Janez
Angyalka csalódik

Angyalka egy csodálatos őszi délutánon a parkban sétált. Gyönyörködött a természet káprázatos színeiben, élvezte a park friss, tiszta levegőjét, és a sértetlen csöndet.

Nyugalmát egyszer csak fület sértő ordítozás zavarta meg. Gyorsan a hang irányába futott, és megrökönyödve látta, hogy két huligán egy idős nénit ráncigál, s a táskáját próbálják elvenni. "Istenem, pont olyanok, mint két civakodó eb, segítenem kell a nénin!" - gondolta. S a gondolatot tett követte; a két alakot szelíd palotapincsivé változtatta, amelyek lelkesen csaholták körül az idős nénit. A néni nagyon meglepődött, de amikor meglátta a bokor mellett álldogáló Angyalkát, mindent megértett. Valóságos hálaáradatot zúdított Angyalkára, aki szerényen semmiségnek nevezte az egészet:

- Ugyan, kedves néni! Bármelyik angyal ugyanezt tette volna!

S boldogan folytatta az abbamaradt sétát. Alig jutott el a harmadik fáig, amikor eszébe jutott, hogy a néninek biztos nehéz lesz póráz nélkül hazavinni a kutyusokat. Gyorsan visszasietett, hogy ismét segítségére legyen a néninek. Ám amikor előbukkant a bokor mögül, elképesztő kép tárult elé. A néni páros lábbal rugdosta a két kiskutyát, és közben ilyeneket üvöltözött:

- Nesztek, nyavalyás szemétládák!! A sintérhez viszlek benneteket, hogy szalámit csináljon belőletek! Meg fogtok dögleni!

Angyalka nagyon elképedt, és erre gondolt: "Bármennyire is megváltozik valaki, az emberekben pokolian nehéz megváltoztatni az angyalokról kialakult képet, főleg, ha azokban egy csöpp szeretet se lakozik!"

Majd bánatosan visszaváltoztatta a két kutyust emberré.