A kanizsai jazzfesztivál díszvendége Király Ernő, a vajdasági magyar zeneszerzők doayenja volt, aki gazdag életútja során a hangszerekkel való kísérletezés és a komponálás mellett népzenei gyűjtéssel, költészettel, hangszerkonstruálással és versmegzenésítéssel is foglalkozott. A kanizsai Ifjúsági Szövetkezet és a Forum közös kiadásában pedig nemrég jelent meg Reflexiók című négynyelvű könyve, amellyel kapcsolatban a jazzfesztiválon tréfásan megjegyezte, talán ő az egyetlen király, aki zsebében is hordhatja a koronáját.
- Pándi Oszkárral és más kollégákkal való beszélgetésünk során már régen felvetődött az a gondolat, hogy az életmű keresztmetszetét könyv formájában is kiadjuk, mivel volt vagy tíz dossziéra való anyagom, amiről úgy éreztem, érdemes volna megjelentetni. Aztán a munka elhúzódott, végül Bicskei Zoltánnak, a kanizsai jazzfesztivál művészeti igazgatójának és Kovács Tickmayer István zeneszerző kollégámnak a kezdeményezésére indult el ez a kiadvány. Ehhez kapcsolódott Pándi Oszkár, a Szabadkai Művészek Egyesülete és Bordás Győző, a Forum vezérigazgatója is támogatta -mondta Király Ernő.
Ki készítette a válogatást?
- Az általam átadott háromszáz oldalnyi szöveget elsősorban Bicskei Zoltán szelektálta, Pándi Oszkár segítségével. Meg kell mondanom, hogy nagyon elégedett vagyok az így maradt 80-100 oldallal, mert például a zenei vonatkozású verseimből is ízelítőt ad, amelyekről eddig senkinek sem beszéltem és nem is közöltem sehol, mert eleve megzenésítés céljával írtam és be is iktattam belőlük a Cantusba. Aztán a népzenei gyűjtésemről és eredményeiről, a népzene-tudományi és filmzenei alkotásaimról is képet ad a füzet, valamint bele van foglalva a főbb műveim jegyzéke is, kronológikus sorrendben, évszám szerint is. Tehát valóban teljes képet ad alkotó pályámról. Még a külföldi kritikusok által rólam írtakból is közöl részleteket, sőt képekkel is minden szempontból gazdagon van illusztrálva. Minden ismerősöm szerint nagyon jól sikerült a kiadvány, magam is így érzem.
És a hetedik szerzői estjét bemutató Musica Viva produkciója hogyan jött létre?
- A Musica Vivát közösen alakítottuk jónéhány éve újvidéki művészekből. Az összetétel az előadásra kerülő művektől függően alakul, de lényegében Vitkayné Kovács Vera, Nikola Srdić, Branislav Aksin és Lévay Laura a törzstagok. Sajnos, a nagyobb együttesekre (kórusra, zenekarra, kamara- és vonósnégyesre) írt műveim anyagi lehetőségek hiányában ezúttal nem kerülhettek bemutatásra. Az itt hallott produkciót én válogattam össze, de az együttessel is megtárgyaltuk. Úgy igyekeztem szelektálni, hogy a régebbi korszakaim, a Flórák, a Zenei grafikák is képviselve legyenek, de a végén például itt volt A por éneke is, amelyet tavaly írtam Gyurkovics Tibor versére. (Ennek a megzenésítésnek egyébként Pesten volt az ősbemutatója, ahol, talán egy kicsit szerénytelenül hangzik, de hat zeneszerzőnek ugyanerre a versre írt zenéje közül az enyém vitte el a pálmát.) Aztán az együttessel való megbeszélés után megkérdeztem Bicskei Zoltánt, mennyire illene bele ilyesmi a koncepciójukba.
Gondolom, nem csak én hiányoltam az előadásból az Ön által megalkotott hangszereket, a citrafont és a tablafont.
- Én is sajnáltam, mert vagy ötven helyen léptem fel ezekkel a hangszerekkel, és mindenhol nagy érdeklődést váltottak ki. Legutóbb például július 8-án Ulmban, a Donaufest elnevezésű nemzetközi fesztiválon 40 percig játszottam és még ráadást is kellett adnom, amiről négy lapban jelent meg kritika, - egyik jobb, mint a másik. Most a budapesti Mu színházban van kilátásban egy szintén nemzetközi kortárs zenei fesztivál. A Magyar Művelődési Társaság keretében (amelynek Bosnyák István az elnöke, én pedig a programjavaslatokat teszem) eddig három hangversenyünk volt, most lesz a negyedik, amelyen a vajdasági zeneszerzők maguk játsszák a műveiket. Ezen majd citrafonon és tablafonon szándékozok közreműködni. 12-ére már meg van beszélve Szabadka, tervben van Kanizsa, esetleg Zombor és Újvidék is, és talán valamelyik bánáti helység is. Aztán pedig Budapesten is bemutatkozunk ezzel a csoporttal.
Ön volt a kanizsai fesztivál díszvendége. A kollégák produkciója közül mi nyerte meg leginkább a tetszését?
- Nem voltam itt egész idő alatt, csak két-három napot, de Nagy Józsefék balettjét emelném ki. Ezt a táncszínházat filmen már láttam és nagyon örültem, hogy most élőben is módom volt rá. A litván dobos, Tarasov is nagyszerű volt.
Láttam, az első Jam session-ön is ott volt.
- Igen, nagyon érdekelt, hogy milyen muzsikát fog játszani a Mezei Ensemble, aztán ott ragadtam a fél éjszakára. Ez a teljes felszabadultságú, improvizatív zene még egyelőre megy nálunk, nyugaton is van ilyesmi, de mostanában ott már szigorúbbak a kritériumok. Két évvel ezelőtt hasonló zenével szerepeltem én is Tickmayer Istvánnal és Chris Cutlerral a belgrádi Ring Ring fesztiválon, ahol másfél óráig tartott a hangversenyünk és óriási sikerünk volt. Érdekes, hogy nálunk mennyire kedvelik az ilyen zenét, amely lényegében egy külön műfajnak mondható. Talán azért van így, mert ez a közönség nem terhelt a komolyzenével vagy esetleg bizonyos stílusokkal, de van bennük hiányérzet. Ez a vad, tobzódó hangzásvilág pedig, amely valamiképpen a mai káoszt is tükrözi, egyszerűen tetszik nekik. De az is lehet, hogy az újdonság varázsa miatt fogadják ilyen örömmel. A zenei talaj tehát jó, és kell ilyen muzsika is.
RTV műsor, 1998. X. 18.