Biopoétika
A gesztenyék visszavonulása
Felhívás

Olvasóink - a kedves böngészők - bizonyára megfigyelték, hogy a gesztenyefák levelei Kelet-Európában igen korán, már júliusban megpörkölődnek, összecsavarodnak és bronzbarnára változnak. Augusztusra a lombozatnak több mint a fele kiszárad. A hagyomány megtörése ez a részükről: a megszokott rend medrében méltóságteljesen hömpölygő idő fölborítása, elképzelhetetlenül merész (ám szelíd) kihágás, lázadás, mely azt jelzi, hogy valami készülődik.

Tény az is, hogy a tujafákat (melyek közül Thuja orientalist életfának is nevezik!), valami eddig ismeretlen féreg támadta meg az utóbbi években. Minden tavasszal új és újabb áldozatot szed ez a parányi kártevő: megrágja alul a törzset, így a növény nedvkerigése leáll. A tuja megsárgul, kiszárad, önmagának aranyszobrává válik.

Levonhatjuk a következtetéseket.

Az emberben lakozó növényi és a növénybe vetített emberi témája kelettől nyugatig, a védáktól a Bibliáig, a középkori növénymeséktől a poszt-versekig, az idők kezdetétől a zEtna most születő sorozatáig tetten érhető. E tárgyban várjuk hozzászólásod, hozzájárulásod. Küldhetsz - műfajtól függetlenül - saját munkát vagy idézetet, küldeményed a webmaster@zetna.org.yu elektronikus címre várom.

Barátsággal a sorozat szerkesztője:
Danyi Zoltán


V á l a s z o k


2000. november 25.
Neven Ušumović:
Mindössze némi sár és homály
Hajdú Endre:
Levél az írásról és a falombokról
B. Pap Endre:
Bassin et lavoire du jas de bouffan
Saša Peršić:
Diófák

2000. november 10.

Kovács Kászon:
Anyarozs
Lázár Ervin Járkáló:
"Világnak virága?!"

2000. november 6.
Nagy Abonyi Árpád:
Flower Power
2000. október 31.
bz:
Három rajz
Hagymás István:
Lendva, Hegy, (Zentao)
Steiner János:
Erdő-variációk

2000. október 17.
Sáfrány Attila:
Asszociációk a növény kapcsán

Steiner János:
3viálisok
Bakos András:
A múltkor