Lopom Isten árnyát,
Nekem csak ez maradt!
Suttogó kövek közt
Ijedten keresem azt.
Sziszegő éj köröttem,
Surranó csepp alattam
Megfordulok. hirtelen
Fagy forró szavam.
Jeges lesz a torkom
A lég öreggé mállik,
Elfut a hangom
Könnyem is fázik.
Belémgyűri mását
Élőt és halottat,
Lopom Isten árnyát;
Nektek már nem maradt!
Hazudnék, ha azt mondanám,
Soha nem nyomtak el,
Mint elhasznált csikket
Egy gyenge női kéz,
S mikor látja, hogy a tő
Még lopva csendben ég,
Ráköp, s munkához lát,
Kitakarít, felmos,
Ajka a homlokomhoz
Jeltelen arccal
Megtörve tapad.
"Merre jársz, fiam?"
Én csak füstölgök,
Távoli zavarban
Örökké várja.,
De elakadt szavam.
Szekrénynek szédül
Mikor nagyságos titokban
Fájó huzat csapkodja
Kopár szobákban
Az ablakokat.
Szőnyeget ráz,
Szabadulni készül
A megfáradt füst
Szürkés fellege
A világon Keresztül szökik
Fátylas szemeibe.
Pihen, majd szokott közöny
Lesz úrrá rajta,
S a sóhajjal telt ágyneműt
Tovább rázza,
Kávét iszik, mosogat,
Egy résnél megáll,
Rámgyújt, rámhederít
Füstömben keresgél
"Mi múlt, mi jövő?"
S elszalad mellettünk
Egy sietős Úr, az idő.
Nem Gyuri, én nem.
Igazad volt: nem a
"Halottak élén"
De nem is (ez egy
másik vers) a végén,
Ahogy te mondtad:
"a hátuk megett"
Nem Gyuri, én nem.
Ti arra mentek,
Meneteltek (amerre akartok)
Én a másik irányba,
A bevégzett végtelenbe,
Könnyes közönytelenségbe
Ballagok bele,
Egymás/ik útját nem
Keresztezve.
Nem Gyuri, én nem
Ismerek istent
(még nem találkoztam vele)
Ezt is te ihletted,
S csak lóg a légbe,
Néha lehullva megreped
Legyints: "Nem kár érte!"
De ha keresnek engem,
A sorba üvöltik
Felejthető nevem,
Legalább te mutass
A másik irányba,
S mondd meg nekik:
"A semmi felé tart,
De hiába."