Kiss Gusztáv
A Kosztolányi Dezső Napok hagyományából

A Kosztolányi-hagyomány tudatos ápolását a Kosztolányi Társaság kezdte meg Szabadkán az 1940-es évek elején.

Az elmúlt évtizedekben főként az Életjel keretében folyt ez a tevékenység, amelynek irányítója, kutatója Dévavári Zoltán volt. A mai Kosztolányi Dezső Napok alapítója Varga Lakatos Gizella. Az első emlékbizottság 1991-ben alakult meg azzal a céllal, hogy minden év márciusában tudományos tanácskozáson emlékezzen meg Kosztolányiról, illetve a fiatalokat, a diákokat is bevonja a hagyományápolásba. A szervezőbizottság élén Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke áll.

A tudományos tanácskozások szervezője az elmúlt négy évben Bányai János egyetemi tanszékvezető tanár, az emlékbizottság elnöke pedig Siflis Zoltán művelődési tanácsos volt.

A szabadkai Városi Könyvtár (különösen Kunkin Zsuzsanna) kezdettől fogva támogatta a Kosztolányi Dezső Napok rendezvénysorozatát.

(H. É.)

 

A tanácskozások anyaga

A megújított múlt / Csoóri Sándor
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 123-127. p.
"Erős várunk, a nyelv" : Kosztolányi az anyanyelvről / Pomogáts Béla
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 128-133. p.
Az első erőpróba : A négy fal között stíluselemei / Dér Zoltán
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 134-145. p.
Termékeny találkozások / Lazar Merković; Ford. Nagy József
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 146-150. p.
Önbecsülés és önértéktisztelet / Bosnyák István
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 150-151. p.
Kosztolányi Budapestje / Pomogáts Béla
= = Üzenet 1993. nov.-dec., 3-4. sz., 136-141. p.
Egy európai polgár Szabadkán és Budapesten / Pomogáts Béla
= = Üzenet 1994. márc.-ápr., 3-4. sz., 136-141. p.
Kosztolányi Dezső és Danilo Kiš / Sava Babić
= = Üzenet 1994. márc.-ápr., 3-4. sz., 142-144. p.
Kosztolányi Dezső és Veljko Petrović / Bori Imre
= = Üzenet 1994. márc.-ápr., 3-4. sz., 145-147. p.
"Mi ez az álom?" : Kosztolányi Dezsőről / Jókai Anna
= = Üzenet 1994. márc.-ápr., 3-4. sz., 148-154. p.
Zarándoklás Szabadkára [Köszöntő] / Pomogáts Béla
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 183-184. p.
Szabadkai séták : A szecessziótól a posztmodernig / Ács Károly
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 185-194. p.
A lélektani ábrázolástól a létregényig / Bodnár György
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 195-200. p.
Gyorsfénykép egy kisebb bácskai közösség élő nyelvhasználatáról : Palics nyelvhasználatának állapot- és változásvizsgálata / Penavin Olga
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 201-210. p.
Az ifjúság romjain : Kosztolányi Trianonról / Pomogáts Béla
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 211-215. p.
Anyanyelvi provincializmusunk anatómiája / Ágoston Mihály
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 216-221. p.
Hiány és többlet : A távolságtartások rendszere Kosztolányi Dezső
Pacsirta című regényében / Juhász Erzsébet
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz., 222--227. p.
Beszéd és vers : A költői nyelv beszédszerűségét kialakító versmodellek
Kosztolányi Dezső A bús férfi panaszai (1924) kötetében (tanulmányvázlat)
/ Danyi Magdolna
= = Üzenet 1995. nov.-dec., 11-12. sz., 745-759. p.
A posztmodern irodalom őse / Pomogáts Béla
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz., 38-40. p.
Irónia és ünnepélyesség / Bányai János
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz., 45-51. p.
Lásd még: Hagyománytörés : Irodalmi tanulmányok / Bányai János. -
Újvidék : Forum, 1998; "Majd összerakom az egészet" : Bányai János: Hagyománytörés / Hózsa
Éva == Magyar Szó, 1998. aug. 1., 182. sz., 8. p.
Az ihletes tökély / Kántor Lajos
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz., 51-54. p.
Kosztolányi, az olvasó / Csáky S. Piroska
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz., 54-59. p.
Lásd még: Könyv, könyvtár, olvasó / Csáky S. Piroska. -
Újvidék : Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság : Magyar Tanszék, 1997.
Kosztolányi a világirodalomról / Szegedy-Maszák Mihály
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 760-768. p.
Számadás-e a Számadás? / Hózsa Éva
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 769-774. p.
Kosztolányi esszéi - életre-halálra / Szekér Endre
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 797-802. p.
Bácskai balhé / Böndör Pál
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 5. p.
Vers.
Visszatérés Kosztolányihoz / Papp József
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 11-14. p.
Kosztolányi kései verseinek személyiségképe / Kabdebó Lóránt
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 15-26. p.
Termékeny homályban : Kosztolányi életről, halálról, irodalomról / Utasi Csaba
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 27-35. p.
 
A fiatalok díjazott munkáiból
1993-1998.
Kosztolányi Dezső kettős táj szemlélete és múltidézése / Tamási Viola
= = Üzenet 1993. máj.-jún., 5-6. sz., 212-221. p.
A tanulmánypályázat második díjas munkája.
Kosztolányi zsengéi / Császár Ildikó
= = Üzenet 1993. máj.-jún., 5-6. sz., 222-235. p.
A tanulmánypályázat harmadik díjas munkája.
Beszélgetésem Kosztolányi Dezsővel / Petrik Emese
= = Üzenet 1993. máj.-jún., 5-6. sz., 236-244. p.
Az irodalmi pályázat első díjas írása.
Énekbalett Estivel / Baráth Katalin
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 775-776. p.
I. díjas vers.
Színeken túl / Pirmajer Kornélia
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 776. p.
II. díjas vers.
Vértezetlenül / Molnár Viktor
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 777. p.
II. díjas vers.
A lámpa titka / Csákvári Hajnalka
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 777-779. p.
III. díjas novella.
Diákélet Kosztolányi szülővárosában / Tornai Erika
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 779-780. p.
II. díjas dolgozat.
Művészi hitvallások titkairól : Kosztolányi Dezső vallomása
az alkotásról / Petrik Emese
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 781-786. p.
Díjazott tanulmány.
"Keressük egymást és nem találkozhatunk soha" : Az Aranysárkány elemzése
/Herbut Anikó
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 787-793. p.
Díjazott tanulmány.
Szellem-patkányok (Sablasni pacovi) / Rade Drainac; Ford. Irena Tomović
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz., 793-796. p.
I. díjas műfordítás.
Mutatvány és különlét / Toma Viktória
= = Képes Ifjúság 1997. nov. 12., 2147. sz., 14. p.
Díjazott novella.
Vidéki gyökerek : (Részletek) / Hicsik Dóra
= = Képes Ifjúság 1997. nov. 12., 2147. sz., 14-15. p.
Díjazott tanulmány.
Summa Summarum : (Margaréták, kedvesek) / Eper Kálmán
= = Képes Ifjúság 1997. nov. 12., 2147. sz., 32. p.
Díjazott vers.
Kockabetűs némaságból / Epstein Ágnes
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 94-95. p.
I. díjas vers.
Illat-lánc játék az egykori Pálinkagyár utcában / Toma Viktória
= = 1998. ápr., 4. sz., 97-98. p.
I. díjas novella.
A tenger : Dédanyám emlékére / Szakmány Piroska
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 99-100. p.
II. díjas novella.
Hol vagy most? / Hicsik Dóra
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 101-102. p.
III. díjas novella.
Az öreg meg a kutya / Sóti Rita
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 103-104. p.
III. díjas novella.
[Fehér Ferenc: Erdőtlen erdő] / Agyánszki Orsolya
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 105-110. p.
Különdíjban részesített könyvismertető.
Krajem septembra / Petőfi Sándor; Ford. Lévai Gabriella
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 111. p.
Petőfi Sándor: Szeptember végén.
Különdíjban részesített fordítás.
Kosztolányi Dezső: Bekötött szemmel (Megzenésített vers) / Erős Ervin
= = Üzenet 1998. ápr., 4. sz., 112-113. p.
 
 
Kosztolányi Napok - visszhangok a sajtóban
1993-2000.
 
1993
A Kosztolányi Napok Szervezőbizottsága : Irodalmi pályázat
= = 7 Nap, 1993. jan. 1., 1 sz., 30. p.
Kosztolányi Napok elé : Hatása a szónak / Csordás Mihály
= = 7 Nap, 1993. márc. 12., 11. sz., 16. p.
Emléktábla Kosztolányinak : A gimnázium épületének arra a részére helyezik el, ahol a költő családja élt / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1993. márc. 18., 74. sz., 10. p.
"...vén Szabadka áldalak " (Kosztolányi) / Csordás Mihály
= = 7 Nap, 1993. márc. 26., 13. sz., 3. p.
Kosztolányi Napok : A Kosztolányi Pályázat nyertesei
= = 7 Nap, 1993. márc. 26., 13. sz., 3. p.
A szabadkai Kosztolányi Napok elé : a megálmodott város : A szegény kisgyermek panaszainak ihlető forrása / Csordás Mihály
= = 7 Nap, 1993. márc. 26., 13. sz., 16. p.
Kosztolányi Napok
= = 7 Nap, 1993. márc. 26., 13. sz., 38. p.
Vendégek: Csoóri Sándor, dr. Pomogáts Béla, Dévavári Zoltán, Lazar Merković, dr. Bosnyák István.
Kosztolányi Napok : Ki volt, mit tudsz róla? : Körkérdés középiskolások között
/ Marlene Dietrich. Mihályi Katalin
= = Magyar Szó 1993. márc. 26., 82. sz., 10. p.
Kosztolányi Napok műsora
= = Magyar Szó, 1993. márc. 28., 84. sz., 11. p.
Emlékezés a költőre és korára : Emléktábla-leleplezés, előadások, kiállítás
/ Mihályi Katalin
= = Magyar Szó, 1993. márc. 28., 84. sz., 11. p.
Kosztolányi-emlékszoba.
Kosztolányi európaisága / Lazar Merković
= = Magyar Szó 1993. márc. 28., 84. sz., 11. p.
Éltetni szellemét : Varga Lakatos Gizella a Kosztolányi Napok születéséről
/ m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó, 1993. márc. 29., 85. sz., 5. p.
Szabadkán ma
= = Magyar Szó, 1993. márc. 29., 85. sz., 5. p.
A Kosztolányi Napok műsora.
Erőmerítés Kosztolányi életművéből : Szabadkán a város jeles szülöttjére
emlékeznek - A két napos emlékünnepség ma, szavalóversennyel, irodalmi és nyelvi vetélkedővel zárul / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó, 1993. márc. 30., 86. sz., 1. p.
Kosztolányi Napok : Versmondó verseny, nyelvi vetélkedő : Csoóri Sándor a részvevőkkel találkozik
= = Magyar Szó 1993. márc. 30., 86. sz., 10. p.
Kosztolányi Dezső szobrát, Almási Gábor szabadkai szobrászművész alkotását, tegnap délelőtt a vendégek és a gimnázium tanulói koszorúzták meg
= = Magyar Szó 1993. márc. 30., 86. sz., 10. p.
A szép szó jegyében : Megtartották a középiskolások Művészeti Vetélkedőjének szabadkai elődöntőjét [A Kosztolányi Napok keretében] / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1993. márc. 31., 87. sz., 6. p.
Szavak szárnyán : A szabadkai Kosztolányi Napokon tegnap szavalóversenyt
és nyelvi vetélkedőt tartottak - Csoóri Sándor író elbeszélgetett
a versenyzőkkel / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1993. márc. 31., 87. sz. 9. p.
"Meggondolatlan kijelentés" : Csoóri Sándornak, a Magyarok Világszövettsége elnökének fellépése a szabadkai Kosztolányi Napok tribünjén / (Tanjug)
= = Magyar Szó 1993. ápr. 1., 88. sz., 5. p.
Mozaiknemzetként egy kultúrában élni : Beszélgetés Csoóri Sándorral
/ Farkas Zsuzsa
= = Magyar Szó 1993. ápr. 4., 91. sz., 2. p.
Fénykép: Csoóri Sándor.
Az ihlető Kosztolányi volt : Az irodalmi és tanulmánypályázat nyerteseinek
a díjakat kedden délelőtt adják át Szabadkán, a Városi Könyvtárban / (-)
= = Magyar Szó 1993. ápr. 4., 91. sz. 9. p.
Mozaiknemzetként egy kultúrában élni : Beszélgetés Csoóri Sándorral (1. rész)
/ Farkas Zsuzsa
= = Magyar Szó 1993. ápr. 5., 92. sz. 2. p.
Mozaiknemzetként egy kultúrában élni : Beszélgetés Csoóri Sándorral (2. rész)
/ Farkas Zsuzsa
= = Magyar Szó 1993. ápr. 6., 93. sz. 2. p.
Színes tintákról álmodtak : Szabadkán tegnap átadták a Kosztolányi
Irodalmi- és Tanulmánypályázat díjait / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1993. ápr. 7., 94. sz. 9. p.
Kinek szúr szemet a Kosztolányi-emléktábla / Sz. J.
= = Magyar Szó 1993. ápr. 8., 95. sz. 10. p.
Jaj, mennyi vágy... / Csordás Mihály
= = 7 Nap, 1993. ápr. 9., 15. sz., 14. p.
Kosztolányi a miénk / Dudás Károly
= = 7 Nap, 1993. ápr. 9., 15. sz., 14-15. p.
Kipp-kopp [Szavalóverseny]
= = 7 Nap 1993. ápr. 9., 15. sz., 33. p.
A gimnázium falai közt / Kern Imre
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 119. p.
Az emberi humánumért / Kasza József
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 120-121. p.
Ápolandó örökség / Varga Lakatos Gizella
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz., 121-122. p.
A Kosztolányi Napokon készült fényképek [Csoóri Sándor. Dér Zoltán.
Lazar Merković. Pomogáts Béla. A felvételeket Kovács Károly,
Szabó Attila és Almási Gabriella készítette]
= = Üzenet 1993. márc.-ápr., 3-4. sz.
A Kosztolányi Napokon készült fényképek / Szabó Attila
= = Üzenet 1993. máj.-jún., 5-6. sz.
 
1994
Tiszteletadás Kosztolányinak : Holnap és szombaton Szabadkán ünnepségsorozattal emlékeznek az európai rangú íróra / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. márc. 24., 57. sz., 13. p.
Vendégek: dr. Pomogáts Béla, dr. Ágoston Mihály, dr. Sava Babić, dr. Bori Imre, Jókai Anna,
dr. Nagy János.
Kosztolányi versben és prózában / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. márc. 27., 58. sz., 4. p.
Emlékezés az európai rangú íróra : Pénteken és tegnap tartották meg a
Kosztolányi Dezső Napokat Szabadkán / Mihályi Katalin
= = Magyar Szó 1994. márc. 27., 58. sz., 10. p.
Jó rendszerben is lehetünk boldogtalanok : Interjú a Kossuth-díjas
Jókai Annával / Farkas Zsuzsa
= = Magyar Szó 1994. márc. 31., 60. sz., 12. p.
Ma adják át a Bodrogvári-díjat / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. márc. 31., 60. sz., 13. p.
Külön elismerésben részesült Varga Lakatos Gizella a múlt évi
Kosztolányi Napok megszervezéséért.
Kosztolányi Napok : "...akarsz-e élni, élni mindörökkön..." / Krekity Olga
= = Új Hét Nap, 1994. ápr. 1., 13. sz., 8. p.
Pardon / Bori Imre
= = Új Hét Nap, 1994. ápr. 15., 15. sz., 12. p.
Hozzászólás Krekity Olga írásához (Magyar Szó 1994. ápr. 1., 13. sz., 8. p).
A magyarság nem vallás : Beszélgetés Jókai Annával, a Kosztolányi Napok
vendégével / Krekity Olga
= = Új Hét Nap, 1994. ápr. 15., 15. sz., 9. p.
Az 1994. évi Kosztolányi Dezső Napokon készült felvételek / Szabó Attila
= = Üzenet 1994. márc.-ápr., 3-4. p.
 
1995
Felhívás a Kosztolányi Vers- és Prózamondó versenyre
= = Magyar Szó 1995. jan. 19., 14. sz., 9. p
Felhívás a Kosztolányi Dezső Vers- és Prózamondó versenyre
= = Szabad Hét Nap 1995. febr. 2., 5. sz., 5. p.
Tiszteletadás a költőnek : Véglegesítették a Kosztolányi Napok
programját / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. márc. 17., 63. sz., 9. p.
Emlékezés a költőre : A szabadkai Kosztolányi Napok
programja / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. márc. 26., 71. sz., 11. p.
Vendégek: Ács Károly, dr. Czine Mihály, dr. Pomogáts Béla, dr. Ágoston Mihály,
dr. Juhász Erzsébet, dr. Bodnár György, dr. Penavin Olga.
Kosztolányi szellemében : Holnap és pénteken tiszteletadás a város nagy
szülöttjének / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. márc. 29., 73. sz., 9. p.
Ma és holnap Kosztolányi Dezső Napok / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. márc. 30., 74. sz., 9. p.
Emlékezés Kosztolányira : Tegnap megkoszorúzták mellszobrát, tudományos üléssel és alkalmi műsorral adóztak emlékének szülővárosában / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. márc. 31., 75. sz., 9. p.
Kosztolányi versben és prózában : A tegnap megtartott verseny legjobbjai
könyvjutalmat kaptak / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. ápr. 1., 76. sz., 7. p.
Kosztolányi köszöntése : Az irodalmi sétán bizony többen is lehettek
volna / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1995. ápr. 2., 77. sz., 11. p.
Tiszteletadás Kosztolányinak / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Szabad Hét Nap, 1995. ápr. 6., 14. sz., 7. p.
Szabadka a "titokzatosság és sejtelmesség" ködén át : A megálmodott város
/ Csordás Mihály
= = 7 Nap, 1995. ápr. 5., 7 sz., 8. p.
Az 1995. évi Kosztolányi Dezső Irodalmi Napokon készült képek / Szabó Attila
= = Üzenet 1995. ápr.-jún., 4-6. sz.
 
1996
Kosztolányi örökében, de továbblépni : A Kosztolányi Napok
szervezőbizottságának üléséről / L.[Lovas] i.[Ildikó]
= = Magyar Szó 1996. jan. 27., 22. sz., 7. p.
Ismét Kosztolányi szellemében : A szervező bizottság tegnap véglegesítette
a rendezvén programját / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1996. márc. 22., 69. sz., 9. p.
Emlékezés az európai rangú költőre : A Kosztolányi Napokat pénteken és
szombaton rendezik meg Szabadkán / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1996. márc. 27., 73. sz., 11. p.
Vendégek: dr. Bodnár György, Kántor Lajos, dr. Bányai János,
dr. Csáky Sörös Piroska, dr. Pomogáts Béla.
Tisztelgés Kosztolányi előtt : Ma tudományos tanácskozás, emlékműsor -
Holnap vers- és prózamondó verseny / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1996. márc. 29., 75. sz., 9. p.
Az irodalmi est részvevői: Pap József, dr. Bányai János, Bordás Győző mgr., dr. Bori Imre, dr. Gerold László, Toldi Éva mgr.
Ízig-vérig európai író : A Kosztolányi Napok keretében ma vers- és
prózamondó verseny / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1996. márc. 30., 76. sz., 7. p.
Az emléktábla megkoszorúzása / Almási Gabriella felvétele.
Kosztolányi ismét a miénk / Varga Lakatos Gizella
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz., 36-37. p.
Amit teszünk, önzetlenül tesszük / Kasza József
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz., 37-38. p.
Egy rendezvény szépséghibái / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1996. ápr. 2., 12. sz., 9. p.
Belső arc : Kosztolányi Napok '96 / Krekity Olga
= = Szabad Hét Nap 1996. ápr. 4., 14 sz., 10. p.
Ünneprontás előre megfontolt szándékkal / Varga Lakatos Gizella
= = Magyar Szó 1996. ápr. 23., 96. sz., 7. p.
Válasz m.[Mihályi] k.[Katalin]-nak (Magyar Szó 1996. ápr. 2., 9. p).
Egy olvasói levél kapcsán : Kié a Kosztolányi-rendezvény? / Franyó Zsuzsanna
= = Magyar Szó 1996. ápr. 25., 98. sz., 9. p.
Az 1996. évi Kosztolányi Dezső Napokon készült képek / Szabó Attila
= = Üzenet 1996. jan.-márc., 1-3. sz.
 
1997
Emlékezés Kosztolányira : Pénteken tanácskozás, irodalmi est és
könyvbemutató, szombaton vers- és prózamondó verseny Szabadkán / Mihályi Katalin
= = Magyar Szó 1997. okt. 19., 247. sz., 11. p.
Tisztelgés Kosztolányi életműve előtt : Pénteken és szombaton a város
nagy szülöttjére emlékeznek Szabadkán / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1997. okt. 23., 250. sz. 10. p.
Jung Károly és Tolnai Ottó irodalmi bevezetője.
Életműve elévülhetetlen : A költő, prózaíró, műfordító és tanulmányíró
munkásságát elemezték a Kosztolányi Napok neves előadói / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1997. okt. 25., 252. sz., 11. p.
Vendégek: Tolnai Ottó, Jung Károly, Szegedy-Maszák Mihály, Hózsa Éva, Pomogáts Béla;
Korhecz Imola: Fecskelány;
Gerold László beszélgetett Szajbély Mihállyal és Závada Pállal;
Romhányi Ibi színésznő az 1983-ban bemutatott Édes Anna c. színházi előadásra emlékezett.
A beszélgetést dr. Gerold László vezette.
Kosztolányi mellszobrának megkoszorúzása / Hevér Miklós felvétele.
Jung Károly és Tolnai Ottó irodalmi bevezetője.
Kosztolányi Dezső Napok : Vállalni a hagyatékot és a jövőt / R. A.
= = Szabad Hét Nap, 1997. okt. 30., 44. sz., 13 p.
A Kosztolányi Dezső Napokon készült felvételek / Szabó Attila
= = Üzenet 1997. nov.-dec., 11-12. sz.
 
1998
Kosztolányi Dezső Napok : Pályázat / A Kosztolányi Dezső Napok szerkesztőbizottsága
= = Magyar Szó 1998. jan. 25., 23. sz., 5. p.
Kosztolányi Napok műsora
= = Magyar Szó 1998. márc. 26., 74. sz., 9. p.
Generációk költője Kosztolányi : Tegnap koszorúzás, tudományos tanácskozás és irodalmi est - Ma délelőtt alkalmi irodalmi önképzőkör / Mihályi Katalin
= = Magyar Szó 1998. márc. 28., 76. sz., 11. p.
Vendégek: dr. Kabdebó Lóránt, dr. Utasi Csaba, Pap József, Böndör Pál;
Virág Mihály rendező visszaemlékezése a Népkör egykori Édes Anna c. színházi előadásra.
A beszélgetést dr. Gerold László vezette.
Irodalmi est: A résztvevők azok az alkotók, akik egykor a szabadkai Gimnázium diákjai voltak.
Az irodalmi gondolkodás és a visszaemlékezés jegyében folyó beszélgetést dr. Bányai János vezette.
A meghívott vendégek: Cindori Mária, Pap József, Danyi Magdolna, Dér Zoltán, Dudás Károly, Stevan Raičković, Marija Š imoković, Kopeczky László, Boš ko Krstić, Szathmári István, Lovas Ildikó, Torok Csaba, Mirnics Zsuzsa, Vukovics Géza.
Kosztolányi mellszobrának megkoszorúzása / Hevér Miklós felvétele.
Mindinkább a fiataloké : A hagyományos szabadkai Kosztolányi Napok a rendhagyó önképzőköri órával és díjkiosztással zárult szombaton / Mihályi Katalin
= = Magyar Szó 1998. márc. 31., 78. sz., 11. p.
Kosztolányi emléke előtt tisztelegtek Szabadkán / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Szabad Hét Nap, 1998. ápr. 1., 14. sz., 6. p.
Nyelvét vesztő harang : Formátlan tűnődés legfontosabb iskoláink emberformáló önképződéséről / Torok Csaba
= = Családi Kör 1998. ápr. 2., 4. sz., 18. p.
Ünnepjavítók / Kopeczky László
= = Magyar Szó 1998. ápr. 5., 83. sz., 11. p.
A Kosztolányi Napokról.
Tisztelgés Kosztolányi munkássága előtt. Méltó és tömeges rendezvénysorozat. De hol voltak a magyartanárok?! / Mihályi Katalin
= = Új Kép 1998. ápr. 4., 4. sz., 2. p.
"Istenem, hogy tud a kő fájni" : (Kopeczky László hetvenéves) / Bori Imre. -
= = Magyar Szó 1998. ápr. 18., 94. sz., 7. p.
Utalás az Ünnepjavítókra (Magyar Szó, 1998. ápr. 5., 11. p)
1999
Balassa Péter és Bányai János tart előadást : A Kosztolányi Napok / m. [Mihályi]
k. [Katalin]
= = Magyar Szó 1999. márc. 10., 54. sz., 8. p.
Kosztolányi jegyében : Holnap és szombaton az író előtt tiszteleg Szabadka / m. [Mihályi] k. [Katalin]
= = Magyar Szó 1999. márc. 25., 59. sz., 10. p.
Képzőművészeti és Zenei Pályázat eredménye
= = Magyar Szó 1999. márc. 25., 59. sz., 10. p.
Jelentés a Kosztolányi Dezső Napok Irodalmi Pályázatának eredményéről
= = Magyar Szó 1999. márc. 25., 59. sz., 10. p.
Elmaradnak a Kosztolányi Napok
= = Magyar Szó 1999. márc. 27., 61. sz., 6. p.
 
Az 1999. évi Kosztolányi Dezső Napok tervezett műsora
 
Vendégek: dr. Balassa Péter egyetemi tanár, budapesti irodalomtudós,
dr. Bányai János irodalomtudós, az újvidéki Magyar Tanszék vezető tanára.
Az 1998-ban megjelent szerb nyelvű Pacsirta-fordítás bemutatása. Közreműködők:
Marko Čudić, a műfordító, és a Népszínház színművészei.
"Milliók közt az egyetlenegy" címmel emlékest a közelmúltban elhunyt írókra, tudósokra, művészekre: Koncz Istvánra, Juhász Erzsébetre, Szekeres Lászlóra, Magyar Lászlóra és Dobos Jánosra.
A Kosztolányi Napok pályázatának díjazotjai : Az elismeréseket szombaton délelőtt adják át a szabadkai gimnáziumban / m. [Mihályi] k. [Katalin]
= = Magyar Szó 2000. márc. 23., 69. sz., 11. p.
Fiatalok ha összejönnek : Avagy a Kosztolányi-emléknap most is jó alkalom volt a találkozásra / m. [Mihályi] k. [Katalin]
= = Magyar Szó 2000. ápr. 7., 82. sz., 7. p.
 
Hagyományápolás a Kosztolányi Dezső Napokon kívül
1993-2001.
 
Évkönyv - Izveš taj / A magyar szerkesztők: Szathmári István, Hózsa Éva, Vikor Gyöngyi, Borza Izabella, Csikós Tibor, Raffai Éva. -
Szabadka : Gimnázium, 1991.
Lásd még: A szabadkai gimnázium utolsó ünnepi kiadványáról / H. [Hózsa] É. [Éva]
= = Új Kép 1997. szept., 3. sz., 19. p.
Az ugaroltak időszerűsége : a várakozó én attitűdje József Attila
és Kosztolányi kötelékeinek látószögéből (1.) / Hózsa Éva
= = Üzenet 1994. szept. 9. sz., 577-582. p.
Az ugaroltak időszerűsége : a várakozó én attitűdje József Attila
és Kosztolányi kötelékeinek látószögéből (2.) / Hózsa Éva
= = Üzenet 1994. okt. 10. sz., 680-686. p.
Kosztolányi szavalóverseny
= = Új Hét Nap, 1994. ápr. 8., 14. sz. 22. p.
A KMV szabadkai elődöntőjének átmeneti elnevezése.
Szabadkai pajtások figyelmébe! : Ismét sárkányeregetés
= = Jó Pajtás 1997. jún. 12., 22-23. sz., 11. p.
Forma, szín, rím címmel 26-án, 27-én és 28-án irodalmi és képzőművészeti foglalkozást tartottak a Népkörben. A foglalkozások:
- irodalom és nyelv: Hózsa Éva, Mirnics Zsuzsa, Sztoján Júlia
- kerámia: Németh Anna, Szivárvány szakcsoport
- batik: Basity Ilona
- Kosztolányi emlékhelyek látogatása: Dévavári Zoltán
Ünnepnapok / Szathmári István. -
Szabadka : Életjel, 1995.
A szerző Fölmondásom története c. novellája említi a Kosztolányi Napokat.
Gymnasium 1747-1997 / Szerkesztette Hegedűs Antal és Szabó József. -
Szabadka : Pannon Press, 1997.
Üzenet (1971-1988) : Bibliográfia / Kiss Gusztáv. Farkas Attila. -
Szabadka : Életjel, 1998.
A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai / Kosztolányi Dezső
= = Magyar Szó 1999. dec. 24., 25., 256. sz., 14. p.
Egy elfeledett sírhalomról : Kosztolányi Dezsőnek a Bajai úti temetőben nyugvó családtagjairól, akiktől világhírű írónk egy életre szóló ihletést kapott, s akik maguk is sokat tettek a városért, miért nem emlékezik meg a mindhalálig áldott szűlőföld, Szabadka? / Farkas Zsuzsa
= = Magyar Szó 2000 febr. 13., 36. sz., 12. p.
1933-ban kézsült fénykép a Kosztolányi családról.
A Kosztolányi család sírboltja (fénykép).
Apám a koporsóban (1927) / Kosztolányi Dezső
= = Magyar Szó 2000 febr. 13., 36. sz., 12. p.
Szabadka "szépségeiről" : (Párbeszéd Kosztolányival) / Beszédes Valéria
= = Új Kép 2000. ápr., 4. sz., 3-6. p.
Szabadka "szépségeiről" (2.) : (Párbeszéd Kosztolányival) / Beszédes Valéria
= = Új Kép 2000. máj-jún., 5-6. sz., 3-5. p.
Magyar gyermeklapok a Kárpát-medencében : A gondok ellenére sem engednek igényességükből : Szabadkán tegnap megkezdődött a nemzetközi tanácskozás / m. [Mihályi] k. [Katalin]
= = Magyar Szó 2000. nov. 17., 273. sz., 10. p.
Kárpát-medencei magyar gyermeklapok III. találkozóján Szabadkán bemutató irodalmi foglalkozás a diákok számára: Kosztolányi szövegek értelmezése. Vezette: Hózsa Éva (Szervezők: Amicus-Jó Pajtás kft. és a pécsi Szivárvány Gyermekház). A foglalkozást Mirnics Zsuzsa szervezte meg. Színhely: Népkör.
Régi házak, régi történetek / Dévavári Zoltán. -
Szabadka : Életjel, 2000.
Életjel Évkönyv (1994-1998) / Szerkesztette Dévavári Zoltán. -
Szabadka : Életjel, 2001.
Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon : (1918-2000) / Gerold László
Újvidék : Forum, 2001.
A következő címszók: Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor, Kosztolányi Dezső Napok, Kosztolányi Dezső Irodalmi Színpad, Kosztolányi Dezső Színház.
 
Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor hagyományából
(Szervező: Vajda Gábor)
Kosztolányi Szabadkán - Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor [Jelentkezési lap]
= = Új Hét Nap, 1994. febr. 18., 7. sz., 21. p.
Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor
= = Szabad Hét Nap 1994. aug. 4., 1. sz., 14. p.
Kosztolányi nevében
= = Új Hét Nap 1994. aug. 4., 31. sz., . p.
Előadások, filmvetítés, kirándulások : A szabadkai Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor mai és holnapi programja / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. aug. 4., 161. sz., 13. p.
Vasárnap délelőtt is lesz előadás : Kiváló magyarországi és hazai szakemberek az előadók a szabadkai Kosztolányi Dezső Irodalmi Táborban / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. aug. 5., 162. sz., 11. p.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor mai és holnapi programja / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. aug. 9., 165. sz., 11. p.
Holnap zárul a Kosztolányi Irodalmi Tábor / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1994. aug. 11., 167. sz., 11. p.
Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor tagjainak élménybeszámolóiból
= = Új Hét Nap 1994. aug. 12., 32. sz., 15. p.
A kiteljesedett humánum / Krekity Olga
= = Szabad Hét Nap 1994. aug. 18., 3. sz., 5. p.
Széljegyzet egy táborról / Király Andrea
= = Szabad Hét Nap 1994. aug. 25., 4. sz., 19. p.
Dajkáló dűlők ölében : Vasárnap megnyílt a Kosztolányi Irodalmi Tábor / á.[Árpási Ildikó]
= = Magyar Szó 1995. aug. 1., 176. sz., 9. p.
Kosztolányi Tábor műsora
= = Magyar Szó 1995. aug. 3., 178. sz., 9.
Megkezdődött a szabadkai Kosztolányi Irodalmi Tábor
= = Szabad Hét Nap 1995. aug. 3., 31. sz., 18. p.
Kosztolányi Tábor műsora
= = Magyar Szó 1995. aug. 4., 179. sz., 9.
Ma zárul a Kosztolányi Tábor
= = Magyar Szó 1995. aug. 5., 180. sz., 7. p.
Kosztolányi Irodalmi Tábor / Kuruc Márta
= = Szabad Hét Nap 1995. aug. 10., 32. sz., 17. p.
Írók, költők nyomában / b. cs.
= = Szabad Hét Nap 1996. aug. 1., 31. sz., 4. p.
Kosztolányi Táborban : Délelőtt előadások, este Fecskelány
= = Magyar Szó 1996. aug. 1., 180. sz., 9. p.
Kosztolányi Tábor : Ma kirándulás Aracsra
= = Magyar Szó 1996. aug. 2., 181. sz., 11. p.
Kosztolányi Tábor : Záróműsor, díjátadás
= = Magyar Szó 1996. aug. 6., 184. sz., 11. p.
Táborzáró / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1996. aug. 7., 185. sz., 11. p.
Anyanyelvünk érdekében : Kosztolányi Irodalmi Tábor Szabadkán
/ Bálint Csaba
= = Szabad Hét Nap 1996. aug. 8., 32. sz., 14. p.
Irodalmunk a történelem tükrében : Ma este lesz a Kosztolányi Tábor ünnepélyes megnyítója / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1997. aug. 2., 180. sz., 11. p.
Az irodalom és a történelem szoros kapcsolatáról : Szombaton nyilt meg a Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1997. aug. 5., 182. sz., 9. p.
Az irodalom bűvkörében : A Kosztolányi Tábor előadásain szívesen látják a szabadkai érdeklődőket is
= = Szabad Hét Nap 1997. aug. 7., 32. sz., 16. p.
Holnap zárul a Kosztolányi Tábor / m.[Mihályi] k.[Katalin]
= = Magyar Szó 1997. aug. 8., 185. sz., 9. p.
Segítő varázsszer : Vélemények és adatok tükrében a Kosztolányi-táborról
/ Marcsák Vilma
= = Szabad Hét Nap 1997. aug. 28., 35. sz., 16. p.
Az V. Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor részletes műsora
= = Szabad Hét Nap 1998. júl. 29., 31. sz., 16. p.
"A mi világunk átmeneti világ" : Szükséges-e az írónak politizálnia? - Megkezdte munkáját az V. Kosztolányi Irodalmi Tábor / K. É.
= = Magyar Szó 1998. aug. 4., 184. sz., 9. p.