A fiú már egy órája csak a levegőbe bámul, hanyatt fekve a friss tavaszi füvön. Hiába, az eget nem látja. Nem látja ez erős napfénytől. A víz csobbanása felriasztja a gondolataiból, s kirántja a horgászbotot. A horgon már elázott a csali. Nem érdekes, visszadobja. A víz széléből kiemeli az üveget, meghúzza a jó birspálinkát, majd cigarettára gyújt.
Nem érzi az alkohol erejét, sem a kábító füstöt. Második napja nem alszik, csak iszik és a belső nyugalmát keresi. Hallgatja a csendet, s a tavaszi zsongást. Egyéb érzékszervei egészen eltompultak, gondolatai apró szikrákká hullottak. Ismét levágja magát a fűbe, belebámul az erős fénybe. Egyre kábább lesz.
*
Tavaly nyáron együtt nézték végig a napfogyatkozást. A fiút tulajdonképpen nem is érdekelte, de mivel olyan szépen kérte a barátnője, elment vele. Szerette a lányt. Tudta, hogy sok-sok fájdalmat okozott már neki, de mindig szerette. A haverok, s a régi élete egészen más volt, mint amilyent barátnője élt. És ő nem tudott szétszakadni, csak szeretni. Valaki azt mondta neki egyszer, hogy napfogyatkozás után a megújult Nap átértékeli az életet, és minden elölről, büntetlenül kezdődhet. Ezért nézte meg mégis a csodát! Itt a megoldás!
*
Kinn álltak a folyóparton. A gyenge zápor után felszakadoztak a felhők, s előbukkant az egészen pici karéjú Nap. Hűs szél támadt fel a víz fölött, beleborzolt a habokba, a fák koronáiba, s az emberek hajába. Megváltozott a levegő színe, és szürke lett minden lélek. A folyókanyarban feltűnt a hatalmas árnyék. Sejtelmes és puszta jövőt jósolt. Lendületesen közeledett, bekebelezve a világot, elnyelve minden örömöt és fájdalmat. Elhalt a sikoly a szájakon. Csodálatos hullámzás folyt végig az erekben.
Az utolsó világos pillanat.
Ijesztő vérvörös másodpercek rémülete vegyül a kéj élvezetébe. Elsötétül a kül- és belvilág. Nincs öröm, bú, fájdalom, szenvedély. Sötét ez elme ...
Felcsillan a csoda! Aranykorona tüze gyúl ki, máglyára kerül a Hold! Győzelem! Körforgás a természet törvénye, s itt e Nap az úr, szilárd, tántoríthatatlan. A felbolydult világ epekedve fordul az éltető sugarak felé, megmártózik az árban - újjá születik.
*
Eleredt az eső. A fiú már az autóban ül, onnan néz vissza a vízpartra. Fölkapcsolja a rádiót. Tompán, vérben forgó szemekkel bámulja a cigaretta aranyló végét. Beszorult a meleg, a füst és az alkoholbűz, mégsem nyitja le az ablakot. Értetlenül szemléli a szélvédőn lomhán lecsorgó vízcseppeket. Gomolygó gondolatai visszaszállnak a lányhoz. Biztosan keresi már. Nem jelentkezett neki két napja. Mindig ez van: ha iszik, el kell mennie. Nem csinál ő semmi rosszat, csak barangol... Egy-egy haverral megiszik egy, két, három... Ő így érzi jól magát... Biztosan mérges lesz rá a lány - de megbocsát! Hiszen szereti őt; érzi a fiú ezt. Ez nyújtja számára a biztonságot.
Felzúg a motor, lehajtja az ablaküveget, s elindul. Elindul a lányhoz. Eldugott kisutcákon hajt végig. Nem szeretne rendőrbe botlani ilyen siralmas állapotban. A lány már ismeri őt, tőle csak kedvességet kapott jóban-rosszban. Ezért is tart ki mellette, ezért megy most hozzá.
*
Beáll a ház elé, s jókedvűen lépdel fel a bejárati lépcsőkön. Halk zenét hall a lány szobájából. Mégis... zárt ajtóra talál.
...már csak egy pici karéja van a Napnak... Csönget, de nem hallja a csöngő hangját. Szédül. Az eső egyre jobban esik, áztat. A fiú kopog. Semmi. Kopog még egyszer, erőteljesebben. A zene hangosabban szól bentről. Ököllel esik az ajtónak, kétségbeesésében minden reménye szétfoszlik.
Valami felbolydul benne, keserű felháborodás az. A lélek marcangolása késsel, szétfolyó fájdalom az erekben. Őrjöngő tehetetlenség, hang nélküli ordítás.
Ökölbe szorított kézzel, mocskosan-cafatosan, keserű-bűzlő szájízzel ázik ez undorító esőben.
Bentről semmi nesz, csak a zene erősödik fel még jobban. Valami bús, lassú, ringató dallam.
A fiú kiszalad az utcára, és bezörget az ablakon a lányhoz.
...az utolsó világos pillanat... Sikoly jajdul a lelkében, s minden csepp vére tüzet okád. Ég a fájdalom. Mi az, hogy nem engedi be a lány?!
- Szeretlek, te, őrült! - fakad ki belőle, s nem ismer saját hangjára.
A zene egyre erősebben szól, már kint ez utcán is érthető a dal:
"Gondolsz-e majd rám...?" A fiú szeme előtt elsötétül a kül- és belvilág. Felháborodik fájdalmában: itt nincs megoldás!
A Nap alkoholizmus idején nem éled újjá, elveszik a reménysugár.