cathecismusra való magyarázat. (Borosnyai L. János Erdélyi Reform. Superintendens. M. Vásárhelyen 1752. Cathecismusi házi kints). Ebben olvasható, hogy „1835től fogva Szántai Györgyé; Megigazgatta s ujjonnan kötötte Bátori János Úr 1836dik Évben”. Ladányi Kálmán az következő tulajdonos, aki így adja tovább: „Szöllősi Imre barátomnak a jó emlékezetnek okáért szeretettel adja Ladányi Kálmán.” A következő beírás: Szöllősi Imre 1884. Aug. 14. Ezt követi Apámé: „Kedves Imre bátyám könyvtárából emlékül 1937 okt. 1. Boda, Thomka Viktor.” Gróf Széchenyi István Lovakrúl írott könyvének sorozatában jelent meg a Magyar Practicus Tenyésztető is (Nemes Nagyváthy János, tekintetes nemes Zala-Vármegye Tábla Bírája által. Pesten, 1826. Petrózai Trattner Mátyás' betűivel, ‘s költségén). Mindkettő része lehetett a Széchenyi által kezdeményezett felvilágosodásnak, s bátran felvehették volna a Magyar Tallózó sorozatba is. Nem tudom, kinek volt ezekre szüksége, talán a Hertelenden élő nagyapámé, Thomka Kálmán kántor-tanítóé, aki lovat tartott, gazdálkodott. Az újonnan alakult Jugoszláv Királyságban 1918-ban, 1919-ben ugyanis elhagyni kényszerült az iskolát, a tanítói állást. Kosztolányi gimnáziumi igazgató apjával egyidőben vált kegyvesztetté: egyikük sem volt hajlandó letenni a hűségesküt az új kormánynak, szerbül sem akart megtanulni. A lojalitás ellentétben állt 48-as lázadó felfogásával és neveltetésével.

Emlékszem Édesapámnak arra az elbeszélésére, mely szerint az első és a második világháború után is talicskával tolhatták haza az arra járók az újvidéki, pancsovai, verseci, zombori, becskereki közkönyvtárakból utcára hajigált könyveket az arra járók. Az sincs kizárva, hogy a Közhasznu levelező (Segédkönyv vagy Házi Titoknok. Szerkeszté Bellagh József, Pesten, Emich Gusztáv, 1848.), melyben a Köz Könyvtár Egyesület Szabadkán pecsét van, ugyanígy kerülhetett valamelyik antikváriumba. Az antikváriumok az elhurcolt zsidók, németek, magyarok, az elszegényedett városi polgári családok könyveivel teltek meg minden történelmi törés és fordulat után. Egyszer nagy meglepetésemre egy Mosztári Magyar Könyvtár pecsétes könyv került a kezembe. B. Eötvös József Reformjában, mely Lipcsében, Köhler Károly Ferencznél jelent meg 1846-ban, például a Verseczi áll. Főreáliskola tanári könyvtárának 1905 jun. 24.-i pecsétje található.

A Hármas Kis-Tűkör melly a' Szent Históriát, a' Magyar birodalomnak és Erdély országnak Földjét, Polgári állapotját és Históriáját Gyermeke' számára leábrázolja, és amely „Rév-Komáromban nyomtattatott Weinmüller Bálint' betűjivel 1830.” a Verseczi M. K. Áll. Főreáliskola tanári könyvtáráé, Pesty Frigyes Az eltűnt régi vármegyék (Budapest, MTA Könyvkiadó-hivatala, 1880.) kötete pedig eredetileg a Pécsi Püspöki Joglyceum könyvtáráé volt. Ehhez a régióhoz kötődik Dante Isteni színjátékának dedikációja is. A pokol 1913-ban a Révainál megjelent kötetét így ajánlja a fordító: „Ajánlom e könyvet nagy tisztelettel és hálával Kaposi Józsefnek a kiváló magyar dantistának ki nagy munkámban megbecsülhetetlen tudásával és Dante-könyvtárának kincseivel támogatott. Ha e könyvnek érdeme van, az az ő érdeme is. Babits Mihály” Móricz Zsigmond szerzői aláírása a Barbárok 1939-es Athenaeum kiadásában két intimebb ajánlással egészül ki: „Apuka jó? Nekem igen. Móricz Erzsike. 1942. VIII. 15. Nemzetközi vásárból” A kötet harmadik ajánlása így hangzik: „Küldöm a könyvet aranyos kis húgomnak! Elbeszéléseiben Móricz világát kapod, a könyvvel pedig életemnek egyik felejthetetlen pillanatát: amikor életem az Övével találkozott – két héttel halála előtt s megismerkedtem leányával –Móricz Erzsikével. Elküldöm e könyvet neked, hogy pesti élményeimből Te is kapj egy keveset... Bátyád Viktor”

Az apák könyvtáráról való párbeszéd ötletét Tolnai Ottóban az a rövid üzenetem vetette fel, melyet a múltkori Kosztolányi-napok alkalmával küldtem. Kosztolányi Elsüllyedt Európa (Kosztolányi Dezső hátrahagyott művei 7. k. Szerk. Illyés Gyula. Nyugat Kiadó, Budapest, 1943.) című kötetében a „Thomka Viktor 943” aláírás olvasható. Ezekben az években várta Apám Pesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktori szigorlatát. Tézisét Jovan Dučić költészetéről írta.

Ugyanezen könyv másik ajánlásában ez olvasható: „Beának útravalóul szeretettel Erzsi. Útközben (Újvidék és Szabadka között, 1995. március 13.)” Juhász Erzsi az utazás izgalmában csupán arról feledkezett meg, hogy a könyvet eredetileg tőlem kapta kölcsön. Most az Ő könyveivel és az Új Symposion 1965–1983 közötti szellemi hagyatékával együtt szeretném visszahelyezni végleges helyére, ahol az együtt olvasott, írt, átgondolt és megvitatott könyvek töltik meg az áttetsző könyvtár polcait.

Városi Könyvtár, Szabadka, 2001. június 8.