Bozsik Péter
Szállóige

A sünt szodomiával vádolták az erdő lakói.

A hírt Szarka asszonyság terjesztette el, akit már többször tolvajláson kaptak (kleptomániás volt szegény), és aki úgy próbált az erdőlakók kegyeibe férkőzni, hogy mindenkiről mindent elpletykált. A szarka megesküdött, hogy látta a sünt "aktus közben", ahogy csörrögte, és a szarka igazmondásáról volt híres; lopni lopott ugyan, de soha sem sikerült hazugságon kapni. Mindenki utálta.

A sünre azóta rájárt a rúd, amióta kirúgták a munkahelyéről. Ideköltözésekor az Erdei Levéltárban kapott munkát, ahol - míg létszámcsökkentés miatt el nem bocsátották - az erdőlakók ügyes-bajos örökösödési ügyeit intézte. Egy ideig végkielégítéséből éldegélt, utána alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Unalmában olvasgatott, kocsmákba járt vagy épp az erdőben kóborolt. Az erdő lakói laposan pislantgattak rá, valahányszor találkoztak vele.

- Nem lesz ennek jó vége - csóválták a fejüket, és kitértek az útjából, mert ha a sün ivott, igen goromba tudott lenni. Mostanában pedig igen sokat ivott. Mint a kefekötő. És úgy pöfékelt, akár egy gyárkémény. Szóval nagyon rossz példát mutatott a pesszimizmusra amúgy is hajlamos ifjúságnak.

Először csendháborításért jelentették föl, de a Tanács végül fölmentette. A vaddisznó állt ki mellette, aki olykor-olykor maga is felöntött a garatra, és olyankor eltángálta a feleségét tizenegy visító vadmalacával együtt. Az erdő lakói ilyenkor megint csak a fejüket csóválták, de nem szólhattak semmit, hiszen az erdő törvénye kimondta, "a saját portáján mindenki úr". Csekély pénzbüntetésre ítélték a sünt, aki kölcsönkért a vaddisznótól és leperkálta az összeget.

Másodszor környezetszennyezéssel vádolták meg. A sün azzal védekezett, hogy nem tehet róla, amióta nem váltják vissza az üres üvegeket, azóta a sörös- és borospalackok teljesen ellepték amúgy is kicsi odúját, a szemetesek meg nem tudnak följönni hozzá, hol az odaparkoló autóktól, hol pedig az építkezésektől. Különben meg már kétszer írt ez ügyben a Tanácsnak, de válaszra sem méltatták. Az üvegeket meg a kölkök dobálták szét, vagy a csavargó ebek ételmaradék után kutatva. Neki nem feladata, hogy őrizze a szemetet, elég neki a saját szemétdombja. Hagyják őt békén.

Ötször is összeült az Erdő Tanácsa, mire végül előkerült rókaasszonyság asztalfiókjából ( aki az erdőgazdálkozásnál dolgozott és a köztisztaságért volt felelős) az a levél, amelyet a sün írt a Tanácsnak. A sünt most nem ítélték pénzbüntetésre, csak szóbeli figyelmeztetésben részesítették. A sün hiába védekezett, hogy nem csinált semmi törvénybe ütközőt, a határozatot jegyzőkönyvezték, a sün pedig dühösen a közeli kocsmába sietett. Később odament hozzá a medve, aki az Erdei Tanács elnöke volt akkoriban, az asztalához ült, mézeskávét rendelt, bizalmasan hozzáhajolt, és azt mondta, hogy a sün alig három éve él ebben az erdőben, bizonyosan még senki sem hívta föl a figyelmét, hogy itt az állatok nem szeretik, ha valaki nem dolgozik, kocsmába jár, nem is tudni miből él, és bár ő, a medve, tudja, hogy a régi, távoli erdőben, ahol addig lakott, igen nehéz sora volt, hiszen majdnem őt is elkapták a nagy sünirtás idején, és alig tudta a tüskéit megmenteni, most mégis azt tanácsolná, hogy nézzen valami állás után, így megnyugszanak az erdő lakói is, meg te is jobban járnál, tegezte le végül a medve, nagyobbra cserélhetnéd az odúdat, és hozathatnál valami alig használt kocsit a Nyugati Erdőségekből. Inni meg jobb lenne, ha otthon inna, mindenki azt csinálja. Ő, a medve, aki tanácselnök, és nincs mitől félnie, ő is otthon issza le magát.

Aztán fölhörpintette a kávéját, bizalmasan hátbaveregette és magára hagyta.

A sün azonban hiába járta a hivatalokat, nem kapott munkát. A helyi, Elnapoló című újságba is próbált cikkeket írni, valamikor költőnek készült, egészen jó íráskészsége volt, de a szerkesztők vagy azt mondták, hogy ez most nem aktuális, vagy azt, hogy ez túl kemény, ők épp attól a hivataltól, cégtől függenek anyagilag, amelyről a sün úr elmarasztalólag írt, a sün úr is megértheti, mégsem vághatják maguk alatt a fát. A sün megértette és odébbállt.

Aztán egy szép napon elkezdett festeni. Finom festékeket vásárolt, vásznat és léceket. Az erdő lakói gyanakodva figyelték egy ideig, utána legyintettek, végül is még mindig jobb, ha valamivel elfoglalja magát, mintha állandóan a kocsmában ülne és vedelne.

A sün oduja előtt meg egyre gyakrabban álltak meg szebbnél szebb, a Nyugati Erdőségből származó autók, melyekből hermelin asszonyságok, gyémántnyakkendőtűs ezüstróka urak, aranynyakláncos hódhölgyek és rádiótelefonos majomkirályok szálltak ki. Mindegyikük festménnyel a hóna alatt távozott.

A sünnek kezdett jól menni a sora. Finom szövetből készült öltönyökben járt, gojzervarrott cipőt hordott, autót vásárolt, oduját fényesebbre és nagyobbra cserélte, melyhez műterem tartozott, és mivel többszöri telefonkérelmét elutasították, maga is rádiótelefont vásárolt. A kocsmába most is eljárt, de csak egy-két wiskeyt ivott meg, aztán evett valamit, megivott egy pohár bort vagy sört, utána hazament. Ha marasztalták, csendesen elmosolyodott, és csak annyit mondott, sok a megrendelése, dolgoznia kell. Néha megvendégelte az egész kocsmát.

Egy napon elterjedt a hír, hogy a sünt alaposan helybenhagyták. Lakását szétverték, festményeit elégették. Azt beszélték, hogy Farkasék bandája tette. Az erdőlakók élete akkorra már alaposan megváltozott. Farkasék uralták az összes kocsmát az erdőben, övék volt az erdő egyetlen McDonald's-e; a kóborló ebekből és a külfödről bérelt sakálokból valóságos hadsereget tartottak fenn. Beszélték, hogy az öreg medvét is sakkban tartják. Ismeretlen telefonálók többször megfenyegették, hogy megerőszakolják a lányát, ha ebben vagy abban a kérdésben másként döntene. Állítólag még Nyúl őrnagy, az erdő rendőrparancsnoka is a kezükben volt.

Így összeverve, tépett zakóban jött le a sün a Szomjas pelikánhoz címzett kocsmába, azon kevés kocsmák egyikébe, amely még nem volt Farkasék kezében. Patkány úr tartotta, aki - azt sutyorogták az erdőlakók - kemény védőpénzt fizetett Farkaséknak.

Sün nagyon sokat ivott azon az éjszakán. Fröccsöt konyakkal. Támolyogva távozott, úgy két óra fele. Arra ébredt, hogy valami nagyon szúrja a hasát. Mikor fölébredt, látta, hogy egy súrolókefén fekszik, a slicce ki van gombolva, a farka meg kilóg a nadrágjából. Merevedése volt, mint minden reggel, ha másnaposan ébredt. Kábultan nézett maga elé, és próbálta rendbeszedni magát, mikor arra repült a szarka, és elkezdett csörrögni:

- Szodomia! Szodomia! A sün a súrolókefével! Mindent láttam!

A sün bávatag tekintettel nézte a szarkát és az odacsődülő erdőlakókat. Mercedesével épp arra járt a farkaskölyök is a gyönyörű szép rókalánnyal, aki az első ülésen a száját pirosította. Vuk, így hívták a fiatal ordast, odaszólt a sünnek:

- No sün, most rábasztá'!

A szodomia ugyanis a legnagyobb bűnök egyike volt az erdőlakók törvénye szerint. Vagyonelkozbás és börtönbüntetés járt érte. Ez utóbbit pedig igen kevesen élték túl a többé-kevésbé szabad erdőlakók.

De mégsem büntették meg a sünt. Az erdei közgyűlésen már órák óta vallatták, aki egyre csak azt mormolta maga elé, hogy "tévedni emberi dolog", de mást nem tudtak kihúzni belőle, amikor hatalmas vihar kerekedett, egy fa a medvére zuhant, aki szörnyethalt. A sün pedig eltűnt.

A vihar utáni választásokon egyhangú szavazással Farkaséké lett a győzelem, akik minden funkciót a kutyák és a sakálok között osztottak el. Övék lett a Szomjas pelikán is. Masszázsszalon lett belőle.

Az erdő lakói tudni vélték, hogy messze, a Nyugati erdőségek egyikébe került a sün, és más néven világhírű festő lett, de látni senki sem látta, még a parti fecskék, a gólyák, sőt még a postagalambok sem.

Ám az erdőlakók emlékezetében mái napig él a sün. Ha nem sikerül nekik valami, ha pl. részegen a zár mellé dugják a kulcsot, vagy tévedésből a szomszédba csöngetnek be, csak ennyit mondanak: "Tévedni emberi dolog" - aztán elnevetik magukat, és élik tovább mindennapi erdei életüket.