Balkán Magyar Irodalmi Klub – Balkanski klub mađarske književnosti
Szőllőssy Balázs
Utazgatunk, utazgatunk

Sekély a part, innen már
– gondolod még magadban –
hurcolkodj tovább: begyűjtöttél
néhány történetet, feltűzöd,
mint lepkegyűjteményt, a felső
kalapba pakolod, megfér a többi közt,
mind egyszínű, tiéd, felmálházol,
találsz egy random buszmegállót,
és itt hagyod, megint félben, a tájat.

Nem érdemes még megrekedni
– gondolod már zötyögve
újabb kimondhatatlan nevű
dombvidékek között –,
talán soha, soha nem mondod pontosan,
hogy készen állnál arra,
hogy nem visz máshová az életed, elkóborolsz,
de mindig visszajössz, vagy új helyen
egy megkezdettet továbbépítesz.
Hiszen szélességben is
van épp elég világ – kérdés,
hogy mély-e egyáltalán.
Milyen egysége van?

Másokkal éppenséggel összehord a sors:
egy japán lánnyal találkozol
a buszvégállomáson, együtt isszátok át az éjszakát;
beszélni nem nagyon tudtok egymással,
de hajnalban együtt nézitek egy
nagyon régóta ottfelejtett tó hullámait.
A városka alszik még, mikor
kiléptek egymás életéből, a környezet
két teljesen különböző módon
nem mond számotokra semmit,
hacsak nem még egy történetet:
feltűzöd ezt is, gondosan,
megfér a többi közt, mind egyszínű –
aztán találsz egy olcsó panziót egy éjszakára.