Balkán Magyar Irodalmi Klub – Balkanski klub mađarske književnosti
Korpa Tamás
A gleccserből jött Szent története
Aztán a kocsonyás, darabos vízben még
úgy liftezett fel-le, fel-le, mint az üdítő fekete
karanténjába zárt jégkocka.
néhány részletet bírt el magából.
az első napon felköhögte a gleccser, a stég
végéig jutott. zsibbadt volt még, erősen kába.
a második nap délutánján nagy pórázt
kötött a halászok hálójára: kifogták,
vállukra vették; a nagyáruház szűk,
alaktalan folyosóján megtartotta
első igehirdetését (szinte kihallatszik e versből,
a koccanás. s amint lábait keresztbe téve, ütemesen
dobolt, érni kezdett tenyerében a lap belül).
a harmadik nap: keresetlen. ilyenkor
horzsolja át a féknyom, az utca terveit.
ilyenkor bűnhődnek a pótapák, bébiszitterek.
a negyedik napon rövidítette le a harmadikat s a fűtésszezont.
az ötödiken feltámasztott egy gonddal elvermelt
kisállat-tetemet. a hatodikon Szilánkos Törést,
Karizmatikus Csuklót és Gyulladt Térdet.
a hetedik napon érte a megkísértés: visszakapta
az Adrenalint, s gyűlni kezdett szája szélén,
az az izgatott szürke lejtés, ami egyszer hagy mindenen
nyomot. a legősibb Pótapa molesztálta a Dogmát.
hurkot vetett neki, megkínálta székkel.
és mikor a karfa turbinái beindultak vele,
mint egy ittas arkangyal nézett, tétován, széjjel.