Sándor Zoltán
Jelentés az Akadémiának
- a Repülőkígyó misztériuma kapcsán -*
A Repülőkígyóról először tavalyelőtt olvastam egy napilap hasábjain: "Szenzációs esemény történt a közelmúltban a főváros egyik peremnegyedében. Egy tizenhárom esztendős tyúk (!) tojásából kiscsibe helyett kígyó kelt ki. A nem mindennapi esemény kuriózuma, hogy a torzszülöttnek szárnya van. Sajnos, információk híján képtelenek vagyunk részletesebb tájékoztatást nyújtani a történtekről. Amint megtudunk valamit az esettel kapcsolatban, azonnal közölni fogjuk." A hír teljesen felcsigázta képzeletemet. Újra és újra, többször is végigolvastam, töprengtem rajta, magyarázatot kerestem, egyszerűen nem értettem és kíváncsi voltam. Mi mást tehettem, felmentem a lap szerkesztőségébe és felkerestem a cikk szerzőjét. Harmincas éveiben járt. Amikor meghallotta, mi járatban vagyok, elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Kétségeit teljesen igazoltnak tartom, először jómagam is azt hittem, csak ugratnak, de miután megpillantottam a csodalény fényképét, eltűnt belőlem minden kétely.
- Lefényképezték? Miért nem jelentették meg az újságban?
- Mert eltűnt. Még aznap éjszaka, amikor megszületett, nyoma veszett. A vén tyúk pedig eldobta a kanalat.
- Érdekes. -csóváltam meg a fejemet.
- Ha ennyire érdekli az eset, megadom a szóban forgó szörny tulajdonosának lakcímét. Egészen rendes fickó. Tőle talán többet is megtudhat.
- Hálás volnék önnek.
Kihúzott a zsebéből egy névjegykáryát és a tenyerembe nyomta. Lekezeltünk, majd elváltunk.
Már az elkövetkező héten felkerestem az illetőt. Huszonöt éves fiatalember lehetett. Igen furcsa teremtés. Ahogy beléptem az udvarába, volt mit látnom. Az egymástól eltérő, különféle fajta növények tarkasága köszöntött.
- Kertészettel foglalkozom - jelentette ki vendégfogadóm, amint észrevette, mennyire elkápráztatott a változatos növénykollekció.
- Csakugyan?! - vágtam rá kissé ironikus hangnemben. Elvigyorodott, de nem válaszolt. Később dolgozószobájában elárulta, honnan az egész telket elárasztó flóra.
- Elődeim gyűjtötték őket össze és hagyták rá valamennyit közvetlen utódaikra, azzal a megbízással, hogy azok majd tovább gondozzák őket. Persze, olyan növények is akadnak, melyeket önmaguk teremtettek - keresztezéssel vagy más úton.
- Megvallom, szavaival sikerült felcsigáznia érdeklődésemet, de tetszik tudni, én nem emiatt jöttem, szóval...
- Csak szép sorjában. Vártam már magát. Az újságíró, aki útbaigazította önt, jelentette nekem találkozásukat. Még mielőtt azonban megmutatnám a fényképet, feltételezem, hogy az előzmények is érdeklik.
- Hááát, igen.
Mi mást tehettem, ha látni akartam a szörnyszülött fotóját - márpedig azért jöttem -, akkor kénytelen voltam előbb végighallgatni a pasas történetét, mely, mint az később kiderült, valóságos posztmodern népmesének felelt meg.
- Az én családom - folytatta szónoklatát - mindkét ága immár 150 éve igen nagy figyelmet fordít az ősökre. Én olyasvalamivel büszkélkedhetek, ami kevés embernek adatik: több mint 200 évvel ezelőtt született elődeimről is tudok egyet-mást. Pontos adatokkal rendelkezem mind a 64 ük-ük-ükősömről. A legöregebb ük-ük-üköregapám például 1789-ben született Párizsban. Napóleon hadseregében küzdött, 1812-ben ismerkedett össze az én akkor 16 éves ük-ük-üknagyanyámmal, egy orosz falucskában. Rövid szerelmük egyetlen gyümölcse nagyanyám megfoganása lett. Érdekesség gyanánt azt is elmondanám, hogy ez a 64 személy kivétel nélkül mind más vallású és nemzetiségű volt, sőt, bőrszínüket tekintetében is igen elütöttek egymástól. Akadt közöttük rézbőrű észak-amerikai indián, távol-keleti sárgabőrű, afrikai és ausztráliai bennszülött, arab, kreol, de még eszkimó is; katolikus, protestáns, buddhista, konfucionista, hindu, muszlim, zsidó, taoista stb.
- Most bizonyára megfordult a fejében, vajon hogyan lelhetett egymásra ennyi embertípus. Erről van egy saját elméletem. Szerintem elődeim két nagy csoportra oszthatóak: a felfedezőkre és a felfedezettekre. Az első csoportba tartozók világutazók lehettek, akik valamelyik kalandjuk során találhattak rá kedvesükre, aki otthon (már ahol élt) gondosan gondozta a kertjét. Ez nemcsak metafora. Az én kis dzsungelem is ezt bizonyítja. Pont emiatt magamat a második csoportba sorolnám, legalábbis ami az életem mögöttem lévő szakaszát illeti.
- Talán azon töpreng, minek vallom magamat én? Még iskoláskoromban eldöntöttem: hiszek, amiben hiszek, senkinek semmi köze hozzá, kinézésemet pedig úgysem titkolhatom el, soroljon be mindenki kedve szerint valamelyik népcsoportba. Nekem édesmindegy.
Jobban szemügyre vettem. Tényleg érdekesnek festett. Szeme ferdén állt, akár egy kínainak, hegyes sasorrát mintha egy apacstól kölcsönözte volna, bozontos göndör haja négerre emlékeztetett, bőre színe kissé sötétebb volt, mint egy átlagos európainak.
- Már kiskoromban lelkesedtem a virágokért. Ez a szeretet anyai nagyapámról ragadt rám, aki idevalósi volt. Édesapám Egyiptomban jött a világra. Anyukámmal egy nyaralás alkalmával ismerkedtek össze a görög tengerparton. Apám házasságkötésük után sem változtatta meg foglalkozását - kereskedelmi utazóként dolgozott -, úgyhogy igen gyakran volt távol családjától. De ez nekem tulajdonképpen csak a javamat szolgálta, mivel minden hazaérkezésekor meglepett egy új növényfajtával, amilyet azelőtt még sohasem láttam.
- A növények iránti szenvedély csakhamar felébresztette bennem a vágyat, hogy kikísérletezzem első saját példányomat. 1986-ban, 13 éves koromban, elképesztő ötletem támadt: összekeresztezek egy mexikói kaktuszt egy argentin csalánnal, és ennek eredményét a hazai erőspaprikával. Nagyapám őrültségnek vélte fáradozásaimat, de rám hagyta. A saját józan eszem is azt sugallta: badarságot művelek; de hiába, egy megmagyarázhatatlan külső (vagy belső?!) erő nem adott nyugodalmat. Többször is megismételtem a kísérletet, sikertelenül, persze, mikor, mit ad isten(!), a csernobili atomkatasztrófa következményeként levegőbe jutott veszélyes mennyiségű radioaktív sugárzás hatására végül is megvalósul a tervem, sikerül összekereszteznem a három említett növényt és létrehoznom egy teljesen újat, melynek kaktusz törzse, csalán levelei és paprika termései vannak. Csak nagyon miniatűr kiadásban. Az egész család a csodájára járt. "Ha ezt láthatná öregapád" - mondta anyukám, ahogy megpillantotta a csodaterméket. Tudniillik, nagyapám az előző héten hunyt el. De a csoda még ezen a helyen nem jelenti a meghökkentő események végét. Másnap az egyik udvari tyúkunk lelegeli legújabb növényünket, betoppan hozzánk vacsorakor az étkezőbe és emberi hangon, olyan nyelven, amelyet értünk, de nem beszélünk, megszólal: aki engem időnap előtt megpróbál levágni, az aláírta saját halálos ítéletét. Mondanom sem kell talán, hogy valamennyiünknek kiesett a falat a szájából. Hüledeztünk, apa anyát legyezte, nem hittünk a fülünknek, a szemünknek. Sajnos, a szüleim nem vették komolyan a tyúk figyelmeztetését, úgyhogy másnap, tudtom nélkül, míg én az iskolában ücsörögtem, megkísérelték a nagykést a jószág nyakának szegezni. Nem sikerült nekik, akárhogyan is törekedtek, nem tudták elkapni. "Ez maga az ördög" - állapította meg anyukám, miután elmesélte a sztorit. Lehet, igaza volt, mivel édesapám a következő útjáról sohasem tért vissza, egy hajószerencsétlenségben odaveszett, anyukám pedig nem sokra rá, az orvostudomány számára ismeretlen kór rabjává vált, ágynak esett és néhány hónap betegeskedés után búcsút vett ettől a világtól.
Elhallgatott. Néhány percig némám bámultuk egymást, majd az alak felkelt, átment a másik helyiségbe és a fényképpel tért vissza. Elém tette.
- Tessék. Ezért jött. Fogadja ezt el tőlem ajándékként. Nekem nincs rá szükségem.
- Köszönöm - makogtam, és izgatottan szemügyre vettem a fotót. Az újságíró igazat beszélt. A háttérben, az összefolyt színek között, látszott a tyúk is, a széttört tojás is, de az előtérben lévő "valaminek" csak a sziluettjét lehetett észlelni. A testét kirajzoló vonalak között fehérlett a papír.
Most már túlságosan belementem a dologba, nem hagyhattam abba. Következő állomásom egy régi ismerősöm volt. A tag vegyészmérnökként dolgozik egy vidéki kutatóintézetben. Postán keresztül eljuttattam hozzá a fényképet és megkértem, adjon szakértői véleményt, vajon miféle anyagból lehet az a valami, amire ílymódon reagál a film. Amint megkapta a küldeményt, azonnal felhívott. Jól lehordott, mondván, hogy ugratom csak. Találtam egy marha jó fotómontázst, és azt hittem, hogy őt az orránál fogva vezethetem. Időbe telt, mire megmagyaráztam neki, és elhitettem vele, hogy a dolog halálkomoly. Szkeptikusan viszonyult hozzá, vonakodott, de aztán mégiscsak elvégezte, amit tőle kértem. Telefonbeszélgetésünk után két hétre levél érkezett a címemre. Haverom velősen fogalmazott: "Áttanulmányoztam a fényképet. Sőt még nálam ismertebb és tapasztaltabb tudósokkal is koznultáltam. Sajnos, azt kell mondanom, hogy vizsgálódásunk eredménye nem fogja előbbre vinni a misztérium megfejtésére irányuló törekvésed. Kihangsúlyozom, többen megvizsgáltuk a fotót, és valamennyien ugyanazon álláspontra jutottunk: ha létezik egy olyasmi, ami a negatívon ilyen foltot hagy, akkor annak a valaminek a teste felszínét (bőrnek nem nevezhetem), a kémia tudománya számára még ismeretlen anyag borítja, mely minden bizonnyal a nap sugaraival (vagy más fénnyel) érintkezve, a mögötte lévő felületet - ezesetben a 'Repülőkígyó' testét - láthatatlanná változtatja. Ha felvetésünk helyénvaló, akkor könnyen megeshet, hogy a példátlan állat láthatatlan az emberi szem számára. Világosban legalábbis. Ez elfogadható magyarázat az állat titokzatos eltűnésére is."
Ezzel nyomozásomat kénytelen voltam néhány hónapra felfüggeszteni. Nem állt rendelkezésemre semmi kézzelfogható tény, ami elősegítette volna további kutatásomat. Eljárogattam hivatalomba, továbbra is lelkiismeretesen elvégeztem mindennapi tennivalómat, de a munka már nem töltött ki teljesen. Minden szabad pillanatomat a Repülőkígyó tanulmányozására fordítottam. Máson sem járt az eszem. Több ízben is megpróbáltam különböző alapítványoktól anyagi támogatást szerezni a csodalény utáni nyomozás költségeinek fedezésére, de mindenhol elutasították kérelmemet, engem pedig sarlatánnak, vagy eszement szélhámosnak tituláltak.
Karácsonytájban értesített az egyik szomszédom, kinek beszélgetéseink során többször is megemlítettem legújabb megszállottságomat, hogy a legutóbbi vasárnapi szentmisén a prédikáló pap szóba hozta a Repülőkígyót. Meg sem vártam, hogy befejezze mondandóját, azonnyomban magamra rántottam a kabátot és rohantam a plébániára. A tiszteletes szívélyesen fogadott.
- Hallottam már az ön fáradozásairól. Mondhatom, eléggé megbízható forrásból.
Szerinte várható volt a Repülőkígyó megszületése, hiszen az emberek már olyannyira elvesztették méltóságukat, és önbecsülésük olyannyira elkorcsosult, hogy szerinte már csak az számítana csodának, ha következmények nélkül megússzuk ezt a piszkos, bűnökkel teli életmódot. Egy cseppet sem rejtegette meggyőződését, mely szerint a csodalény, melyet én Repülőkígyónak neveztem el, nem más, mint maga a "várva-várt" Antikrisztus.
- Megjelenésének időpontja is erre vall, mivelhogy 1998 az ördög harmadik földön való megjelenésének éve (3x666). Az ő jelenléte okozza az egyre gyakoribb katasztrófákat is, úgy a természetieket, mint a társadalmiakat. Félő, hogy majd a közeljövőben, az ilyenfajta csapások teljesen mindennaposakká válnak.
- Hogyan lehetne megakadályozni terjedésüket?
- Csak az emberek visszatérésével a valláshoz, egy tisztább és őszintébb életformához, a valódi gyökerekhez.
- Az egyház vagy a vallás gyökereire gondol?
- A valláséra.
- És amit most itt nekem elmondott, az a katolikus egyház hivatalos álláspontja, vagy csupán az ön személyes véleménye?
- Sajnos azt kell mondanom, hogy a római katolikus egyház túlságosan könnyelműen értékeli az esetet. Ha a helyzet hamarosan jobbra nem fordul, vészes következményei lehetnek. De remélem, az, amit itt önnek elmondtam, köztünk marad.
Biztosítottam diszkréciómról, de a helyzet két év leforgása alatt lényegesen megváltozott, és úgy érzem, az adott szó már nem kötelez. Exkommunikálták ugyanis az említett papot, és véleményem szerint immáron vehetem magamnak a bátorságot, hogy az ő szavait is felidézzem ebben a jelentésben. Szerintem kulcsfontosságúak. Tudniillik, és ezt már a tisztelt olvasó is tapasztalhatta, jövendölése és aggodalma nem volt alaptalan. Az utóbbi két évben felébredtek a vulkánok, a földrengések száma a háromszorosára nőtt, megsokszorozódott a háborús összetűzések, közlekedési balesetek és terrorcselekmények száma; de még az időjárás is bolondossá vált: árvizek, szélvészek, szárazságok, hóviharok és hólavinák pusztítanak szerte a világban.
Tavaly három hónap fizetetlen szabadságot kértem a munkahelyemen, hogy több időt szentelhessek a titok kiderítésére. Egyik barátommal, aki egyébként pszichológus, felhívást tettünk közzé a legnagyobb példányszámú napilapban, azzal a céllal, hogy kapcsolatba lépjünk "egyszerű" emberekkel is. Olyanokat kerestünk, akik tudnak valamit a kérdéses lényről. Mellékes, milyen úton jutottak az információ birtokába: hallottak, láttak valamit, személyes volt-e az élmény stb. Kilétük titokbantartását szavatoltuk, legalábbis arra az esetre, amennyiben ők maguk nem igénylik az ellenkezőjét.
A felhívás visszhangra lelt. Tizenkilenc visszajelzés érkezett címünkre az ország különböző tájairól. A hét legérdekesebbnek ítélt jelentkezőnek megtérítettük útiköltségét (saját zsebünkből természetesen), és így alkalmunk adódott személyesen is elbeszélgetnünk velük. Kitartó szorgalmunknak, társam pszichológiai szaktudásának és a kikérdezettek kitárulkozásának köszönhetően megdöbbentő felfedezésre tettünk szert. Mielőtt azonban ezt ismertetném, nagyon röviden vázolom vendégeink beszámolóit. Hogy sérelem ne érhesse őket, nevüket nem tűntetem fel.
Az első: 48 éves elvált férfi. Foglalkozása kőműves, megrögzött alkoholfogyasztó. A Repülőkígyót ittas állapotban pillantotta meg. Elmondása szerint olyan 185 cm hosszú és 90 kg súlyú repülőről van szó, mely dimenziói mellett még abban is különbözik a valódi repülőgéptől, hogy szárnyai mozgékonyak, akár a sasnak, a pilótafülke helyét egy kígyófej foglalja el, és hogy minden pontján vakítóan fénylik.
A második: 73 éves nyugdíjas férfi. Egykor kiemelt pártember. Irigylésre méltó politikai pályafutással a háta mögött. Álmában tűnt fel neki. Vakítóan világított. Olyan két méter hosszú volt, négy fürge lábon mozgott, s amikor széttárta két terebélyes szárnyát, az idős ember elől eltakarta a kilátást.
A harmadik: 27 éves prostituált. Orgazmus közben látta meg kutatásunk tárgyát, miközben egy magas rangú tiszviselőnek nyújtott szolgáltatást. Ő az egyetlen, aki azt állította, hogy a Repülőkígyónak nincsen szárnya, de "mégis lebegett". Méreteit nem tudta felidézni emlékezetében, csak annyit mondott: "Szeme csillogott, nyelvével szája szélét nyaldosta és hihetetlenül merev volt, akár egy buzogány."
A negyedik: 21 esztendős kábítószer-élvező egyetemi hallgató. "Aznap heroin nélkül maradtam - mesélte -, így hát kénytelen voltam beérni egy LSD-tablettával. Az időérzékemet csakhamar elvesztettem, feltételezhetőleg nem telhetett el öt perc sem, amikor valaki rámförmedt. Ő volt az. A Repülőkígyó. Teljesen úgy festett, mint bármelyik kígyó, amelyet filmeken vagy az állatkertben látni, azzal a különbséggel, hogy ennek szárnya is volt és kurvára fénylett. Először nagyon begurultam, de nagyon gyorsan kiengesztelődtem. A Repülőkígyó, vagy mi, tökjó faszságokat dumált. Teljesen elragadtatott. Baszd meg, ez egy marhajó tripp volt."
Az ötödik: 39 éves háziasszony. Három gyermek édesanyja. Jelenleg neuropszichiátriai kezelésen. A beszélgetésre orvosi kísérettel érkezett. Ebéd közben, a tányérjában pillantotta meg az állatkát. Alig 3-4 cm nagyságú volt, de annyira fénylett, hogy az illető hölgy majdnem megvakult leveskanalazás közben. Elmondása szerint, akkor lett figyelme a "manóra", amikor az néhány szárnycsapás után rákacsintott. Azóta nem hajlandó enni. Tápvízen tartják.
A hatodik: 53 éves agglegény. Foglalkozása gépészmérnök. Megrögzött antialkoholista és nemdohányzó. Egyik rendszeres délutáni sétája során történt. Mint már korábban is megesett, leült a parkban egy padra, és ahogy nézelődött elszunnyadt. A Repülőkígyó tűsarkú cipőben érkezett, a tűsarkak a testéből nőttek ki. Tisztára úgy festett, mint egy nő, csak a nyakán lévő kígyófej és a vállából kinőtt szárnyak voltak szokatlanok. Meztelenül közeledett. Szemtanúnk szerint csalfán sziszegett, ide-oda lóbálta három mellét, két nemzőszervéből pedig mindent elárasztó fény sugárzott. Beszélgetőtársunk elárulta, hogy mióta ez történt vele, most mozdult ki először a lakásból. Fél. Még mindig nincs tisztában vele, hogy csak álmodta az egészet, vagy valóban meg is történt.
A hetedik: Utoljára egy hároméves kislányt láttunk vendégül. A szülei hozták el hozzánk. Az édesanyja elugrott a boltba, és rövid időre egyedül hagyta a gyermeket, aki amint édesanyja kitette a lábát, kihasználta az alkalmat és benyitott fényképész édesapja elsötétített szobájába. Ott hancúrozott, amikor óriási fény árasztotta el a helyiséget. A kislány elmondása szerint, a Repülőkígyó ötször nagyobb lehetett nála és teljesen rendes fickónak bizonyult. Megnevettette őt. Ő az egyetlen kikérdezett, aki nyitott szemmel látta az "állatot". Érdemes még azt is megemlíteni, hogy az apa feleslegesnek tartja ekkora feneket keríteni az eseménynek, hiszen mindez elvárható egy ekkorka kölyöklány fantáziájától. Véleményének helyénvalóságát támasztja alá az a tény is, hogy a "vakító fény" ellenére a szobában lévő filmtekercsek sértetlenek maradtak.
Az elmondottakból tehát magunk elé tudjuk idézni a Repülőkígyó küllemét. Szem előtt tartva, hogy egymástól távol élő személyek, egymástól függetlenül lényegében összecsengő leírást adtak róla, jogosan feltételezhetjük, hogy ez a lény valóban létezik, ha számunkra kissé szokatlan formában is. A vegyészmérnök beszámolójából és a fentiekből levonhatjuk, hogy a furcsaság legtisztábban sötétben látható, vagyis akkor jelenik meg a legtisztábban előttünk, ha csukva tartjuk szemünket. Összegezve: leginkább álomban, alkoholista delíriumban, kábítószerrel vagy más ajzószerrel előidézett látomásokban, gyermekek és őrültek képzeletében.
Pszichológus barátom, akivel együtt folytattuk a meghallgatásokat, megpróbálta szakmai szempontból is elemezni a jelenséget. Freudosan értelmezve: a Repülőkígyót úgy is interpretálhatjuk, mint az elnyomott vágyak felszínre jövetelét a tudatalattiból. A nehéz munkát végző kőműves repülőt lát, ami számára a menekülés szimbóluma; az örömlány mintaszerű pénisznek érzékeli; az egykori politikus attól tart, hogy ideje lejárt, többé nem avatják be a történésekbe; az agglegény az eszményi hajadont pillantja meg, aki egyidőben taszítja is, meg vonzza is. Mindezek ellenére nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy az állat valamennyiüknek a megjelenése pillanatában bemutatkozott; mégpedig ugyanazokkal a szavakkal: Én vagyok az, akit vártál - a földön Repülőkígyóként emlegetnek. Valaki talán azt mondaná: olvastak róla és utána elképzelték, önámítás, akár a horoszkóp. Igen ám, de a hét közül csupán egy, az agglegény hallott róla mielőtt találkozott volna vele. Túl kicsi az esélye annak, hogy ennyire különböző emberek ugyanazt a látomást lássák. Tekintettel az eshetőségre, hogy tényleg az Antikrisztusról van szó, meglehet ő maga is megtévesztésünkre törekszik.
A kikérdezettek nagyon hasonló véleményt nyilvánítottak a Repülőkígyóról, mint tanítóról is. Egytől egyik megjegyezték, hogy a jövevény egy rövid beszédet intézett hozzájuk. Ezen a helyen felsorolnám a legfontosabb elemeket, amelyek ebben egybehangzóan elhangzottak.
Továbbá hatan azt is hallották tőle, hogy ez az éra 66 évig tart, majd az apokalipszis köszönt be, és csak ezután kezdődhet újra az élet a Földön - ezúttal már csupán a kiválasztottakkal. Egyedül csak a prostituált szerint fog a semmiség ideje sokkal előbb bekövetkezni, és ez akár egy évezredig is eltarthat.
A felsorolt adatokat és a kutatás eredményét egy folyóiratban tettük közzé. Azóta rendszeresen kapjuk a beszámolókat még külföldről is. Eddig pontosan 913-an értesítettek bennünket "különleges találkozásukról". Közülük 73-at személyesen is felkerestünk.
A kutatásban nagyobb előrelépésre az idén, 2000-ben került sor. Január végén felkeresett a már említett, a Repülőkígyó iránti érdeklődése miatt kiközösített tiszteletes. Először is gratulált áldozatos fáradozásomhoz, majd a tárgyra tért.
- Újév után kaptam egy levelet - kezdte mondókáját - egykori kollégámtól, akivel együtt tanultunk annak idején. Ő szerzeteskén Rómában él és teljesít szolgálatot. A múlt év novemberében zarándokútra ment Jeruzsálembe. Ott bukkant rá a régi templom irattárában teljesen véletlenül - vagy ki tudja (?!) - egy ősi héber írásra. Beleolvasott és elbeszélése szerint egész teste beleborzongott a felfedezésbe. Egyhetes ottartózkodása alatt sikerült neki kivinni a tekercset az Isten házából és fénymásolatot készíteni róluk. Rómába visszatérve, azonnal a könyvtárba sietett. Türelmes nyomozásának köszönhetően ott rábukkant egy másik dokumentumra is, melynek keletkezését az első megjósolta, és amely tulajdonképpen a jeruzsálemi irat értelmezésére szolgál. Barátom a római műről is készített fénymásolatot és az előzővel egyetemben ezt is elküldte nekem. Tüstént elolvastam őket és le is fordítottam mindkettőt. Szeretnék valamivel hozzájárulni a Repülőkígyó mivoltának kiderítéséhez, ezért örülnék, ha ön minél előbb áttanulmányozná ezeket a fordításokat és másolatokat.
Nem nagyon kérettem magamat, amint kilépett, s még tán a következő épületig sem jutott el, én már belemélyedtem az olvasásba. Csakhamar lélegzetvisszafojtva kísértem a betűsorokat, valóságos önkívületbe estem, annyira megrendített tartalmuk. Mielőtt még beszámolnék róluk, fontosnak tartom megemlíteni, hogy pszichológus társammal a fénymásolatokat megmutattuk az ország legtekintélyesebb történészeinek, archeológusainak, nyelvészeinek, és habár nem állt módunkban megvizsgálni az eredeti műveket, az említett szakértők a látottak alapján - a stilisztikai jegyek ismeretében - is szinte egyértelműen meghatározták az írások vélhető keletkezési idejét. Az első, a jeruzsálemi idestova a II-III. századból való, míg a második, a római feltehetően a XI. században fogalmazódott meg.
A római, amelyet latinul írtak, rövid rezüméje így hangzik: a Biblia hiányos mű, sok fejezetét politikai okokból kihagyták. Az Ószövetséggel is ez a helyzet, de ez inkább az Újszövetségre jellemző, méghozzá azért, hogy a templom mint intézmény minél hamarább és minél mélyebb gyökeret verhessen. A kereszténység elterjedése érdekében egyszerűsítették a vallási szertartásokat (keresztelkedés, áldozás), kihirdették/bedobták a csalit: aki keresztény, Istenben hisz, elismeri az ő egyfiát, Jézust, az halála után a Jézuséhoz hasonlatos feltámadásban részesül. A vallás csak úgy maradhatott fenn, ha megmozgatta a széles körű tömeget, a pórnépet, emiatt a Szentírásban nem juthatott hely elitisztikus szövegek részére. Mogyoróhéjban csak ennyit a műről, és máris rátérek a másik, a jeruzsálemi alkotás bemutatására. Ez konkrét fejezeteket tartalmaz azokból az evangéliumokból, levelekből és más hasonló írásokból, melyeket elkerült a Biblia szerzőinek figyelme. Emellett a függelékben található magyarázat olyan biblia passzusokra utal, amelyek ugyan bekerültek a Szentírásba, de nem teljes egészükben. Az egyik ilyen megnyirbált szöveg Mózes I. könyve is, pontosabban a teremtésről szóló fejezet. A teljes szöveg lényegében megváltoztatja a történet mondanivalóját, és ez a mi esetünkben nagymértékben hozzájárul a kutatott jelenség hátterének megismeréséhez.
"És mondá az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között: hasadon járj és port egyél életed minden napjaiban." (1 Móz. 3:14) - áll a Bibliában, de a mondat nincs befejezve. Ugyanis a következő szavakat kihagyták: "ezzel letörte a kígyó szárnyát (!)." Ebből egyértelműen arra következtethetünk, hogy az a bizonyos paradicsomkerti kígyó nagyjából úgy nézett ki, mint a mi csodalényünk, tehát az ügynek hosszú távú előzményei vannak. És ami talán még érdekesebb: Mózes I. könyvébe nem kerültek be azok a sorok, melyekben a kígyó is elátkozza Istent, mégpedig az alábbi szavakkal: "Átkozott légy te is, aki a Tökéletesnek tartod magad; féltékeny és irigy Úr, ki letörted Éva harmadik mellét (!) és elátkoztad Ádám földjét és kiűzted őket a Paradicsomkertből, mert tartasz az emberi tökélytől. Ígérem, visszatérek majd egykori külsőmmel, Ádám és Éva sarjait megkeresem, a te gyarló imádóidat pedig eltűntetem. Mindörökre." A fordítás talán nem a legsikeresebb, de ami sokkal fontosabb, mondanivalója világos. Nem is részletezném, csupán annyit fűzök hozzá, hogy ebből az idézetből tisztán látszik a jelenlegi természeti és társadalmi csapások és a Repülőkígyó létezésének közvetlen összefüggése: ". a te gyarló imádóidat pedig eltűntetem."
Egyébként hogy-hogy nem, de magában a Szentírásban is találhatók olyan sorok, melyek az Isten féltékeny természetére vallanak: "És modná az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen: kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, amelyből vétetett vala." (I. Móz. 3:22, 23) Meglepőnek tartom ennek a részletnek a belebiggyesztését az Ószövetségbe, már csak azért is, mert olyan szavakat tartalmaz, melyek nyíltan ellentétben állnak a kereszténység egyik legfontosabb ideológiai tanával: az Isten egyedülvalóságával; hiszen azt, hogy "Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy.", akárhogyan is értelmezzük, arra vall, hogy több istenség létezik. Amiben mi, akik olvastuk a titkos könyveket, betiltott evangéliumokat, és arról is tudunk, hogy a Repülőkígyónak, mint az egyik legfőbb lénynek, igen nagy szerepe volt az ember megteremtésében is, nem is kételkedhetünk.
Szóval, Ő itt van a Földön. Megérkezett közénk, hogy megadományozzon bennünket azzal, amit a féltékeny Isten megvont tőlünk: az örök élettel. A Repülőkígyó létezése ma már kétségbevonhatatlan tény. Az sem kétséges, hogy ő számít manapság a legtitokzatosabb lénynek, nem csak a Földön, hanem szélesebb régiókban is. Társammal pont emiatt kérem az Önök anyagi támogatását, hogy felhagyhassunk pénzkereső tevékenységeinkkel, teljesen megszállottságunknak, a Repülőkígyó-misztérium kutatásának szentelhessük minden időnket.
Bízunk az illetékes Urakban, hogy munkánkat értékelve belátják annak nélkülözhetetlen voltát az egész emberi faj sorsa szempontjából.
Üdvözlettel
Sándor Zoltán
U. I.
Miután megírtam a levelet, de még nem küldtem el, meglátogattam a fiatalembert, akinek a kertjében a Repülőkígyó világra jött. Szerettem volna őt is bevonni a közös kutatásba, ám sajnos nem találtam otthon. Egy hajléktalan árulta el, hogy elutazott a Közel-keletre megkeresni a kígyócsalánt, mert már csak ez hiányzik ahhoz, hogy kertjében ugyanazok a növények burjánzzanak, amelyek a Paradicsomkertben is megvoltak. Hogy ez valóban igaz vagy sem, mármint a fiatalember kertjét illetőleg, Önök is meggyőződhetnek róla, ha ellátogatnak hozzá. A címét a borítékra írtam.
* A címazonosság Franz Kafka egyik elbeszélésével csupán véletlen egybeesésnek számít. A szerző megjegyzése.