Lovász Katalin

A baba

 

Volt egy rongybabája eperszínű

arccal, anyja ruhájából varrott

ruhában amit maga készített

amikor bárányhimlősen feküdt

az ágyban és már nem égett láztól

a takarók alatt mint egy apró,

csapdába ejtve vergődő sárkány

és már nem volt muszáj aludnia

és inkább megtanult varrni és varrt

egy ruhát a rongybabának ami

nagyanyja szekrényéből ellopott

babaruhákból készült amiket

a nagyanyja gondosan megőrzött

régi képekkel és szandálokkal

együtt amikben még mindig kijárt

kora ősszel szedni egy kis szőlőt

vagy párnákat hordott ki a napra

hogy a nap a hántolt lúdtollak közt

növekedő molylárvácskákat el-

pusztítsa de a párna a feje

alatt makulátlanul tiszta volt

és olyan szagú mint a napsütés

a parkban ahol lenyúzta a bőrt

a térdéről mikor nekivágott

biciklijével a bokroknak és

a rongybabája, még meztelenül,

beleesett a homokozóba -

a térdén később a vérző sebet

a baba kezével törölte meg.

 

Akt

 

Éjjelente a takaró alatt

belülről veszem föl ruháimat

a színük kifordul és a varrás

fonákról lesz látható

így mindent kitakar

és nincsen olló

amitől az agy buborékjában

szanaszét pukkanó

torzszülött fénykép

pontjaira esne szét

egy házát vesztett csiga

várom a meztelenségem

a világnak eláruló ébredést

 

(megjelent: IV 3)