A fiatal vajdasági
magyar írók helyzete

Avagy
Adalékok a hatalom természetrajzához


Tisztelt írótársak!

"Magát a hatalmat soha senki nem látta, nem tapintotta, sem más módon nem mérhető, egyáltalán nem hozzáférhető az emberi tapasztalat számára. A hatalomról beszélni szinte annyira lehetetlen, mint magáról az Istenről" - állapítja meg az egyik szövegében Ivan Urbančić. "Az Isten önmagában nem felismerhető, csupán energiáin, tettein vagy tevékenységén keresztül. (...) Amit mi empirikusan érzékelhetünk, mérhetünk és amit általában hatalomnak nevezünk - az a valójában láthatatlan lények egymás közötti viszonyából eredő effektus, módozat, eredmény." (I. U.) Filozófiai szempontból tehát a hatalom az valami elvont, a gyakorlatban azonban korántsem absztrakt fogalom; nagyon is konkrét, képviselőire ujjal mutathatunk: te, te, te...
A hatalomnak úgymond szinonimája az elnyomás. A hatalom természetéből eredően nyom el. Elnyom, ha általad veszélyeztetve érzi létét, vélt igazságait. A hatalom éppen ezért nem tűri sem az ellene, sem az intézményei ellen irányuló bírálatot. Vagy ahogy Kolakowski fogalmaz: "Minden establishment óvakodik a kritikától... Az establishment minden egyes bírálata valamely meghatározott hagyomány bírálata." A hatalom sokféle lehet, de a bennünket most érdeklő hatalmat önlétéből eredően politikai mozzanatok éltetik; tehát politikai jellegű, annak az alárendeltje, még ha történetesen Irodalmi Hatalomnak nevezzük is. Mivel nincs hatalom elnyomás nélkül, aminek pedig dialektikus ellentétpárja a szabadság, megállapíthatjuk, hogy a hatalom - ismét csak természeténél fogva - a szabadság (gondolatszabadság, szólásszabadság, sajtószabadság...) korlátozására törekszik. A szabadságot csak deklaratívan tudja elképzelni, s csupán elméletben szorgalmazza a véleménykülönbségeket, a vitát, a dialógust, a gyakorlatban azt akkor sem teszi lehetővé, ha legtöbbször azonos platformról indul is. Bár "...mindazon kérdések esetében, ahol az ész használata lehetséges, ugyanúgy lehetséges a kommunikáció, a vita s a dialógus is". (L. K.) Csakhogy a hatalomnak nem az értelem a fegyvere! A partnerek számára egyenlő vitafeltételeket igénylő dialógust elkerülendő, vitatársát ellenzéki jelzővel látja el - és eliminálja!
A hatalom önvédelmi mechanizmusa állandó működésben van, látszólagos nyugalma ellenére sem "pihen": a helyzetet kémleli, és "lecsapni" készül. Mint tette az 1983 első felében a fiatal vajdasági magyar írókkal, itt, Újvidéken!
1983. május 9-én a VSZISZ TV (Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmánya - a szerk.) elnöksége megvonta a bizalmat az Új Symposion társadalmi, művészeti és kritikai folyóirat fő- és felelős szerkesztőjétől és szerkesztőbizottságától. Mivel e döntését a Forum Hetilapok KSZ-alapszervezetének (Kommunista Szövetség - a szerk.) megállapításai alapján hozta meg, eszerint vázolom itt föl én is az ellenünk felhozott vádakat. (Mindez szerbhorvátul, az ügyre vonatkozó egyéb fontosabb dokumentumokmal együtt a Književna reč 1983. május 25-ei, 211. számában látott napvilágot.)
A Forum Hetilapok KSZ-alapszervezete, miután az Új Symposion Kiadói Tanácsa vajmi kevés kivetnivalót talált a lap tevékenységében, "illetékes" elvtársak intervenciója nyomán, 1983 márciusában két (2) ízben is foglalkozott a folyóirattal, s néhány "figyelemre méltó" megállapításban támadta meg annak a szerkesztőit és alkalmasint munkatársait. Vegyük sorban a vádakat:
1. privatizáció és bezárkózás;
2. Tolnai Ottó Gojko Djogóhoz írt Orpheusz új lantja című versének közlésével az állítólagos Djogo-féle kvázi Tito-ellenes "eszmék" szócsöveként léptünk föl;
3. Radics Viktória Színház a színházban című, a Sterija Játékok átszervezésével foglalkozó glosszájának megjelentetésével "bíráltunk" és "személyeskedtünk";
4. Csorba Béla Előre, pennabajnokok című, néhány soros jegyzete sérti az újságírást.
Majd pedig: "eszmei érzéketlenségre és politikai éretlenségre vall"(?)
5. a Boro Krivokapić-féle Krleža-interjú részletének,
6. egy Nikola Miloševićtyel készített interjú részletének és
7. Gojko Nikoliš Goli otokról írt cikkének átvétele a Književna Rečből.
Illetve:
8. Meg nem nevezett külföldi szerzők közlése, akik hazájukban ellenzékiekként vannak számon tartva, és
9. "Sajnálatos politikai félreértésre adott okot"(!!) Illyés Gyulának Egy mondat a zsarnokságról című, rendkívül fontos versének megjelentetése.

Majd pedig frappánsan így summázták az egészet:
"A fenti megállapításokból következik, hogy a folyóirat szerkesztési koncepciójából esetenként hiányzott a JKSZ (Jugoszláv Kommunista Szövetség - a szerk.) politikai programjának szelleme, eszmei irányvonala. Ennek folytán a folyóirat lehetőséget adott arra, hogy tőlünk idegen, önigazgatási rendszerünkkel ellentétes, pártunk irányvonalát meghazudtoló, kétes eszmeiségű, ellenzéki ízű anarcholiberalista és újbalos gondolatok szivárogjanak be a folyóirat hasábjaira."

A vádakat akkor is - most is - visszautasítottuk, és könnyen cáfoltuk:
1. A privatizáció és a bezárkózás vádja légből kapott, a kiadói tanács által is méltányolt számadatokkal és a közölt szerzők névsorával bizonyítottuk be az ellenkezőjét.
2. Tolnai ama bizonyos versével - melynek esztétikai kvalitásait a kiadói tanács is elismerte - kizárólag a költő/költők bebörtönzése ellen emelte föl a hangját, s azt hiszem, ez korántsem elítélendő gesztus.
3. Radics Viktória írása volt úgymond bukásunknak - mai véleményem szerint - legkézzelfoghatóbb előidézője. A glossza ugyanis két - a Sterija Játékok átszervezésében is ludas - "menő" tartományi politikus nevét is említi, akiket ez igen érzékenyen érintett. A hatalom képviselői saját pókhálójuk foglyai, és elviselhetetlen számukra mások szabadságának látványa. Mivel tekintélyelvűen gondolkodnak, másoktól szintén elvárják a tekintélytiszteletet. A tekintélyelvűség nem az értékek irányából közelíti meg a tényeket és a tényezőket, hanem a hatalmi hierarchiában elfoglalt szerepük, illetve jelentőségük szerint. Ebből következően a jelzett struktúra felsőbb létrafokán levőek nehezen szenvedhetik el az alsóbb fokon állóktól a bírálatot, e hierarchián kívüliektől pedig sehogy sem(!).
4. Csorba Béla szellemes fricskája nem az újságírás ellen irányult, hanem az "új kódex" melléfogásait célozta, jogosan, ezért alaptalan fölötte az ítélkezés.
5., 6. és 7. A Krivokapić-, Milošević- és Nikoliš-közlések fordítások voltak, hazánkban már megjelent publikációk alapján. Csak a "felparcellázási" törekvéseknek köszönhető, hogy az ország más tájain simán leközölhető szövegeket ismét másutt repressziók követnek.
8. A külföldi ellenzéki szerzőkkel kapcsolatban: hazájukban hivatalosan ellenzékieknek tartott szerzőket az Új Symposion nem jelentetett meg! Azok a külföldi írók, akiknek folyóiratunkban helyet adtunk, hazájukban és hazánk - sőt, mi több: Vajdaság - más lapjaiban is publikáltak/publikálnak;
9. Illyés Gyula 1950-ben írt, Egy mondat a zsarnokságról című antisztálinista(!) verse ellen pedig csak azok hadakozhatnak, akik magukra értették annak üzenetét.

S mindezek után még anarcholiberalistának és újbalosnak is elkeresztelve, noha a két fogalom mintha némileg ellentétesen viseltetne egymással szemben...

Ezekre az üveglábakon álló "megállapításokra" támaszkodott tehát az Új Symposion alapítójának, a VSZISZ TV-nak az elnöksége. (Meg kell itt jegyeznem, hogy az ifjúsági szövetség olyan gyűlésére sem hívta meg a szerkesztőség tagjait, sem engem, mint akkori fő- és felelős szerkesztőt, amelyen az Új Symposion ügyét tárgyalták! Annak az ülésnek a végén pedig, melyen meghozták leváltásunkról a döntést - ahol hívatlanul megjelentem, lévén, hogy az én/a mi bőrünkről tárgyaltak - az elnöklőnő kijelentette, hogy az elkövetkezőkben jobban oda kell figyelni, hogy a nem meghívottak ne vehessenek részt az üléseken!) Egy folyóirat teljes szerkesztőségéről, fiatal alkotók sorsáról döntöttek olyanok - mint az ifjúsági szövetség akkori elnökségének tagjai -, akik többen e lap elnevezését is tévesen ejtették, arról nem is szólva, hogy a magyar nyelv ismeretének hiányában a lap tartalmát sem ismerhették! De kit is érdekel ez? Hiszen fantomfogalmakkal szemben folyik a harc, s esetünkben az anarcholiberalizmust és a szélsőbalosságot stb. ítélték el, anélkül, hogy valaki is feltette volna a kérdést: vajon ezeknek a fiatal íróknak van-e mindehhez közük? Senkinek sem jutott eszébe felülvizsgálni a Forum Hetilapok KSZ-alapszervezetének megállapításait, noha senki előtt nem titok, hogy ebbe az alapszervezetbe több olyan hangadó író is tartozik, akivel az Új Symposion korábban vitát folytatott, illetve irodalmi tevékenységéről írt elmarasztalólag. Egyetlen húzással szorítottak margináliára egy teljes nemzedéket, fiatal író értelmiségieket, akik gondolkodni merészeltek, esetenként kételkedni is, szemellenzős gondolkodás helyett.

Az igazi kálvária azonban csak ezután kezdődött!

A kisistenek, azzal az álcával, hogy környezetük javát szolgálják, saját posztjaik megszilárdításán dolgoznak szüntelenül. A vajdasági magyar lap- és könyvkiadás teljhatalmú, monopol intézménye az újvidéki Forum Kiadóház. Ha valakinek a "likvidálására" parancsot kap, az eleve elvégeztetett, mivel a Forum bélyege nehezen mosható le, s mivel nemcsak a magyar könyvek kiadója a Forum, hanem szinte minden vajdasági magyar lapot itt nyomnak. A kiszolgáltatottság tehát teljes! Ezért érthető a Dolgozók nevű szakszervezeti lap minapi tette is, amely ugyan egy irodalmi vita során a bennünket rágalmazó cikket közölte, a válasz elől azonban úgy zárkózott el, hogy gyorsan lezárta a vitát. Mondanom sem kell, hogy egyéb lapok sem fogadták el a közlésre felkínált választ.

De mivel magyarázható, hogy annak idején a Komunist vajdasági kiadványa is csak ellenünk mert vagdalózni, s amikor a lap újságírójának sületlen írását megválaszoltuk, azt a sajtótörvényre való hivatkozásunk ellenére sem közölte?

Azt hiszem, itt valaki valakitől fél!
Vagy mindenki mindenkitől?

És ha mindehhez még hozzáteszem, hogy felelős főszerkesztői munkakörömből való leváltásom óta - mintegy két (2) éve már - hiába pályázok meg munkahelyeket, hol a VDNSZSZ (Vajdasági Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége - a szerk.) káderbizottsága, hol valaki más "fúr meg..." És ha azt is elmondom még, hogy az esetem nem egyedi... Hogy a régi szerkesztőség egyik tagját egyetlen magyar napilapunk menesztette nem mindennapi módon... Hogy a másiknak az egyetemen nem hosszabbították meg asszisztensi státusát, mert, mint az indoklásban áll: politikai "múltja" tisztázatlan... Stb., stb.
Kérdem én, meddig fog még ez a hajsza tartani?

Meg kell még azt is jegyeznem, hogy a Vajdasági Írók Egyesülete sem tűzte napirendre soha ügyünket, noha még frissiben voltak bizonyos egyéni kezdeményezések erre vonatkozóan.
Ezért kérem a jugoszláviai írók kongresszusát, hogy vitassa meg a fentebb vázolt ügyet, és foglaljon állást vele kapcsolatban.

Temerin, 1985. március