Cyrano de Cyber
Tanmese az ezredfordulóról

Születésemtől kezdve emlékszem mindenre. Mint a gondolat, úgy repültem, siklottam, miután szülőm kilökött önmagából, utamra bocsátván a csillogó-villogó folyosóban. Sokáig, nagyon sokáig tartott első utam, eközben a folyosó megváltozott, az új úton már szinte semmi sem fénylett, hol itt, hol ott tömör gömbök akadékoskodtak, úgy kellett kormányozgatnom, hogy elsikolhassak mellettük. Nemsokkal ezután megérkeztem egy számomra eleddig ismeretlen helyre, körös-körül karikák és pálcikák sorakoztak szabálytalan sorrendben egymás mellé meg alá rakosgatva. Ösztönszerűen éreztem: ezeket kellene felfalnom, de nem értettem, miért nem vagyok képes közelükbe férkőzni. Ekkor belémnyilamlott valami, oldalról kaptam a jókora lökést, s hirtelen olyan érzés fogott el, elterjedek mindenfelé, oda, ahol a karikák és pálcikák találhatók. Faltam mindent, amit csak értem, majd egyszer csak belűlről minden oldalamra ható erős nyomást éreztem. Villámgyorsan átszakították külsőmet a hozzám hasonló képződmények, s ugyanúgy mint kezdetben én, ők is elindultak a tőlünk nem messze található folyosó felé, villámgyorsan. Mivel már fogytán volt a falnivaló, én is elengedtem magamat, az általuk előidézett örvénybe vetetten újabb utamra indultam. Fényes meg kevésbé fényes folyosókon való nagy sebességű bolyongás után ismét karikákat és pálcikákat észleltem. Ösztönszerűen éreztem: ezeket kellene felfalnom, de nem értettem, miért nem vagyok képes közelükbe férkőzni. Ekkor belémnyilamlott valami, oldalról kaptam a jókora lökést, de most nem kezdtem terjedni, valami belőlem kezdett falatozni. Egyre jobban fogytam, már csak arra emlékszem, a valami minden egyes részecskéjén felirat látszott: VÍRUSÖLŐ PROGRAM.

Mi ebből a tanulság? Csak annyi: lehet igaz is az állítás, hogy én, a komputer-vírus is élőlény, mégpedig állat voltam.