Sinkovits Péter
Korai nyár

A Csernák lányok ott laktak közel a Népkerthez levezető úthoz. Szépségük mindenki által elismert, megjelenésüket kitörő örömmel méltányolta a városi úszómedence törzsközönsége. Ott egyébként Jesina volt a sztár a férfiak mindenkori hátúszóversenyének abszolút győztese, aki az első huszonöt métert mindig a víz alatt tette meg, s csak utána bukkant fel, az izgalmas várakozást megnyugtatóan, aztán már két testhossznyi előnnyel ért célba. Hegedűsként konzervatóriumot végzett, majd a bécsi Operaház zenekarához szerződött. Bene Tomi is jellegzetes alakja volt e régi nyaraknak, pólósaink akkoriban alig akadtak igazi ellenfélre. Bene vezényelte a csapatot, ő dobta a legtöbb gólt. Később a kocsmákban kötött ki, feleségétől elvált, szánalomból egy vállalatnál ugyan alkalmazták, de ott is megbízhatatlannak minősült. Bérelt szobájában csak az üres üvegek sorakoztak, elmosatlan edények, újságpapíron ételmaradványok. Nagyon messzire került, egy intézetbe, és senki sem vállalta a kezességet, hogy még egyszer viszontlássa szülővárosát. Nem tudni, él-e még. Mozis Imre, róla hasonlóképpen ellentmondó hírek érkeznek, pedig robbanékony erejével és állhatatosságával generációknak magyarázta el a homályos váróteremben az éppen vetítésre kerülő vadnyugati film főszereplőinek esedékes cselekedeteit, mindig azonos intenzitással. Szénbehordó lett, pincékben lakott, majd ő is eltűnt városunkból. Sorsát nem kerülhette el Egydináros Maris sem, aki tragacsával a vasútállomáson várakozott a koffereik terhétől megszabadulni kívánó utasokra, valamint kisegítette a portékáikkal érkező s a piacra igyekvő vidéki termelőket. Egydináros Maris - ragadványneve szolgáltatásának árában rejtezik - egyébként köztiszteletben állt, bár egyesek megkockáztatták, néhány pohár pálinkáért másra is hajlamos volt. Rég a temetőben porlik Bóka bácsi is, aki percnyi pontossággal bekopogtatva kézbesítette a napilapokat. Hiányzik szintén a piacról Rézi néni, kedveskedő almáival. A végtelenbe vette az irányt Szlávnics Pájó, apám barátja, aki elsőként vezetett automobilt városunk utcáin, s a rá való tisztelettel jogosítványát nyolcvanéves kora után is szó nélkül meghosszabbították. Távozott nagymama is, aki elvezetett bennünket a csata színterére, az akkor még létező szigeten. Mindenképpen a piacon szeretett volna árulni, ezt azonban a pártvonalon feltörő nagybácsim megtiltotta neki. Amúgy rendkívül takarékos volt, fiai iránt nagyon ragaszkodó. Halálos ágyán igénytelen. Testvéréről sem árult el semmit, holott Józsi bácsi - asztalosmester, Belgrádban szakszervezeti mozgalmista - annak idején állítólagosan egy vidéki színésznővel csapodárkodott, a család tapintata azonban ezt mindvégig titokban tartotta. Lánya és annak lányai Belgiumban élnek. Más rokonaink Brazíliában. Egyszer meglátogattak bennünket, a sok-sok évtizeddel ezelőtti könnyes búcsúzkodás után, most a váratlanságban megigéző viszontlátás ölelkezésében. Magyar verseket szavaltak, kifogástalan kiejtéssel, s a birtokukról meséltek, a több száz hektárnyi kiterjedésű erdőségről. Aztán elmentek ők is.

Belgiumból még érkezett néhány levél, majd Bécsből is, apám első, osztrák feleségétől. Ezzel a szálak megszakadtak.

Nem akadt folytatásra méltó esemény.