Danyi Zoltán
A por filozófiája

Géza írónak készült, aztán félúton meggondolta magát, és bárpincér lett. Előbb azon gondolkodott, hogy elvégezzen-e egy szakácskurzust, elvégre szakácsnak majdnem olyan, mint orvosnak lenni, a világon bárhol és bármikor el tud helyezkedni az ember mindkettővel, hiszen szakácsra és orvosra mindig és mindenhol szükség van, ugyebár, háború vagy béke legyen is, vagy a kettő közt éppen. Viszont mégse lett szakács, és ugyanazért, amiért orvos se; úgy gondolta ugyanis, hogy ezekhez és az ehhez hasonló fajsúlyú szakmákhoz valódi, őszinte, mélyről fakadó elhivatottság kell, ő pedig nem érzett semmi effélét, csak éppen dolgozni akart valami könnyed, kevés felelősséggel járó munkát; ezért lett bárpincér. Könyveket ezután is szívesen vett kézbe, házikönyvtára szép lassan gyarapodott: nagyvonalúan berendezett nappalijában, márkás zenecuccok társaságában (Marantz, Technics, Cunnilingus) két fekete könyvszekrény állt, mindkettő telerakva kötetekkel. A könyvszekrények tetejére kezdetben szintén könyveket rakott, ezeket azonban hamarosan sörösüvegek váltották fel, Foster's, Heineken, Guinness, Carlsberg, Budweiser, Hofbrau, Tuborg, Warsteiner, Leffe, Hoegaarden, Kilkenny: nagyjából ezek. A bárpincér szakmában azt szerette a legjobban, hogy nem kellett korán kelnie. Igaz, későn is feküdt le, azazhogy inkább korán, kora hajnalban. Ezt azonban megszokta, régen is éjszaka szeretett a leginkább olvasni, ez most némileg átrendeződött. Dél felé ébredt, almaturmixot reggelizett, majd teázás közben újságot olvasott (Magyar Narancs, Newsweek, Vreme). Hétköznap délután négyre, hétvégén este hatra ment a bárba, három nap munka után egy nap szünet. Ezen az egy nap szüneten sétálgatott, elmélkedett, olykor két-három sor eszébe jutott. Rövid versikék voltak ezek, szinte csak le kellett jegyezni őket minden változtatás nélkül, és már készek is voltak; mindazonáltal Géza nem sokat törődött a sorsukkal: hazaérve leírta egy üdvözlőlapra és a telefonkönyvből találomra kiválasztott címre elküldte őket. Volt ugyan egy sötétzöld notesza, ebbe azonban csak ritkán írt bele, és akkor sem a verseket, hanem csak néhány gondolatot, melyeket töredékeknek tartott, vázlatoknak A por filozófiája című tanulmányhoz. Ahogy a por szaporodott, lassan rakódva rá a könyvszekrényen álló sörösüvegekre, olyan finoman rétegződtek egymásra a gondolatok ebben a zöld noteszben.

"A por felnagyítja a dolgokat, homályossá teszi őket - a szentekére emlékeztető fénykoszorút von köréjük." Ilyesmiket jegyzett le. Vagy:

"Könnyen befogadja a nyomokat a por - és könnyen elfedi őket."

"Csodállak por, ha nem is szeretlek."

Ritkán, egészen emelkedett pillanataiban azon a liturgikus mondaton meditált, hogy "porból lett az ember és azzá is válik" - vagy valami ilyesmi.

Ha huzamosabb időn át műveli az ember együltében, a filozofálgatás nem is olyan egészséges foglalatosság; vajon filozófus vagy költő buggyant-e meg több az emberiség története során? A legvalószínűbb, hogy kábé ugyanannyi, ezért bőséges-bőven elég heti egy napot versekre és gondolatokra szánni (már csak önvédelemből is). Még szerencse, hogy Géza életreceptjében a szabadnap után két munkanap következet - hétköznap délután négytől hajnal kettőig, hétvégén este hattól reggel négyig -, és a munkanapokon nem volt kedve elmélkedni. Ilyenkor teljesen hétköznapi életet élt. És valójában örült annak, hogy teljesen hétköznapi életet él. Mert jobb néhány év bárpult, cigarettafüst, hangos music, gondolta, mint írónak lenni, és egész délelőtt, egész délután, egész este csak írni. Akkor már inkább. Bárpult. Cigarettafüst. Táncoló nők.

(Kaporból lettél. Kapóra válsz.)