P. Nagy István
Tolnai a Tisza

tolnai-verseket olvasok napok óta
homokzsák nappalok és homokzsák éjjelek
verseket olvasok fuldokolva
hol a vers vége
hol a vers széle
nem akarok elsüllyedni
napok óta wilhelm nyomában
a szőke tiszából a szőke tiszába
caplatva jegyzetelve
papírjaimat lebegtetve akárha leveles
uszadékfát ringat a zavaros víz
a sétányig ér már a rossz ár
vizeletszín szőke Styx
mi jönni készül már idáig látnád
a piszkos habokon keresztül néznéd
de látásod gőzébe mállik
nincs vessző
csónakká vájt fadarab
holt tükrébe néz a hal
a hold halott
a döglött hal a vakondokot megfertőzi
egy lógerincet néztünk a partról
a víz még nem érte el
buldózer simítja a homokot
vers (homok) szemcsék csikorognak
krí-krí
elviselhetetlen zene
szögesdróttal húrozott gitár
cirkulár sikít
krí-krí
versreszelék
óriáshal májából fűrészelték
óriáshal májából reszelték
a tolnai-térkép citromhomokját kavarja
hullámverés dobja a partra
melyik a tisza jobb partja
melyik a tisza bal partja
a hízelgő folyó hídjai felszaggatva
homoksárga papirosokon hemzsegő
lárvák
pakkpapírra festett pointillista csatakép
most a folyó műveli a költészetet
a cián
végleg lefölözte virágait
kioltotta metaforáit
ha vállammal meglököm a szekrényt
a tiszavirágok úszkálni kezdenek
az alkoholban
néha a lustaság szüli jézust
a finom kezű halászt
ha július akkor rák
a külső váz mészsóktól páncélszerűen kemény
ollós láb
csápok és rágók
a szűznemzés sem ritka
tengerekben és édesvizekben
languszta homár
folyami rák
fenéklakó
ceruzád száraz ág
kivirágzik a fenékbe szúrva
füzeted üres lapjai között
az iszap finom kópiapapírja
radíroddal rák hátrál
2000. július 5-én 60
rég összetört a két kicsi szék: 44
60
egy begörbült egy ép láncszem
(csupafog vili bandzsítva néz)
tehát a fenéken birkózol
mily zöld az iszap
a dalból vízbe ugró béka körei
elhalnak az éj bársonytonnái alatt
pontosan tudod meddig ért
hol halt el szép gyűrűzésed
ezek az ismétlődések
ezek a körök
igen ezen a körök végre
munkád törvényszerűségeit mutatják
(a gyerekek körénk is kört rajzoltak a vízen)
ahogy t. beáta írja verseidről:
epikus hömpölygésűek
impulzusok fáradhatatlan áramlása
nyelvi próbálkozások önmagukba visszatérő
körben gyűrűznek stb.
tehát a víz állaga
költészeted a tisza
(melyet nemcsak nézni szemlélni
lesni hanem megérinteni is
akarsz
úszni benne
egyesülni közösülni vele)
árvízveszély idején
műanyag zacskóba dugni ezt is
ezt az orgonalila monográfiát
ezt az oly nagy kincset érő
paksamétát
csak huhogni
ha jön az árvíz
éjfél után majd beömlik a vízszag
virrad
ismeretlen hullát találsz zöld partodon

Szolnok, 2000 áprilisa