Anikó Širková
A vadkan
A hevenyészett táborhelyet beragyogta a lemenő nap. A szolgák a zsákmány körül szorgoskodtak, szíjra fűzték az elejtett apróvadat, a szarvasokat összekötözött lábuknál fogva erős karókra rögzítették. A vadászmester már másodszor adta meg a jelet kürtjével, fújta le a vadászatot. Az urak halkan disputáltak egymás között, tárgyalták a nap eseményeit, na meg természetesen az örök téma, a politika is terítékre került. Hirtelen kiabálásra lettek figyelmesek - a sűrűből előrohanó inas halálravált arccal, szinte sikoltotta a szörnyű hírt: "Oda az úr! Megölte a beste!"
Zűrzavar támadt egy pillanat alatt, valaki lovat nyergelt, más a hintóba fogatott, megint más a fegyverét kereste. Időközben a rengeteg szélén már fel is tűnt a lassú menet: elöl az idegen vendég, utána a várnagy a másik inassal cipelte az ágakból rögtönzött saroglyát - rajta az úr, keze élettelenül csüngött, hosszú haja majdnem beleakadt a legszélső bokor töviseibe. Az úr kék dolmányának eleje fekete a megalvadt vértől, a várnagy zekéjének ujja is vérnyomos, biztos a test felemelésekor kenődhetett össze. Az urak lassan ocsúdtak, a hintók mellett már megindult a találgatás, halk félmondatok estek, egyszavas célozgatások hangzottak el: ".ez Bécsnek igen-igen kapóra jött.", "az idegen vendég.", "ilyen szörnyű sebek, amikor olyan tapasztalt vadász volt."
Közvetlenül a társaság mögötti bozótosból egy óriási, vöröses szőrű vadkan apró szemei követték a vitatkozók minden mozdulatát. A vérben forgó szemek mintha elégedettséget sugároztak volna.
A bécsi Burg félreeső szobájában egy selyemkesztyűs kéz vette át a puskát az alázatosan hajbókoló jelentéstevőtől:
- Tehát ez a vadkan terítette le Zrínyit! Sehr gut, tolmácsolja a parancs végrehajtójának a legmagasabb elismerést.
- Igenis, a legnagyobb örömmel, kegyelmes uram - bólintott parókás fejével amaz és már hátrált is.
- Várjon, pusztán kíváncsiságból kérdem, hogyan sikerült a vadkant éppen akkor.
- Sajnos, kegyelmes uram, ezzel kapcsolatban nem tudok megfelelő tájékoztatást nyújtani, nem rendelkezem megfelelő információkkal.
- Jó, nem is fontos, lényeg, hogy a dolog ily szerencsés módon elintézést nyert - nyújtotta vissza a puskát a kesztyűs kéz. - Ezt még egyszer használni és eltűntetni! Érti, ugye?
- Natürlich - hunyorított a másik, majd átvette a fegyvert, és eltűnt a rejtett tapétaajtó mögött.
A tapétaajtó előbb csak résnyire nyílt ki, majd annyira, hogy a tagbaszakadt, kopaszra borotvált férfi éppencsak besurranhatott. A félhomályos helyiség közepén egy elegáns, középkorú férfi állt, szeme a karóráján.
- Késik - mondta szemrehányó hangon.
- Sajnálom, uram. - kezdett mentegetőzni a kopasz, de az öltönyös türelmetlenül félbeszakította.
- Nos, a megbízó rendkívül elégedett a végzett munkával. Ön a hazának nagy szolgálatot tett.
- Igen, a hazának - morogta a kopasz, nem túl sok meggyőződéssel.
- Itt vannak a papírjai, az új személyazonosságához szükséges dokumentáció, meg a többi. A helikopter pontban éjfélkor várja a megbeszélt helyen.
A jövevény átvette a paksamétát és egy kis megkönnyebbült sóhajjal fordult sarkon, a metsző hang azonban megállította:
- Tisztán csak gyakorlati szempontból érdekel. Hogyan sikerült megrendeznie a vadászbalesetet? Vadkan itt, ezen a vidéken?
- Hát késsel dolgoztam, hogy golyó ne maradjon a testben. A kés nyomai nem látszanak, a disznó agyarai.
- Jó, nem is fontos, lényeg, hogy a dolog ilyen szerencsés elintézést nyert - zárta le a beszélgetést az öltönyös, a kopasz pedig eltűnt a rejtett tapétaajtó mögött.
Éjfél után pár perccel motorberregés verte fel az erdő csendjét. Egy óriási, vöröses vadkan tekintete követte a lángbaboruló, majd zuhanni kezdő helikoptert. Apró, vérbenforgó szemei mintha elégedettséget sugároztak volna.