Éri Aurél
Közép-európai idő

Mindennap elsétálok a hajó mellett. Rozsda emészti mióta csak északra fordított orral a felszállót fogad, amióta csak - hirdeti, avagy eltitkolja - nem megy sehová. Stégeket akasztottak hozzá, s azokat, de magát a hajótestet is kikötött csónakok övezik. Ezek az ő élősködői. Zátonyt megközelíteni sohasem fog ugyan, de ha süllyedne is, ennyi mentőcsónakja a Titanicnak sem volt. Sóvárogva nézem a fedélzeten ténfergő társaságot, az öltözőkabinok bérlőit, a vezérlőfülkére akasztott ponyva árnyékában italozókat, s a pallót, amely a partról a fedélzetre vezet. A ponyva alól visszanéznek a partra, fel a lombárnyékos sétányra.

Egyedül azt szeretném még elérni hátralévő életemben, mondom feleségemnek már sötétben, amikor odalent holdfényben kártyáznak, legalábbis a partot elérő kiáltások erre engednek következtetni. E hajóra felszállni! Odacsapódni a napégette vízinomádok e társaságához. Mondván, én fizetek! Persze ez legjobban úgy sikerülne, ha letagadhatnám személyazonosságomat. Meg ne tudják, hogy írással foglalkozom, hogy eléggé el nem ítélhető módon olyan szövegeket írok, amelyek összefüggéseit nem érthetik. Azt sem mondhatom, hogy újságíró vagyok, akkor meg nem hagynak nyugton a panaszokkal, amelyet az életükkel képviselt egyedüli igazság szemléltetésére halasztást nem tűrő módon nyilvánosságra kívánnak hozni. Voltam már ilyen, ha nem is folyó-, de inkább állóvízi társaság megtűrt tagja, s amikor egy-egy általában múlandó emlékezetű vízikaland végeztével egy Csuka utcai italkimérésnél összeverődtünk, irántam tanúsított szeretetük jeléül fél kézzel megszorították a tarkóm, homlokukat pedig keményen homlokomhoz ütögették. Hátam mögött pedig, mikor egymás között voltak, "jó gyerek ez az Aurél, kár hogy, amit ír, abból egy szót sem lehet érteni," hangoztatták. Életemre, testi épségemre sohasem törtek. Gondolom, a maguk módján egy lányanyát, egy homokost, egy büntetett előéletűt is eltűrtek volna. Bár azért rám is eléggé furcsán néztek, amikor egy olcsón beszerzett fekete overallban tébláboltam a zugkocsma előtt, mit sem tudva arról, hogy a közeli börtön köztörvényesei ugyanilyen munkaruhában dolgoznak a környéken. Egyébként meg sokat beszéltek arról, az elfogyasztott itallal egyenes arányban mind többet, hogy hogyan is lehetne rendet tenni ebben a felfordult világban. Ha valami csoda folytán egyszer rájuk osztanák ezt a feladatot, víz felőli tapasztalatuk birtokában, tanúsíthatom, elképzelésnek nem lennének híján. Ahogyan, minden valószínűség szerint a hajó utasai sem, amely azon part mentén várakozik, amelyen mostanság estelenti sétám halad. S amelynek én, egy jól szervezett társadalomban megengedhetetlen szabadsággal a cet nevet adtam. Mert bizony nem cet. Már-már szinte lelkifurdalásom van ezért, mert a piktor, az autószerelő, a napimádó társaságok tagjai, akik csupán a hajó oldalához kötött csónakba való beszállás céljából veszik igénybe, ha hallottak is Jónásról, véletlenül sem hasonlítanák ehhez a zátonyra futott tankhajóra emlékeztető roncshoz az őt lenyelő tengeri óriást. Arról most nem is beszélek, hogy ha a cet betűit verzálisra változtatjuk, mindjárt a Central European Time rövidítését kapjuk. Szeretnék olyan könnyű lenni, mint a piktor, az autószerelő és a napimádók, amint egyetlen lökéssel eltaszítják a csónakot a cet(CET-)től. Tulajdonképpen jobb is, hogy ez idáig még nem léphettem a vágyott fedélzetre, a csónakháznak használt fedélközbe, vagy a ponyvaárnyékban kártyázók asztalához: tudván tudom, hogy nincs kiút, hiábavaló a menekülés, a hajó orra északnak áll, a vízáram délnek sodor, a sodronykötelek tanúsága szerint hajó a helybenmaradáshoz kell. Ám egy nyári öltözékű, fürdőgatyás vagy Bermuda-nadrágos férfi nevetséges is volna kissé ilyetén nagyotmondása közben, inkább az áram ütné meg, és különben is, ki tudja, mekkora súly hiányzik ahhoz, hogy a cet (CET) az elutazás hozzá fűzött összes ábrándjával egyetemben ne pusztán egy rászálló szitakötő súlya alatt süllyedjen végül, süllyedjen végérvényesen a mélybe. Ezért a piktor, az autószerelő és a napimádók zavartalan élete érdekében, fel eleddig soha nem a hajóra szálltam, hanem a már nem közép-európai időn kívüli (bármily furcsa ebben a szövegkörnyezetben, de jövő idejű) roncsra - alá.