1 (Határon ébredni)
Nem mindig jó dolog határon ébredni. Legszebb álmunkból (melyben éppen: repülünk!) ráz föl minket az őr, arcára nyitjuk álomittas szemünket. Pillanatra ismerőseink között kutatunk, hátha régi katonatársunk az illető - vagy csak álmunk folytatása. Töri a magyart; azt üvölti felénk: "papírok! papírok!" És akkor benyúlunk szépen a szívünk fölé - és nem találunk semmit.
2 (Amikor életemben legelőször)
Amikor életemben legelőször léptem át titokban a határt, akkor gondoltam először és utoljára úgy egy vadidegen emberre, mint az Istenre. Mert minden lélegzetvételem közben őrá gondoltam, az éppen azon az éjjelen szolgálatot teljesítő határőrre, akit pedig soha nem is láthattam.
3 (Egyszer éjszaka)
"Egyszer éjszaka szöktünk át a határon. Gyerekek voltunk még, és nagyon féltünk. Csak otthon meg ne tudják! Úgy osontunk vissza a határról, mint a vesztesek. Mint akik mindent elveszítettek - de nem árulják el senkinek."
4 (A határátlépés parancsolatai)
"Amikor a határt átléped, tilos hazagondolni. Más vélemények szerint határátlépés közben tilos az Istenre gondolni, és semmiképpen nem szabad kiejteni az ő nevét.
De hogy miért, azt nem akarják elárulni."
5 (Madarak és farkasok)
Azt mondják, a láthatatlan élőkön túl csak a madarak és a farkasok lépik át észrevétlen a határt.
Csak a madarak és a farkasok.
6 (A határőr álma)
Egyszer egy határőr azt álmodta, hogy nincs meg a határ. Kétségbeesve szaladt álmában mindenhová, de sehogyan sem tudta megtalálni, hol húzódhatik az országhatár. És ez akkora félelemmel és szorongással töltötte el a határőrt, hogy fölsírt álmában, és föl is ébredt. És csak akkor nyugodott meg, amikor ráismert a körlet ismerős fülledtségére és a társai szuszogására. Akkor a fal felé fordult, és újra elnyomta őt az álom.
7 (Levegőbeszéd)
"A határon nem lakik senki. Ha beszélni kezdek, mégsem a falnak beszélek, hanem csak a levegőbe. Ezt szeretem, testvéreim, mert tudjátok meg, áldott, áldott dolog a levegőbe beszélni!"
8 (Csillagkerítés)
"Azt mondják, minden határsértő az ismeretlenre gondol, amikor átlépi a határt. De van, hogy eltévednek, és akaratlanul újra visszatérnek az óhazába, ám nem ismerik fel azt. És úgy bolyonganak a határsávban, míg ki nem világosodik, hogy közben észre sem veszik, hogy otthon vannak. Aztán oly megadóan törik a bilincseket, mintha nem is lett volna soha más vágyuk, mint hajnalban ráébredni az igazságra. Csak egy határsértő szemével lenne szabad nézni a hazánkat.
S mi akkor a helyzet a határőrökkel? ők jutalomszabadságot kapnak minden elfogott határsértő után; eddig rendben is volna. Csakhogy a határőr is az ismeretlenre gondol, ha messzelátójával fürkészi a határt. És az egészben talán ez a legcsodálatosabb: két ember, akik még soha nem találkoztak egymással, ismeretlenül is egymásra gondolnak. Szóval, a határőr és a határsértő kapcsolata a legtitokzatosabb és legelemibb viszony, ami ember és ember között létezhet. S mindez a határon játszódik...
S határaink általában poros dűlőutak. Ha leszáll az éj, megkezdődik a titokzatos egymásra gondolás. Ha a fák meg a bokrok beszélni tudnának! De beszélni sajnos nem tudnak, csak sóhajtoznak a könnyű szélben. Tulajdonképpen egyedül a határon érdemes élni. És becsülnünk kell a szakembereket, akik csillagdrót-kerítéseket emeltek két ország közé, láthatóvá téve a láthatatlant. A határ a csillagos ég; s fájdalmasak a csillagok! Ahogyan egy őrmester szólta el magát: 'Hozzá ne érjetek; álom van beléjük vezetve!'
És az is csodálatos, hogy egyetlen határőr sem tudná pontosan megmondani, mit őriz, mit vigyáz. S legfőképpen, hogy mire vár."
9 (Az ő arca)
"Tudod, az a furcsa - mondta egy didergő határőr az esztendő leghosszabb éjszakáján a társának -, az a furcsa, hogy most valaki ránk gondol. Hogy itt, ezen a véget nem érő éjszakán valaki, aki nem ismer minket, és akit mi sem ismerünk, éppen ebben a pillanatban ránk gondol, és fél tőlünk. És mi is félünk, és most ezért beszélünk hangosan a sötétben. És hangos beszédünkkel akaratlanul is őt segítjük. őt, akit ma éjjel még akár meg is ölhetünk. És csak akkor látjuk meg az ő arcát, amikor már késő."
10 (Házőrzők a határon)
"Mert határon lakni, szívem, nem könnyű dolog. Estéink hosszúak és csillagtalanok. Ebeink égre emelt szemmel szimatolják a Hold helyét. Minden hiába; lázas kutyáink a láthatatlant keresik (hisz felhős az ég), és sírnak, hogy nem találhatják. S ha meglelnék végre mégis, hát torkának ugranának, és azt hiszem, széttépnék."
11 (A határtáncosok)
"Szeretem a határtáncosokat, akik végig tudnak úgy menni két ország határán, hogy közben nem esnek le egyik oldalon sem."
12 (Kimondani)
"Azt mondják, egyszer egy félkegyelmű, de mindenféleképpen írástudatlan csigavadász közvetlenül a határon állva elkiáltotta az ő nevét.
Ezt mondják, de többet nem mondanak."
13 (Az üvegbörtön)
...Mert a mi életünk valóban olyan, mint Kolumbusz és Kopernikusz előtt a világ. Van eleje meg vége. Üvegbörtön. Mindent látunk, és minket is látnak. Körülöttünk ijesztő végtelenség. A véges élet olyan, mintha ez volna az egyetlen forma. Faltól falig egy átlátszó börtönben. Átlátszunk. A határtalant látjuk egész életünkben, míg a határban dolgozunk, szorgos földművelők. S ha valóban nincs határ, úgy csak ennek a játéknak van értelme, ami az evilági élet. Csodálatos labdajáték, melyet láthatatlan nézők néznek. A fejünkkel játszunk, s néha a partvonalon túlra száll labdánk. Üvegbörtönben élünk, idő előtt születettek.
- Uram, a gondolatmenete szerint inkubátorban élünk halálunk órájáig. Nem mondom, tetszetős elképzelés. Az inkubátor valóban olyasmi, mint a véges világ fölé boruló ég képe a korai középkorban. Szép gondolat! Börtön és védelem. Szabadságunk áttetsző határa, melyen saját leheletünk a homály. S ugyanakkor életfeltételünk, ha inkubátor; hisz nélküle meghalnánk, koraszülöttek. Az örök életre fejletlen még a légzőszervünk. Nem bírnánk el erősebb levegőjét. Belepusztulnánk. S halálunkkal elhagyjuk üvegharangunkat, mely reánk borul.
14 (Hószakadás)
"Álmomban a határon jártam, és úgy esett a hó, mint valami szemérmetlenül szelíd parancsolat, és én arra gondoltam, foszlik a függöny, ne engedd, Uram, hogy meglássam a Te orcád."
15 (A határ könyve)
Áll a határon egy kastély, nem lakik benne senki, lakóit régen előzték, azóta üres. Igazi szellemház. A csigavadászok járnak csak oda nyáron megpihenni, és szerelmeskedni. Azt mondják, számtalan lélek kezdte meg ott földi pályafutását. S azóta sokan úgy hívják a kísértetkastélyt, hogy "szerelemház". És akkor még nem is szóltunk az írásokról a falon. Mert a szerelmes csigavadászok meg a hősölő határőrök úgy teleírták a kastély falát a szerelmeik nevével meg a hátralevő napjaik számával, hogy elolvasni az összes feliratot talán több napba is beletelne. És akkor az üres ház a határon nem más, mint egy hatalmas, gazdátlan könyv, melynek oldalai: falak, s melynek szerzője (és szereplője) bárki lehet, aki egyszer belépett a kapuján - s valóban, ebbe a hatalmas, omladozó könyvbe bármikor beléphet az ember, mert minden ajtaja nyitva áll.
16 (Ismeretlen)
Olyan az egész, mintha egy behavazott pusztában haladnál, és égen-földön nincsen semmi jel, de érzed, nem szabad megállnod semmiképpen, és nem szabad már visszafordulnod sem. És akkor, amikor már nem számítasz rá, hirtelen nyomokat találsz; hogy állatét vagy emberét, az egyre megy. Elindulsz hát a nyomokon, és titokban örvendezel, és mész, egyre mész a behavazott pusztában, talán már vérnyomokat is találsz (olyan vadász vagy, akinek nincs fegyvere), és egyre feszültebb, ugyanakkor egyre boldogabb leszel - és akkor hirtelen véget érnek a nyomok, és te ott állsz a behavazott puszta kellős közepén, és nem mozdulsz - mondom, akkor nem szabad majd kétségbeesned - inkább csak mosolyogni fogsz akkor -, és azt kell majd suttognod magad elé: "elejtettem, elejtettem", és akkor a te suttogásod égbe-kiáltás lesz.