Helyszűke – Mások élete

Urbán Anikó
Emlék

A sarkon várt rá, rövidnadrágban volt, pedig hűvös volt még az idő. A megálló korlátjának támaszkodva cigijét nyugodtan szívta. Felette egy cseresznyefa épp, hogy rügyet bontott – talán túl korán? Amikor meglátta elmosolyodott, s mielőtt elnyomta volna a csikket, egyet még hosszan beleszívott.

A lány túlságosan is fel volt öltözve, haja magas kontyban, gyapjúsálja szinte egész arcát eltakarta, csak szép, mandulavágású szemei árulták el, hogy mosolyog. A sál egyik vége kicsúszott a kabátból és a vállát paskolta, ahogy a megállóhoz sétált. Elhúzta arcából, hogy csókot adjon a fiúnak, aki átkarolta a derekát.

Ekkor oldott ki a gép, szemvillanás töredéke alatt a lencse mögötti pupilla kinyílt és bezáródott. Kezdő fotós volt, sok ambícióval. Később lányuk tőle kapta az egyetlen képet, amit múltjaként hordozhatott.

| Vámos Mónika: Mások élete 2. >