La Fonténovity
Állati demokrácia

A dél-tengeri sziget állatvilága boldogan élt, éldegélt az uralkodó, IV. Sörény, az oroszlán kormányzása alatt. Az uralkodó a sziget haladó, pozitív hagyományai szerint kemény kézzel tartotta kézben a sakálok, a hiénák, a csúszómászók és a madarak hadát. Bármilyen konfliktushelyzetet meg tudott előzni, jól bevált szokása szerint, az elégedetlenkedők reggelire való felfalásával. Ebből is látható, IV. Sörény egészséges életmódot folytatott, hiszen nagyon vigyázott étrendjére, ami miatt ebédre csak tápláló gyümölcsöket, lefekvés előtt pedig egyedül kókusztejet fogyasztott. Igaz, mindehhez az is hozzájárult, hogy nem szerette alvás előtt megterhelni a gyomrát, nehogy kellemetlen, kínos, netán rémes álmai legyenek.

Hosszú ideje uralkodott már IV. Sörény, s csak egyetlen gond nyomasztotta: nem volt sem hím-, sem pedig nőnemű utódja, de maga is utolsó példánya volt fajának, hiszen már hat feleséget nyűtt el - de, ha azt mondanánk, hogy fogyasztott el, az sem lenne túlzás, mivel amikor rájött, hogy a feleségek terméketlenek, felfalta őket -, s az utolsó elhalálozása után ő maradt az egyedüli oroszlán a szigeten.

Halála előtt döbbenten vette tudomásul: a hiénák, a sakálok és a szirti sasok mind többet találkoznak egymással titokban, s arról tárgyalnak, mi is legyen, ha uralkodó nélkül maradnak. Hiába voltak ezek a találkozók titkosak, mindig akadt megbízható hírforrás, a mindenhol jelen levő csúszómászók beszámoltak neki a sziget minden történéséről. Tudta, ezek az állatok a legmegbízhatóbbak, mivel olyannyira féltek tőle, hogy csakis az igazat mondhatták.

Az uralkodó tekintete már kezdett elhomályosodni, s ekkor jutottak egyezségre a pártütők: IV. Sörény halála után a szigeten bevezetik a demokráciát. Idejük volt bőven, így elkészítették minden egyes dokumentum tervezetét, amelyek közül egyet, a demokratikus választások megejtéséről szólót, az agg uralkodó utolsó napjai egyikén nyilvánosságra is hoztak.

Miután IV. Sörény elhunyt, tisztességesen meggyászolták, majd a gyászév letelte után kitűzték a választások napját. A sakálok, a hiénák és a szirti sasok féltek, hogy a szigeten többségben levő csúszómászók és madarak hatalomra jutnak a parlamentben, hiszen a lehető legdemokratikusabb választási szabályozást dolgozták ki, olyat, amilyen hetedhét országon innen s túl sem létezett, ezért óvintézkedések foganatosítására határozták el magukat. Beépítették a törvénybe azt a rendelkezést, hogy érvényes a szavazás akkor is, ha azon nem vesz részt a szigeten élő állatok többsége.

Elérkezett a nagy nap, mindenki lázban égett. A sakálok és a hiénák a szavazóládák mellett őrködtek, a szirti sasok pedig a sziget fölött köröztek. Igen ám, de a madarak nem öncélúan röpködtek, mert egyre-másra le-lecsaptak, s felfalták a választásokra igyekvó csúszómászókat meg a különféle madarakat. A megegyezés szerint pontban délben kellett volna váltaniuk, azonban sehogyan nem ért oda a sakálokból és hiénákból álló felmentősereg, így a szirti sasok is megindultak az urnák felé. Odaérve aztán volt mit látniuk: a sakálok és a hiénák ott ültek a kiürített urnák, a megszámlált szavazócédulák mellett, egymásnak gratulálva ünnepelték a választási győzelmet, a sakál-hiéna parlament megalakulását. Hiába volt a megegyezésre való hivatkozás, hiába követelték a sasok a választási szabályozás betartását, a megalakult parlament nem vette figyelembe az óvási kíséleteiket.

Azóta már sok-sok év eltelt. A parlament évente több, az addigiaknál sokkal demokratikusabb, sokkal jobb törvényeket fogad el, s azokat mindig ki is hirdetik. Arról nem szól a mese, ki tartja ezeket a törvényeket tiszteletben, de nem ez a lényeg, hiszen négyévente megtartják a világ legdemokratikusabb szabályozása szerint a szigeten a választásokat, a hatalmi koalíció minden alkalommal győz, a szirti sasok azóta is csak egyfolytában rikácsolnak. A csúszómászok folytatják az uralkodó alatt elsajátított, szinte a tökéletességig fejlesztett tevékenységüket, mindenről beszámolnak a parlament tagjainak, ennek fejében közülük minden alkalomkor bekerül egy-két példány a parlamentbe, de mivel szólni nem tudnak, csak sziszegve besúgnak rendületlenül, a dél-tengeri szigeten látszólagos boldogság uralkodik. A parlament legutóbbi döntésével még a szirti sasok rikácsolását is védetté nyilvánították, turisztikai látványosságként mutogatják a szigetre vetődő, máshonnan származó állatoknak és nagykutyáknak.

Mi a mese vége? Ki tudja! Van-e tanulság? Nem hiszem, mert mindez a dél-tengeri szigeten, az állatok között történt meg, s a mesében. Mi, emberek ezektől az állatoktól sokkal okosabbak vagyunk, a dögevők közülünk képtelenek hatalomra jutni, hiszen gerictelen csúszómászók nem lelhetők fel közöttünk. De ne felejtsük el azt sem, nálunk még a szigeti törvényektől is demokratikusabbak az alkotmány és a törvények!