Benes László: Postlinguitas I.
Özönvíz
A trópusi vihar, amely e késő éji órában is lankadatlan hevességgel tombolt Minerva Islas térségében, nem szívesen látott, ám igencsak gyakori vendég volt a még a legközelebbi szárazföldtől is meglehetős távolságra eső parányi szigetvilágban, és mindig is itt, a Pannon-tenger déli peremén volt a legkifejezettebb. Maga Minerva Islas tulajdonképpen egy a tengerből meredeken égnek törő, vagy fél kilométer hosszúságú, egyetlen enyhébben lejtő felén sűrű növényzettel benőtt, ám többnyire kopár gránittömb volt, amely valaha – a Nagy Vízözön előtti korban –, az egykori Alvidék egyedüli hegységének, az Alma Monsnak a csúcsát képezte. A kétoldalt nagyjából egyvonalban elhelyezkedő, hajdanán az említett hegyvonulat gerincének kiemelkedőbb részeit alkotó, apróbb szigetecskével egyetemben már évtizedek óta dacolt az orkánerejű szélviharok ostromával, a napokig kitartóan ömlő esővel, és a hirtelen lezúduló felhőszakadásokkal.
Penekrator most már a sűrű esőfüggönyön át is tisztán látta a sziget lámpasorának fehér pontjait, és a kavargó sötétségbe szabályos időközönként belehasító, a tajtékzó víztömeget végigpásztázó reflektorok vakító fénynyalábjait. Ha nem kötötte volna le minden figyelmét a toronymagas hullámhegyeken történő állandó egyensúlyozás, majd onnan a mély hullámvölgyekbe való tehetetlen zuhanás utáni felszínre evickélés gyötrelme, akár ki is számíthatta volna, hány karcsapásnyira lehet a felbőszült őselem haragja elől biztos oltalmat nyújtó, a Minerva Islas innenső felén mélyen a tengerbe nyúló kavicsos parttól. Végső ideje is volt, hogy célhoz érjen, hiszen már csaknem a végkimerülés határán állt. Helyzetét nem könnyítették sem a búváröltözékébe varrt ólomlapok, sem a derekát övező súlyfüzér, de még a hátára csatolt nehéz oxigénpalackok sem; a háborgó víztömeg még a felszín alatt is a kénye-kedve szerint sodorta ide-oda. Ezért az irányvonalat csak iszonyú erőfeszítés árán tudta tartani.
Ha sejtette volna, milyen emberpróbáló feladat előtt áll, bizonyára bele sem fog az egészbe. Induláskor azonban még biztos volt abban, hogy nem ütközhet különösebb nehézségbe, akár ilyen viharban sem, a kis szigetük – ahol anyjával éltek – és a Minerva Islas közötti táv megtétele, hiszen kitűnő úszónak mondhatta magát. Ugyanis születésekor már régen a tenger volt az úr, nemcsak ebben a régióban, hanem mindenütt a kék bolygón. Így süvölvény korától lételeme volt a víz. Csupán édesanyja meséiből kapiskálta, hogy milyen is lehetett ez a táj az ő kislánykorában, amikor nagyobb összefüggő vízfelületet errefelé még mutatóban sem lehetett volna találni. Ám akkortól kezdve erőteljes és egyre gyorsuló éghajlati változás állt be. Az történt ugyanis, hogy a levegő széndioxid-koncentrációja rohamos növekedésnek indult, s mivel ezt a széndioxid-többletet az óceánok szippantották magukba, vizük óriási mértékben felmelegedett. E meleg víztömeg fokozott párolgása következtében azután mind több és több pára került a légtérbe. A gyorsan emelkedő nedves légtömegek erős légmozgásokat gerjesztettek és nagy esőzéseket, viharokat idéztek elő. Közben az átlaghőmérséklet is folyamatosan növekedett, aminek következtében a sarkkörök jégtakarója a minimálisra zsugorodott. Végül a jég mint olyan szinte teljesen eltűnt a földgolyóról. És „megjöve az özönvíz a földre.”1
Míg az évezred elején a nagyvárosok lakossága növekedett állandóan fokozódó ütemben, addig a Nagy Vízözön után a gigapoliszok, de még az országok is végleg eltűntek. Mivel az óceánok szintje egyre rohamosabban emelkedett, a lakható földterület pedig egyre csak zsugorodott, a szárazföldért, vagyis a puszta létért folytatott kíméletlen küzdelem iszonyatos mértékű emberáldozatot követelt. A termőterület és az energiaforrások nagymértékű csökkenése általános élelmiszer- és energiaválsághoz, majd hosszan tartó véres háborúhoz vezetett. Később a Déli-sark jégtakarójának drasztikus olvadásával rengeteg ismeretlen, ott már évezredek óta jégbe fagyott vírus éledt újjá és szabadult ismét a levegőbe. Mire megtalálták az ezernyi fajta kórokozó terjesztette járványok ellenszerét, addigra már a Föld lakossága is a kihalás szélére sodródott. A radikális népességcsökkenéshez nagymértékben hozzájárult továbbá az az akkorra már általánossá vált törekvés is, hogy szinte senki sem vállalt többé gyermeket. A többségében már idős emberek kis csoportokban, nagy távolságra éltek egymástól. A szóban forgó régió: a Kárpát-medence déli pereme – a már említett néhány apró sziget kivételével – úgyszintén víz alá került. Ám e tucat szigetecske elegendőnek bizonyult a kisszámú lakos számára, sőt még lakatlan is akadt közöttük.
Kilátástalan helyzetében Penetratornak csupán az volt az egyedüli szerencséje, hogy a vágtató hullámok egyenesen a part irányába sodorták. Azonban ez sem volt vakvéletlen, hiszen már vízbemerülésekor számolt efféle lehetőséggel, és be is kalkulálta a Minerva Islas megközelítéséhez szőtt tervébe. Amikor egy különösen nagyra nőtt hullám hátáról éppen a mélybe zuhant, eszeveszettül kapálódzó lába kavicsos vízfeneket súrolt. A háborgó tengerár taszigálásától imbolyogva, nagy nehezen talpra állván, örömmel tapasztalta, hogy a víz csupán a mellkasáig ér. Most már, a feje felett át-átcsapó hullámok közepette, kúszva-mászva araszolt tovább. Mindennemű óvatosságot sutba vetve bukdácsolt karnyújtásnyira lévő célja felé, csak olyankor lapult meg ösztönösen egy pillanatra, amikor hirtelen a mozgásérzékelő fényszórók hatósugarába került. Hiszen ebben a tombolva sistergő káoszban igazán nehezen lett volna azonosítható, már a hínárkötegnek álcázott könnyűbúvár öltözéke miatt sem, arról nem is beszélve, hogy a sziget őrzésvédelmi központjának éjszakai ügyeletese sem interveinálhatott folyton minden egyes, az ilyen viharban számtalan, tengerben hánykolódó uszadékfa miatt. Amikor a derékig érő vízhez ért, lerántotta oxigénpalackjait, lecsatolta a deréksúlyokat, lehúzta az úszólapokat, kimászott a partszegélyig, és a kimerültségtől aléltan a kavicsszőnyegre zuhant.
Jó fél órát fekhetett ott, amíg annyi erőt nem gyűjtött, hogy elindulhasson a sziget belseje felé.
[Folytatás: Halhatatlan irodalmárok >]
1 1 Móz 7,10