Székely András Bertalan
Sorkérdések orvosa*

"Azoknak a nemzeteknek, népcsoportoknak, amelyeknek a korpiramisa széles alapokra épül: jövője van. (Nevetnek is. Úgy, hogy mind a 'negyvenkét' foguk látszik...) A szűk alapokra épült korfák társadalmának történelme van. Dicső múltja. Akár a falra is akaszthatják, vigasztalásul, mint koldusházban a nemesi kutyabőrt, le is fényképezkedhetnek vele, vagy tükrük elé helyezhetik, mert a valós, az életes élet törvényei szerint mennek ki a divatból. A lefelé szűkülés fokmérője szerint válnak múlttá, történelmi adattá, mint szép, erős épületek hajdani lakói meg a kihalt nemzetek. Lassúbb vagy sebesebb kihalásra ítélték magukat, saját fajtájukat más nemzetekre, népcsoportokra hagyva, hogy helyüket elfoglalják a földkerekségnek azon a részén, amit hazájuknak mondtak, ahol laktak. Ezt a jelenséget hívják úgy, hogy 'fehér pestis'. 'Fehér halál'."

A fenti, véleményem szerint népünk egyes számú alapkérdését feszegető gondolatokat Burány Béla orvosprofesszor vetette néhány éve papírra, akit a Mocsáry Lajos Alapítvány kuratóriuma ez évben a délvidéki magyarok közül Mocsáry-díjra javasolt. 1931-ben született a Tisza menti Zentán. Középiskoláit szülővárosa Magyar Királyi Állami Főgimnáziumában kezdte 1941-ben, s fejezte be 1949-ben. Zágrábban vette át orvosdoktori oklevelét 1956-ban. Vajdaságban elsőként tette le az epidemológus szakvizsgát. Mint a nem fertőző betegségek járványtani szakorvosa, 1961-től Zentán építette ki a szolgálatot, majd 1967-től Újvidéken a Tartományi Közegészségügyi Intézet járványtani osztályának főorvosa, részlegvezetője, emellett bekapcsolódik az orvosegyetemi oktatásba. Az 1975-ben megvédett kandidátusi értekezése alapján elnyeri az orvostudományok doktora címet, a következő évben egyetemi docens, 1981-től egyetemi magántanár, 1987 óta pedig rendes tanár az Újvidéki Egyetem orvosi fakultásán. 1991-től az 1997. évi nyugdíjaztatásáig a kamenicai Onkológiai Intézet járványtani osztályát vezeti.

Népegészségügyi ténykedéséből kiemelkedik az első szerbiai rákregiszter elkészítése, a csecsemőhalandóság tanulmányozása, s különösen a délvidéki magyarság népmozgalmi folyamatainak a vizsgálata. A bevezetőben jelzett "fehér halál szindróma" jelenségre évtizedek óta figyelmeztet, vagyis hogy a születésszám csökkenése, a népesség elöregedése mellett, az egyke, a kivándorlás mind a nemzetrészünk vészes csökkenése irányában hat. Gyújtó hangú írásokban tudatosítja a gondokat, ösztönöz a szülők s az egész közösség szemléletváltására. Egy összmagyar - az anyaországra s az elszakított nemzetrészekre egyaránt kiterjedő - vitálstatisztikai helyzetkép elkészítését szorgalmazza az egész nyelvterületünkön tapasztalható gond tudatosítására, a folyamat leállítására s majdani megfordítására. E területen a legújabb az 1998-ban, Újvidéken megjelent "Szakad a part" c. nagy visszhangot kiváltott könyve, amely a "Tünetek magyarságunk kórélettanából" alcímet viseli.

Három orvosi szakkönyve és 160-nál több tanulmánya, szakcikke mellett 1962 óta 17 kötetben tette közzé a szellemi néprajz területén végzett gyűjtőmunkája eredményeit. Juhásznóták, rabénekek, balladák, gyermek- és játékdalok, katona-és más népdalok mellett paraszti önéletírásokat, népművészeti hímzésmintákat adott ki. Nemzetközi összehasonlításban is úttörő munkát végzett a délvidéki magyar erotikus népmesék több kötetben való, szöveghű megjelentetésével.

A Mocsáry-díj 1999. évi, délvidéki kitüntetésére a fenti - a számomra egyedül hiteles, németh lászló-i teljességű hungarológiai - munkásságával, különösen népe biológiai pusztulása gondjának a tudatosításával szolgált rá. Ebbéli érvelését nem utolsó sorban az is hitelesíti, hogy ő maga öt gyermek édesapja.

Béla bátyánk egy tavalyi nyilatkozatában olvasom: lélekszámbeli fogyásunk "a Kárpát-medencei magyarság legriasztóbb és legösszetettebb egészségügyi és népességi problematikája. A hivatalos népszámlálási adatok szerint 1961 és 1991 között a vajdasági magyarság lélekszáma 101 625-tel fogyott. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 30 év alatt a magyar lakosság száma 22,9 %-kal csökkent. Még pontosabban: naponta 9,2-del többet temetünk, mint dajkálunk (...) A hadba hurcolás elöl a határon kívülre menekült mintegy negyvenezerre becsült magyar fiatal hiányában, akiktől a biológiai reprodukciós szerepbetöltés lett volna várható, a felgyorsuló zuhanó tendenciákban a délvidéki magyarság számcsökkenése naponta húsznál többre becsülhető. A hivatalos források alapján közzétett adatok szerint Magyarország lakossága évente 31 000 lakossal csökken, naponta 85 fővel - tíz év alatt ez egy megye eltűnésének felel meg. Az összmagyarság lélekszáma a Kárpát-medencében pedig naponta háromszámjegyű számmal kevesebb (...) Adott életkörülményeink között a fehér halálból kivezető egyetlen kiút az öntudat. Azt kell felfognunk végre, hogy a kétgyermekes családmodell a szimpla reprodukcióhoz sem elég. Az egykézés pedig tudatos nemzetgyilkosság (...) A probléma teljes nyelvterületre szóló tudatosítása a folyamat leállítását, megfordítását még elősegítheti. Egy lépésváltás itt és most egy új honfoglalással érne fel."

Mivel mi az élet s nem a halál pártján állunk, hinnünk kell Burány doktor igazában, s megtennünk kinek-kinek a maga őrhelyén minden tőle telhetőt e lépésváltás mielőbbi megvalósítására.

* Elhangzott 1999. október 23-án, a kárpátaljai Nagyszöllős ferences karitatív központjában, dr. Búrány Béla Mocsáry-díjának laudációjaként.