A békalány
Árok partján napozik
naphosszat a békalány.
Zöld ruhája aranyos,
ékszere a békanyál.
Nem csoda, hogy ilyen szép;
varrónő a mamája.
Valóságos remekmű
a békalány ruhája.
Hercegnőnek hihetnéd,
oly kevélyen parancsol.
"Varrjunk, varrjunk papucsot!" -
felesel és karattyol.
Arra jár egy lézengő,
testépítő hímvarangy,
rámereszti a szemét,
érlelődik a kaland.
"Gyerrre ide! Gyerrr' ide!"
kuruttyol a békalány.
Nagyot ugrik a lovag,
szétfreccsen a békanyál.
Hogy mi történt, nem tudom,
de a nádas zúg, rebeg,
vízityúkok csipogják:
"Hogy bekapta a legyet!"
Nevelés az akolban
Malackáék udvarában
reggel óta áll a bál:
piszkos, gyűrött pongyolában
Koca néni kiabál.
- Szedte-vette, teremtette,
nem szégyeled magadat?
Böfögsz, csámcsogsz, nyálad csorog,
sárba mártod hasadat!
Orrod mocskos, füled szutykos,
csülköd, pofád maszatos.
Nem csodálom, hogy úgy hívnak,
Röfike, a kis koszos.
Hányszor mondtam, a vályúba
ne tedd bele a lábad,
s ha turkálsz is, óvatosan,
nehogy feldöntsd a házat!
De hiába, falra borsó.
Egy süldőnek nem ér semmit,
a lelkem is kitehetem.
Belőled sem lesz egyéb, mint...
A kis malac nagy pimaszul
beletúr az alomba,
visszagordul, s azt röfögi:
SONKA, KOLBÁSZ, SZALONNA!
