Verebes Ernő
(te-fu, foci)

szándéknyi világom freccsen

tócsa a tefu-kerék alatt

akár térd-reflex kottyant

vagy vaku lobbant volna

pillantásnál sebesebben töri össze tükrét

s maga szétporladva ottmarad

az elvénült kezdet és fiatal vég

politikus kézfogásában

 

s úgy tűnik ezen semmilyen hangos szurkolás nem segít

a puszta vágy sem

a hosszabbítás - hisz megdöndült az ég s ránkszakadt a jég

most elmarad

tétován tekintek szét a csatakos

már-már üres pályán

vagy csak rossz időben ülök a lelátón

ott is csak árván

s egyáltalán

miért kell most látnom -

nekem ki mindezt nézni itt maradt -

ezt a sok számozott címert elmenőben

amott súlyos kabátokat

mintha keresztjeiket cipelve szöknének a temetőből

ott sejtenem szándéknyi tettüket

a vélt feltámadásban

egész a Te országodig a miatyánkban

hol lehet kezdeni előröl

erőtlen

 

...elvesztett meccseken

még mielőtt három /a magyaré ezek szerint/

árvafüttyszó szentesítené az eredményt

miért kell igaztalanul s dühösen odakiáltanom a csüggedten kivonulók felé

valami

pillanatra visszafordítót

meggondolásra buzdítót

hogy kibírható lett volna egy valódi győzelem

s kellene is a nekrológ elé...

 

ordítva venném magamra a vihar szelét -

részemről a hősi kegy -

bosszúból

holnap a még megmaradt barátok is

nyomtalanul fussanak szét

hogy szóra se maradjak érdemes

mert kimondanám kereken

néha

úgy érzem magam mint egy

még csak törésnek se jó reccsenés

mint egy nem is oly halálos

a pusztulást csak az ijedtségig idéző mirigy

veres ótvar

kelés

mert félő

hogy válaszul a megoldatlanra

egyszer mégis kikeresem a számot

összeszedem elvámolni való minden nyavalyámat

s befut a teher-fuvar...

 

tefu-kerék alatt a tócsa

úgy tűnik világom

robbanó déli zátony - szándéknyi freccsenés

érc-érzetű mákony

mikor már csak a térdreflex kottyan

s a merengés egy kiégett villanáson

csak pillantásnyi vakságom a most-ban

így tűnik el világom

a sosemleszben

az egyszervoltban