Beszélgetés Stadler Auréllal

A 60. éve felé haladó, de friss, üdelelkű író, akit palicsi otthonában kerestem fel, már első szavaival és egész környezetével tanulságot ad egy csendes élet kultúráltságáról, arról az állhatatos irodalomszeretetről, mely minden munkásságán át igen jellemző rá. Igazi intellektus és polihisztor. A fák évgyűrűihez hasonlatosan fonják át életművét könyvei, írásai, szaktudományok; általános kulturális tevékenység. Számos verskötete, néhány kötet aforizmája jelent meg, megírta a szabadkai gyógyszertárak történetét levéltári kutatások alapján (ezt a művét most a Nemzetközi Gyógyszerésztörténelmi Társulat adja ki). Emlékezünk több etikai tárgyú cikkére; sokat fordít angol, olasz, német és szerb nyelvből. Kedvvel és évtizedek óta foglalkozik a Palics környéki népműveléssel, az ottani műkedvelők vezetője. Könyvtára is bizonyítja sokoldalúságát. Szépirodalom, esztétika, világirodalom történet - azután a legjelentékenyebb rész a líra - foglalja el a polcok nagy részét, de a tudományok is: földrajz, kozmográfia, úti könyvek, de a legváltozatosabb rész a nyelvészeti művek, a művészet és a művészettörténelem, a gyógyszerészeti és az orvosi szakmunkák.

1894-ben született Győrött. Gyógyszerészi oklevelet szerzett. ĺrással gyerekkora óta foglalkozik. Amikor megkérem, beszéljen irodalmunkról, alkotásról és kritikáról, értékelje azt a jelen és jövő szempontjából, mint aki szívesen fogad minden irodalmi témát, kapva kap az alkalmon, minden szavával hangsúlyozza: vajdasági irodalom volt, van és lesz is, izmosodik, terebélyesedik, mennyiségben nő, de minőségi fejlődésben gátolja, hogy kezdő íróiban nem vált tudatossá az önképzés folytonos szükségessége. Felfedeznek egy őstehetséget, jelentkezik egy-egy fiatal író, aki nem kap elég iniciatívát és megáll a csiszolatlan tehetségek saját kiélésében, akiből még sem kap annyit a közösség, amennyit további önképzésével adni tudna. Benedek szerint "a művészi szép befogadásnak képessége valamilyen mértékben mindenkiben megvan. Ezt a befogadóképességet tanulással, művelődéssel nevelni lehet. A költőnél, az alkotónál, az igazi alkotóképesség befogadó és kifejezőképességből összetett adottság - de a kifejezés, az ábrázolás - együtt jár bizonyos munkával, melyhez fáradsággal megszerezhető tudásra és nagy erkölcsi kvalitásokra van szükség". A folytonos továbbképzés, olvasás, ízlésfejlesztés, technikai tökéletesedés (pl. a verstan ismerete) megerősíti az igazi művész önkritikáját is. Ez az önkritika a legbiztosabb mérték, hogy ne adjon ki kezéből semmit, aminek jóságáról nincs tökéletesen meggyőződve. És itt ki kell hangsúlyoznunk a komoly és alapos kritika fontosságát is. Lelkiismeretes bírálókra van szükség. A kritika kell, hogy elmélyítse az olvasó kritikáját és az író önkritikáját. Ez csak úgy lehetséges, ha művelt és teljességgel hozzáértő bírálókat nevelünk, akik értékelni tudják az élet komoly, felelősségtudó ábrázolását, az alkotót egész és összes műveiben, és nem csak műveinek részleteiben. Az elfogult kritikus hajlamos arra, hogy egocentrikus költészetnek minősítse azt a lírát is, amit ha közelebbről vizsgálunk, nem "ént" jelent, hanem egy szűkebb kollektivitást. Itt ismét idézzük az esztétát: "a szubjektívabb költőtípus azonban nem tekinti magát a társadalomtól független egyéniségnek, aki csak magának énekel. A költő érzi, hogy ami vele történik, azt az emberi közösség is érzi, tehát nemcsak ír, mert megmutatkozni vágyik, de mert ezt a közösség érdeke parancsolja. A költő különbözése nem szűnteti meg kapcsolatát az emberekkel, sőt az egész emberiségre kiterjedő hivatása van." De egy költő versről versre tárgya szerint többet vagy kevesebbet mutathat a közösségi kapcsolatot illetőleg. S téved az egyoldalú kritikus, ha csak néhány verset bírálva, a költőt egy elvont világ énekesének tekinti. "Az igazi költői alkotás ismertetőjegye, a közösség érzéseit egyénivé teszi, anélkül, hogy a közös alapérzéstől elszakítaná. A kritikusnak tudni kell, hogy a költő egy világképet hord magában, melyben benne van a költő testi-lelki őseinek, egy közösségnek világa. Nem lehet csak a hideg értelem segítségével firtatni egy élményt. Természetes, hogy minél bensőbb az élmény, annál jobban kapcsolódik a közösségbe." A kritikus feladata, hogy (pl. a verset egyébként bármilyen relatívan is ítélhetik meg) kellőképpen foglalkozzon a költő folytonosan fejlődő önarcképével és világképével. Ez nagyobb lehet az egyes versek értékénél. Ennek a két fontos faktornak a mértéke, költői önművelés és a kritika fejlődése kell, hogy több lendületet és komolyabb alapot adjon helyi irodalmunknak. Nem szabad elsikkadni felületes elismerés, túlértékelés vagy elutasítás, és ön(tömjénezés gátló maradiságában, mert éppen a haladás követeli meg az)kritika és kritika elmaradhatatlan fejlesztését - fejezte be az ősz hajú író. Búcsúzás közben még új műveiről érdeklődünk. Készen van egy kötetre való vers és aforizma, sok műfordítás. A szerb költők közül Desanka Maksimović, Šantić stb., angol és amerikai antológiákból haladó modern költők verseit fordítja, azonkívül készül egy hosszabb háborús témájú angol regény fordítása is.*

*Ernest Hemingway Akinek a harang szól című regényéről van szó. Már a regény végét fordította, amikor megtudta, hogy vallási vonatkozásban indexre került a könyv, és ettől kezdve nem dolgozott rajta tovább. Halála után nem találtam semmit a fordításból, még egy kis jegyzetet sem.