Bakos András
Az oroszlánok hangja

Az óvodában sokáig nem akarták elhinni, amit a kisfiam mondott; hogy mi minden reggel és este halljuk az oroszlánok hangját. Ez az üvöltés majdnem olyan, mint amikor egy kés hegyével csíkot karcol az ember a földre terített szemcsés kátránypapíron.

A hang reggel és este a vasúti töltésen túlról jön; a falunak ezen a felén jól hallatszik, ám errefelé sokan, úgy látszik, már lemondtak arról, hogy az országút és a vasúti töltés felől érkező hangok eredetét kiderítsék. Pedig errefelé lakik az a szótlan fuvaros is, aki sokáig járt át a vasúti töltésen túlra, arra a bizonyos tanyára: ő takarította a ketreceket, s amikor ezt elmondta a kocsmában, valaki elnevezte oroszlánszelídítőnek.

A tanya a cukrászé, aki csak néhány évtizede él a faluban, ám az itteniek szeme láttára vált a falu egyik legvagyonosabb lakójává. Nagyon sokat dolgozik ma is, nem sokkal éjfél után már talpon van, ahogy itt mondják, és süt, meg főzi a fagylaltot késő délutánig. Nem is sajnálja tőle a pénzt senki. Viszont sokmindent beszélnek róla; például azt, hogy egy időben márkás hangszereket vásárolt, elektromos gitárt, zongorát, basszusgitárt és, mint a kocsmában mondták, szárnykürtöt. Mindezeket a zeneszobában tartja, ahol órákig gyönyörködik bennük, de odáig még nem jutott, hogy elkezdjen tanulni valamelyik hangszeren.

Később úgy határozott, hogy inkább vadasparkot épít a falu mellett. Megvette a tanyát és oroszlánokat hozatott. Erre aztán a városban is észbe kaptak, és megépítették az ottani vadasparkot. A cukrász azonban nem adta el az oroszlánjait, mert nagyon megszerette őket. Majdnem minden szabadidejét a tanyán tölti, és, mint a megyei újságnak nyilatkozta, könyvet ír a barátairól.

"Újabban semmi sem történik véletlenül" - nyilatkozta valaki az újságban, egy másik napon. Ezt azért jegyeztem meg, mert mindig is gyűlöltem azokat, akiket szerencséjük olyannyira elbizakodottá tett, hogy másoknak is el merik mondani a megérzéseiket. Gyűlölöm azt, aki jelekről, üzenetekről beszél, és úgy tesz, mintha nem akarna hozzászokni a véletlenekhez.

Én egyszerűen tudomásul vettem, hogy amikor ide költöztünk, ebbe a házba, a tévében épp egy oroszlánokról szóló természetfilmet adtak. A vasúti töltésen túli tanyáról már régóta tudtunk, és mivel sokáig tartott a régi ház átalakítása, túl voltunk a különös reggeli és alkonyati hangok eredetének megfejtésén is. Ha azon az estén nem kapcsoljuk be a tévét, nem látjuk a filmet sem. Mi bekapcsoltuk; miután a fiam elaludt, és befejezve a pakolást, megpihentünk, a feleségem elkezdte forgatni az ipszilonantennát a tévé tetején, aztán benyomta és lenyitotta a kapcsolószekrény fedelét. Három csatornát tudott beállítani, és végül nagyon is jobb híján maradtunk meg az egyes műsornál, ahol az oroszlános film kezdődött. Nem is nagyon néztük; a feleségem fürdött, én meg egy idő után átmentem a kisszobába, ahol még nem rendezkedtünk be, s a könyvekkel teli papírdobozokhoz is alig lehetett hozzáférni. Félórás kotorászás a megfelelő esti olvasmány után; s végül nagyon szomorúvá tett az a tudat, hogy ez még jó néhány hónapig így lesz, mert minden pénzünket odaadtuk a mestereknek, akik fürdőszobát csináltak, és kicserélték a villamos hálózatot. Még így is sok mindent meg kell javítani és ki kell cserélni ezen a házon, hiszen nagyon régen, 1932-ben épült.

Először a nagykaput kell rendbehozatni, és csak ezután következhet a könyvespolc; vagyis, mi tudjuk, ő nem akar beleszólni - így apám, én meg nem szóltam. Ha eljön hozzánk, megfigyeli a rakáson a téglák kötését, a körtefák levelén a megszáradt permet színét, a kertben a görbe krumplisorokat, azt, ahogy a fiamat öltöztetem; és nem szól bele. Míg otthon laktunk, nem állta meg, hogy ne mondja el a véleményét, és ezt mindketten természetesnek vettük. De azt is, hogy anyám egyre gyakrabban mondta, majd meglátjuk, nekünk is az lesz a jó, ha végre beköltözhetünk a sajátunkba. "A fiatalok még türelmesek." Lehet, hogy csak az oroszlános film miatt szomorodtam el.

A falon túlról, a fürdőszoba felől erősödött a vízcsobogás; a feleségem kilépett a kádból. Visszamentem a nagyszobába, és a könyvet lapozgatva néha felnéztem. A filmnek tragikus, lehangoló története volt; a narrátor többször is mondta, ilyen részletesen talán még egyetlen film sem mutatta be az oroszlánok "magánéletét". A párzás képei és hangjai, hosszan, furcsa, fájdalmas fintorok a nőstények arcán. Néhány perccel később apró oroszlánkölyökök szaladnak a nádas felé. Aztán három idegen, világosabb szőrű hímet mutat a kamera a kopár domb tetején, lassan közelednek a nagycsalád felé. Azt, ahogy a hímek egymásnak ugranak, nem mutatták, csak azt, amikor az egyik hím összemarva, véres pofával, hangosan fújtatva lépked, mögötte pedig ugyanolyan tempóban a másik három hím. A narrátor azt mondja, Rogernek és fivérének uralma leáldozott a nőstények fölött; Rogernek menekülnie kell, és most már a fivére sem tud segíteni neki, mert halálos sebet kapott. Az új fiúk berendezkednek: az egyik sárga hím szájában élettelenül lóg az elroppantott gerincű oroszlánkölyök.

Kapcsold már ki, kérte a feleségem. Kikapcsoltam, aztán hallgatóztunk egy ideig a sötétben. Az éjszaka azonban itt is ugyanolyan csendes, mint otthon, anyáméknál, a falu túlsó felén.